Századok – 1977

Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV

712 SPIRA GYÖRGY iránt tanúsított. S hogy a kormány tagjai ezt még mindig nem értették meg (vagy nem akarták megérteni), az elsősorban nem is abból világlik ki, hogy továbbra sem szánták el magukat olyan — legalább részleges — engedményekre, amelyek felmutatásával esetleg még mindig kísérleteket tehettek volna a Kukuljevióeknek és a Stratimirovióoknak a Jellaőidok, illetve a RajaŐicok oldaláról történő leválasztására (hiszen ilyen kísérleteknek a helyzet éppen ez idő tájt kedvezett legkevésbé), hanem kivált abból a bánásmódból olvasható ki, amelyet Batthyányék a szlovák nemzeti mozgalom ellenében alkalmaztak: abból, hogy bár a szlovák vezetők a magyar forradalommal kötendő megegyezés gondolatát Liptószentmiklóson sem ejtették el végképp, nékik még a kormányhoz címzett petíciójuk benyújtására sem engedtek időt, hanem a Liptószentmiklóson történtek hírének vétele után, habozás nélkül felhasználva a fejükre olvasható legkomolytalanabb vádakat is, egyszerűen elfogató parancsokat adtak ki ellenük — méghozzá nem is csak Húrban, de Stúr, sőt Hodáa ellen is —, s ezzel arra kényszerítették őket, hogy — most már csakugyan letéve a hamari megegyezés reményéről — más kiút híján Csehországba meneküljenek. És ez még nem is minden, hiszen a kormány tagjai nemcsak Étúrék meghallgatására nem éreztek indíttatást, de még azoknak a nemzetiségi oldalról felhangzó javaslatoknak a meghallgatására sem, amelyek olyan emberektől eredtek, akik a magyar forradalommal szakítani semmiképpen sem szándékoztak (mert világosan látták, hogy a magyar forradalom sikeréhez saját népüknek is mindenek fölött való érdeke fűződik). Amikor tehát a liptószentmiklósi gyűlés hírével egyidejűleg Pestre érkezett a breznóbányai szlovákok petíciója, amely — Hodia március végi kívánságait ismételve — ekkor is csak annyit kért, hogy a szlovák lakosságú megyékben a közigazgatás s a szlovák lakosságú városok és falvak iskoláiban az oktatás nyelve a szlovák legyén: ezt a beadványt egyszerűen elsüllyesztették a belügyminisztérium irattárában. S hasonlóképpen válasz nélkül hagyták azt a petíciót is, amelyet az ortodox hiten lévő magyarországi románok képviselői intéztek a kormányhoz május 21-én, — s válasz nélkül hagyták annak ellenére (vagy talán éppen annak következtében), hogy kidolgozói benne nemcsak nemzeti követeléseiket adták elő, hanem hűségükről és odaadásukról is biztosították a magyar forradalmat és kormányát. Amikor pedig Murgu június 27-én — épp a kormány megbízásából — nagy népgyűlést tartott Lúgoson, hogy a Temesköz román lakóit a szerb szeparatisták ellenében és a magyar forradalom védelmében való fegyverfogásra hívja fel, s a gyűlésen tömegével megjelent románok lelkesen fel is ajánlották életüket és vérüket, azzal a kikötéssel azonban, hogy kapitányuk tulajdon soraikból származó ember — személy szerint éppen Murgu — legyen, a Temesközből pedig szervezzenek román hivatalos nyelvű autonóm tartományt: a kormány ezeket a kívánságokat habozás nélkül holmi magyarellenes szeparatizmus megnyilvánulásainak bélyegezte, s engedni nékik még részben sem óhajtván, inkább azonnal lemondott a temesközi románok mozgósításáról. Ez a rövidlátó politika mindazonáltal nem a kormányban helyet foglaló magyar liberálisok kizárólagos sajátja volt; ebben a politikában maradéktalanul osztoztak például az ő erdélyi eszmetársaik is, minek folytán a május utolsó napjaiban végre összeülő erdélyi országgyűlés felszólalói egyáltalán nem vették zokon (sőt magukban talán még örömmel is fogadták), hogy Bárnu^ék a román lakosság valóságos nemzeti egyenjogúsága helyett a román népnek recepta natióvá nyilvánítását követelték Balázsfalván, mert ez a diéta számára kiváló ürügyet szolgáltatott ahhoz, hogy a román követeléseket korszerűtlenekké