Századok – 1977
Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV
8 SPIRA GYÖRGY dolgozik". Következésképpen - sommázta álláspontját - a magyar forradalommal való összefogásból és az unióból a románoknak hasznuk nem, csupán káruk származnék, s ezért, aki a román nép javát akaija, csak azt kiálthatja: „nejáruljunk a magyar szabadság asztalához, mert azon minden falat mérgezett". Ezek a fejtegetések pedig osztatlan egyetértést igazán nem kelthettek Bärnut valamennyi hallgatójában. Hiszen a balázsfalvi székesegyházban ezen a napon ott volt többek között Barit is. aki a magyar államnyelv kizárólagosságának a megszüntetését -tudjuk - szintén elengedhetetlennek tartotta ugyan, azzal azonban nagyon is tisztában volt, hogy a feudális viszonyok kötelékéből Erdély népét nem valami Játhatatlan erő" s nem is a császári kegy, hanem egyedül a polgári átalakulás román és magyar híveinek együttes harca szabadíthatja ki. És az összejövetelen jelen volt a bukaresti emigrációjából néhány napja hazatért August Treboniu Laurian is, aki 1845 óta a havaselvei liberálisok legnagyobbikának, Nicolae Bálcescunak a társaságában szerkesztette a MagazinuIstoriku pentru Daciát s aki most szerkesztőtársával egyetértésben éppen azért sietett vissza szülőföldjére, hogy az erdélyi románokat rábírja, „foglaljanak állást a románok jogai mellett", szakítani azonban „ne szakítsanak a magyarokkal", hanem igyekezzenek megértetni vélük, hogy nékik maguknak is elemi érdekük fűződik a románok kielégítéséhez, mert „a románokkal való egyesülésük mindkét nemzetiség megmentését jelenti". De hiába vettek részt a tanácskozáson, s hiába szólaltak is fel Bärnu^ után mindketten: a székesegyház falai között ekkor már olyan légkör uralkodott, amelyben ők is legfeljebb arra vállalkozhattak, hogy megpróbáljanak valamelyest mérséklőleg hatni a kedélyekre, Bárnu{ eszmefuttatásának a lényegéről azonban másként, mint pártolólag, maguk sem nyilatkozhattak többé. S így azután másnap, a nemzeti gyűlés hivatalos — s immár a teljes egybegyűlt sokaság részvételével, szabad téren lezajlott — megnyitását követően az első szó megint csak Barnu^é volt. Bárnu^ pedig most — az előző napi beszédében foglaltaknak megfelelően — azt indítványozta, hogy a gyűlés nyilvánítsa ki a román nép nemzeti különállását, s fogadjon örök hűséget az uralkodónak, majd hallgatóit mindjárt fel is eskette az uralkodó és a román nemzeti érdekek iránti hűségre, az eskü szövegébe mindazonáltal -az itt megjelentek többségének kilétére való tekintettel — már beleillesztve egy olyan mondatot is, amely szerint az eskütevők kötelezettséget vállalnak arra, hogy „a lehetőségekhez mérten" „a jobbágyság megszüntetésén" is munkálkodni fognak. És a nacionalista szempontok meg az antifeudális törekvések ilyetén összeegyeztetésére irányuló szándék jellemezte a gyűlés 16-ra megszületett határozatát is. Ez a szöveg ugyanis mindenekelőtt a legfontosabb nemzeti jellegű követeléseket sorolta fel - így azt, hogy a román nemzetet ismerjék el külön nemzetnek, hogy a románok jussanak arányos országgyűlési képviselethez, hogy minden évben nemzeti gyűlést tarthassanak, hogy szabadon és saját soraikból választhassanak maguknak tisztviselőket, hogy az állami életben is korlátlanul használhassák anyanyelvüket, gyermekeiket pedig ugyancsak anyanyelvükön iskoláztathassák s létesüljön számukra román tanítási nyelvű egyetem is -, ezek után azonban a határozat kitért a belső polgári átalakulás legfontosabb követelményeire is s nem egy ponton lényegesen radikálisabb szellemben, mint aminő a pozsonyi törvényeket jellemezte. így például nemcsak az úrbéres szolgáltatások és a papi tized (parasztrészről adandó kártérítés nélküli) megszüntetését sürgette, hanem a parasztok rovására korábban elkövetett földfoglalások jóvátételét, valamint a
