Századok – 1977
Folyóiratszemle - Jakobszon; Ju. A. lásd Sipulina A. V. - Kovalcsenko; I. D.–N. V. Szivacsev: A strukturalizmus és a strukturális kvantitatív módszerek a mai történelemtudományban 829/IV
830 FOLYÓIRATSZEM I E iskolája antimarxista jellege kétségtelen, amit szemléletesen bizonyít tanítványa, L. Sebag: „Marxisme et structuralisme" (Paris, 1964). c. könyve, amely szerint a marxizmust a sturkturalizmusnak kell felváltania. Szerzó'ink a dialektika hiányát és a végső soron idealista elméleti alapot említik a strukturalizmus fő negatívumaként. Kiemelik, hogy ez a polgári irányzat is elszegényíti a társadalmi valóságot, amikor struktúrákra szűkíti azt le, eltúlozva egy-egy komponenset. Kiiktatja továbbá a történelem színpadán tudatosan és aktívan szereplő embert. A marxizmussal ellentétben a struktúra társadalom- és osztályfeletti, külső tényezők mozgatják, ami a társadalomfejlődés törvényszerű jellegét egyoldalúan adja vissza. A szinkronitás elvének erőltetése a történelem folyamat jellegét sikkasztja el, a modellalkotás abszolutizálása a kvalitatív mozzanatokat taszítja homályba. Mindezekkel szemben cikkünk az esemény - struktúra - fejlődés kategóriák dialektikus kölcsönhatásának feltárását jelöli meg alapvető feladatként, társadalmi meghatározottságukat hangsúlyozza, fejlődésük immanens mozgatóira irányítja a figyelmet. A tanulmány második része a strukturális-kvantitatív módszer polgári és szovjet eredményeit veti egybe. A módszer polgári alkalmazói a pszichikum szerepét egyoldalúan előtérbe helyező tendenciák ellenpontozásaként jelentették meg műveiket, s az ún. „új" történetírás megteremtését hirdették, elkülönítve annak gazdaság-, politika-, társadalom- és demográfiatörténeti ágazatait. Míg a strukturalizmust a francia történetírás eredményei alapján elemezte a tanulmány, az „új" történetírás az Egyesült Államok kutatóinak érdemeként bontakozik ki cikkünkben. A kezdeteket az 1960-as évek elejére teszi a szerzőpár, amikor az USA Történelmi Társulata külön munkacsoportot hívott életre annak vizsgálatára, hogyan alkalmazhatóak a kvantitatív módszerek, a komputer-technika a történetkutatásban. Egyidejűleg a Michigan State Universityn egyetemek közötti központ kezdte meg működését a levéltári adatok gépi feldolgozása céljából, s 1974-ig több mint 11 millió mikrokártyát készítettek. Mindezt a megfelelő szakemberek kiképzése előzte meg, s széles körű publikálási lehetőség biztosította az új eljárások népszerűsítését. J. Meyer és A. Conrad munkái indították el azt a folyamatot, amelynek során kibontakozott az „új" gazdaságtörténetírás D. North, H. Woodman, R. Thomas és mások monográfiái révén. R. Fogel: „The New Economic History" c. tanulmánya (Economic History Review, 1966. No. 3) nyújtotta cikkünk szerint a legfrappánsabb elméleti összefoglalást erről az irányzatról. Célkitűzése: hipotetikusdeduktív modellek segítségével totális képet adni a végbement gazdasági fejlődésről. Fogel modelljei a valós adatok ellenpontozását jelentik, s a kettő komparatív analízise adja a történelmet. Módszere sok spekulatív elemet tartalmaz. Ezt bizonyítja műve, amely a vasutak szeiep'ét kívánta meghatározni az USA múlt század végi gazdasági fejlődésében. Modelljét arra építette: hogyan fejlődött volna az amerikai gazdaság a vasutak nélkül. Következtetése: nem játszott kulcsfontosságú szerepet a vasút a polgárháború utáni Egyesült Államokban. Konklúzióját tétellé is fejlesztette. Eszerint a technikai fejlődésnek, a felfedezéseknek nem szabad jelentőséget tulajdonítani. Az amerikai történésznek ez a munkája s következtetései komoly kritikát kaptak. Mindenekelőtt a kutató fantáziájának alárendelt imitációs modelljei bizonyultak spekulatívnak. Ezzel magyarázható, hogy ez a tendencia elszigetelt jelenség maradt. Bár polgári idológiai alapon, de a való történelmi fejlődés talaján állva vizsgálta témáját R. Fogel és S. Egerman. Az amerikai szakirodalomban egyre többet szereplő rabszolgatartó ültetvényes gazdálkodás elemzésére vállalkoztak a strukturális-kvantitatív módszer segítségével. Művük dicséretére válik, hogy nem fajelméleti alapon közelítették a témát, hanem annak szociológiai plaszticitású bemutatására törekedtek, a strukturális módszer pozitívumait bizonyítva, magas szinten alkalmazva a számítógépes feldolgozás lehetőségeit. Néhány következtetésük ennek ellenére vitatható. A rabszolgatartás felszámolását nem gazdasági, hanem morális okokra vezetik vissza. Szerintük 1865 után nem javult a négerek helyzete, a polgárháború nem gyorsította fel az ipar fejlődését. Végül művük elmossa a rabszolga-ültetvényes, ill. a munkás-tőkés viszony különbségeit. Az ún. „új" politikai történetírás, amelyet L. Bensőn könyve indított el, az amerikai politikai élet nagy demonstrációit, a választásokat törekszik feldolgozni kvarititatív eljárás segítségével. Uj, pozitív jelenség, hogy nem a politikai elit nézeteire, cselekedeteire szűkítik le a politikai történetet, hanem a választók tömegeit veszik górcső alá. Igaz, eltúlozzák a mikroszociológiai keretek jelentőségét és nem érvényesítik az osztályszempontot. Az amerikai politikai pártok útját kísérelte meg nyomon követni J. Main monográfiája, hasonló erényekkel és fogyatékosságokkal.
