Századok – 1977
Közlemények - Tardy Lajos: Perzsia és a Nyugat Mohács előtt 728/IV
PERZSIA ÉS A NYUGAT MOHÁCS ELŐTT 733 tudatával vehetik fel a küzdelmet. De benne foglaltatik az is, hogy az önálló koncepció, a parasztháborúk és vallásháborúk miatt a törökkel szemben szárazföldön teljes defenzívába szorult, igazi fegyveres koalícióra képtelen Európa egész bizakodását abba helyezte, hogy az oszmán hadak előbb a Kelettel mérkőznek meg — s aztán, (ha netán mégis legyőzték volna a perzsát) fordulnak csak Európa ellen. Vagyis Mohácsra voltaképpen már néhány évvel korábban is sor kerülhetett volna, de Magyarország — a revánsra készülődő Perzsia jóvoltából — még egy rövid történelmi haladékot kapott, melyet nagyszerűen fel lehett volna használni. Iszmail sah a végső leszámolást ugyanis 1524-re tervezte. Ennek jegyében járta be diplomatája, a maronita Péter barát a Mohács előtti években az európai udvarokat — a magyart ismételten — valamint a birodalmi gyűlést. De nagy oszmánellenes tervei megvalósítására nem került sor — 1524-ben meghalt. Utódának, az 1524-ben trónralépő I. Tahmaszpnak uralkodása elején a központi hatalom egy időre megingott; a tízesztendős gyermek-sah tanácsadóinak erőfeszítéseiket a belső nehézségek leküzdésére kellett fordítaniuk. Vagyis a gazdag sikereket ígérő közös fellépések sok-sok alkalmának elmulasztása után, a Mohács előtti három évben Perzsia már nem volt abban a helyzetben, hogy az oszmánok ellen legalább nagyobb tehermentesítő akcióba kezdjen. Szulejmán szultán ilyképpen megszabadult egy időre a Keletről várható támadástól. Magyarországot — nem ok nélkül — érettebb almának találta és eredetileg Perzsia ellen készülő hadait hazánk ellen fordította. Mohácsnak minden akadálya elhárult: — Perzsiára végre nem kellett tekintettel lennie. Külön — hasonlóan fontos — fejezetet igényel a perzsa szövetség eszméjének továbbélése Mohács után, melynek fontos megnyilvánulása Zrínyi Miklósnak, a költőnek értékelése a perzsa szövetségről. A Mohácsot megelőző és részben Mohácsot követő magyar—perzsa érintkezésekre a külföldi források és feldolgozások jóval gyakrabban utalnak a hazaiaknál. Az olaszok közül a régiek sorából Zeno, Sanuto, Malipiero, Ramusio, Enea Silvio Piccolomini, majd Formaleoni, Cornet, Berchét, Albéri, Romanin műveit kell megemlíteni. Az újabb szerzők közül — ha röviden is — megemlékezik ezekről az érintkezésekről Hinz is jeles munkájában, aki a 15. századi perzsa szövetség korabeli európai értékelését is jól érzékelteti. Von Stromer több kisebb teijedelmű, de adatokban gazdag dolgozatában mutat rá e kapcsolatok kezdeteire. Ugyanezt teszi az osztrák Neck is. Sykes Perzsia történetéről írt átfogó, összegező jellegű munkájában annak a feltevésének ad hangot, hogy Szelim 1514. évi perzsa hadjáratának egyik oka a Magyarország és Perzsia között végbemenő követjárások okozta nyugtalanság volt. Ez egyben némi útmutatást adhat annak megértéséhez is, hogy Szelim miért vitte magával perzsiai hadjáratába 6000 magyar ruhába bújtatott bosnyák és szerb élén II. Ulászló sztambuli követét, a magyar királyként szerepeltetett Bélay Barnabást. Még a perzsa-európai kapcsolatok legkiválóbb s egyben legszűkszavúbb monográfusa, V. Minorsky is jó néhány mondatot szentel tanulmányában a Mohács előtti magyar—perzsa érintkezéseknek, sőt még a Mohácsot követő esztendők vonatkozásában is a magyar királyt minősíti — Velencét és Spanyolországot megelőzve — Perzsia reménybeli szövetségesének.7 A román történészek közül N. Iorga, P. Cancel, E. 7 V. Minorsky : The Middle East in Western Politics in the 13th, 14th and 15th centuries. Journal of the Royal Central Asiatic Society, London. 1940, 453.
