Századok – 1977
Folyóiratszemle - Chastain; James: Julies Bastide és a német egység 1848-ban 833/IV
FOLYÓIRATSZEMLE 833 elkobzását, s ennek során kerültek összetűzésbe a nemzeti gárdával. (Nimesben összecsapásuknak 300 halálos áldozata volt.) - De 1790 a parasztfelkelések felújulásának éve is. Amikor a nemzetgyűlés 1789 augusztusában eltörölte a feudális rendet, még nem szüntette meg valamennyi feudális járadékot. (Ez utóbbira csak 1793-ban került sor.) A parasztság tehát folytatta harcát, nem szűntek támadásai a nemesi udvarházak, kastélyok ellen. Az új típusú ellentétek csoportjában a szerzó' a marseillesi és lyoni összecsapásokat vizsgálja. Mindkét város jelentős népességet tömörített, míg a lakosság társadalmilag igen heterogén volt. így a harmadik rend képviselői között is éles rivalizálás alakulhatott ki az új hatalmi szervek irányításáért. Nem tisztázódott, hogy kinek engedelmeskedjenek az új típusú katonai egységek, maga a nemzeti gárda, amelynek parancsnokai gyakran kerültek szembe a helyi magisztrátusokkal. Ugyanakkor más kérdésekben a helyi igazgatás szervei igyekeztek elvitatni a forradalom központi kormányzatának illetékességét. Ez utóbbi esetekben a tömegek s a nemzeti gárda általában maga is a város vezetőségének a pártjára állt. Az 1790-i összecsapásokban rendszerint a felek mindegyike a törvényes hatalom birtoklásának igényével lépett fel. A forradalom ugyan az abszolút királyságot megfosztotta mindenható hatalmától, de - úgy látszott - ezzel az országban mindenféle politikai tekintélyt megsemmisített. Természetes, hogy régi és új képviselői most egyaránt a politikai hatalom visszaállítására törekedtek, de addig, ameddig a forradalom központi kormányzatának nem sikerült helyzetét stabilizálnia, hatalmi igényei sem realizálódhattak. Ezért okozott nehézségeket 1790 helyi ellentmondásainak lecsillapítása. (The A merican Historical Review 19 7514. szám, 859-888. I.) R J. James Chastain: Jules Bastide és a német egység 1848-ban James Chastain tanulmányában annak a sokak által képviselt nézetnek helyességét vitatja, mely szerint az egységes német állam megalakulásával szemben Franciaország 1848-ban ellenséges magatartást képviselt volna, s véleményét a francia külpolitika képviselője, Jules Bastide álláspontjának bemutatásával igyekszik bizonyítani. Polemizáló írásából az derül ki, hogy a májustól decemberig hivatalban levő Bastide a frankfurti parlament megnyitásától 1848 július végéig egyértelműen e testületben kereste az új Németország megalakulását biztosító, a népszuverenitást megtestesítő hatalmat. János főherceg - akinek energikus, határozott fellépésétől a „kommunista tanok" terjedésének megállítását remélte - birodalmi kormányzóvá kinevezése tovább erősítette a megszületőben levő államalakulat iránt érzett szimpátiáját. 1848 július vége-augusztus elejétől a szerző szerint Bastide koncepciója az itáliai konfliktusban Ausztriát támogató frankfurti határozat hatására alapvetően megváltozott. A malmöi fegyverszüneti tárgyalásokról és a poznani kérdésről lezajlott vita a frankfurti nemzetgyűléssel szemben támadt kételyeit megerősítette. A parlamentet a továbbiakban a más népek önrendelkezési jogait megsértő, elsősorban Ausztria korábbi szupremáciájának helyreállítása irányába tevékenykedő „professzorok veszélyes gyülekezetének" tartotta. A nemzetiségi elnyomást és abszolutista kormányzati rendszert megtestesítő Ausztria felülkerekedésének lehetősége az olaszoknak, a lengyeleknek és a dánoknak „szabadságot követelő" Bastide-ot nem kis félelemmel töltötte el. A külügyminiszter 1848 októberében már egyértelműen úgy ítélte meg, hogy a schleswigi, itáliai és poznani kérdésben „ésszerű és korszerű" álláspontot képviselő Poroszország Franciaország „legjobb, legbiztosabb" szövetségese, az egységes, liberális Németország legfőbb biztosítéka, s ennek alapján a porosz vezetéssel létrehozandó egység gondolatát fogadta el. Koncepcióját Chastain szerint tehát nem az egységgondolat megtagadása, s nem is a „megosztás és ellensúly" kialakításának igénye, hanem az osztrák uralom Németországra és Itáliára történő újrakiterjesztése elleni tiltakozás jellemezte. A fentiekben bemutatott hivatalos francia politika konkrét gyakorlati lépésekre nem vezetett. A szerző elutasítja azokat a szerinte Lamartine és Bastide memoirjainak egyoldalú értelmezésére alapozott álláspontokat, melyek Franciaország passzivitását hadseregének gyengeségével magyarázták.
