Századok – 1977
Történeti irodalom - Budapest története I–II (Ism. Érszegi Géza–Vass Előd) 802/IV
808 TÖRTÉNETI IRODALOM 808 Kolozsvári Tamás. A sírkó'szobrászat és a Zsigmond-kori könyvtár, valamint a palota kályhacsempéi és az üvegművesség mutatják az építkezéshez hasonlóan, hogy Magyarország van annyira gazdag, hogy Európa legkülönbözó'bb vidékein keletkezett stílusokat összeötvözve, ahhoz hasonló kvalitású művek szülője legyen. A Zsigmond-kor művészetéhez talán csak annyi hozzáfűzni valónk lenne, hogy abban nem kapott megfelelő méltatást a címereslevelek képanyaga. Ha ez a város művészetére nem is, de a fővároséra mindenképpen jellemző volt. Mátyás, a reneszánsz uralkodó időszaka nemcsak a város fénykora, hanem a palotáé is. A vörösmárványt gazdagon használó művészet mecénása a király, megvalósítója a szobrászatban Giovanni Dalmata. Megépül a világhírű Bibliotheca Corviniana és minderről humanisták tájékoztatják az utókort. Közülük is a legkülönb, Bonfini hű képet festett művében a királyi palotáról. Mátyás halálával sem marad abba a reneszánsz művészet virágzása, hiszen a városok gazdasága még virul. A reneszánsz művészet megjelenik a polgárok rendelte műalkotásokon is. A művészettörténeti tanulmány bizonyítja, hogy mennyire nem lehet egy település történetét a szűkebb és tágabb környezet története nélkül megírni. Az összefoglalás hiánya azonban éppen a szűkebb és tágabb környezet megannyi hatása miatt is feltűnő. Feltűnő, mert éppen ezeket a kölcsönhatásokat nem látja az olvasó tisztán, csak a részlet összefüggéseket. Talán helvesebb lett volna, ha Budapest középkori helyszínrajzát egy külön fejezet tárgyalta volna, mert így el lehetett volna kerülni az egyes tanulmányokban ismétlődő, olykor ellentmondó topográfiai elemzéseket. * Budapest területének török uralom alatti történetéről először Romer Floris (A régi Pest, 1873) írt. Az egykorú utazók és követek útleírásai alapján bizonyos jellegzetes adatok, mint a pesti török mecsetek és fürdők leírásának elbeszélését kísérelte meg. Csupán azért kellett az útleírások elbeszélésénél maradnia, mert Budapest történetének török nyelvű forrásait először - Littke Aurél (Buda-Pest a török uralom korában, 1908) - korábbi kísérletétől eltekintve - az 1930-as évek közepén tervezett Szendy-féle sorozat III. köteteként Fekete Lajos munkája (Budapest a török korban, 1944) ismertette és használta fel. Fekete Lajos munkája tehát az európai forrásokon kívül a török források felhasználásával Budapest területén túlnőve tulajdonképpen az egész magyarországi török hódoltság egyetlen teljes összefoglaló történetét nyújtotta. A kiadásától eltelt 32 évben forrásanyaga - az újonnan közölt források ellenére - még mindig a legjelentősebb, magyar nyelven megjelent török forrásközlésnek számít. A jeles mű hátránya viszont, hogy 1944-ben jelent meg, terjesztésére a háborús viszonyok nem adtak időt, a Kir. Magyar Egyetemi Nyomda raktárát ért légitámadás következtében példányainak többsége elégett. Az említett munka kiadása óta eltelt 32 év alatt Budapest török korának történetéhez számos új török forrás, mindenekelőtt az itt élt magyar lakosság adófizetéséről készült egykori adójegyzékek, a defterek kerültek kiadásra. Az előbbieket még több más budai vonatkozású török forrással együtt Fekete Lajos (Die Siyagat Schrift in der türkischen Finanzverwaltung, I—II. köt., 1955) munkája egészíti ki. Fekete Lajos az 1944-ben megjelent előző könyvének megírásakor a fenti török forrásokat legnagyobb részében már ismerte, s adataikat elsőként e munkájában közölte. De más forrásközléseket is felhasznált, mint a bécsi levéltárak török forrásait publikáló Velics László és Kammerer Ernő (A magyarországi török kincstári defterek I—II. köt. 1879-1882) közös munkáját, vagy pedig a török elbeszélő forrásokat közlő Thury József és Karácson Imre ismert kiadványait. Egy új, Budapest török korát újonnan feldolgozó történet megírásának, Fekete Lajos részvételével az ő korábbi könyvének felhasználásával és a fent ismertetett új török forrásközlések adatainak szintetikus feldolgozásával kellett volna elkészülnie. A szerzőnek ehhez különös segítséget nyújtott volna Fekete Lajos személyes részvétele, saját korábbi munkája átdolgozásában, de betegsége ebben megakadályozta és így részvétele konzultációs észrevételek általános közlésére szorítkozott. Az előírt közös feladat végleges megoldása Fekete Lajos halála következtében társszerzőjére, Nagy Lajosra hárult, aki nem orientalista s így a török források jelentőségének értékelését más szemléletben fogta fel. Kitűnik ez a segítségére elkészíttetett Káldy Nagy Gyula által lefordított, Buda, Pest és Óbuda magyar lakosainak 1590. évi összeírása forráskezelésében is (ti. az összeírás adatait alig építi be).
