Századok – 1977

Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV

A TESTVÉRHARC KÜSZÖBÉN ' 707 is, amilyenhez foghatóval egyetlen más magyarországi nemzetiségi mozgalom sem dicsekedhetett, e román baloldal képviselői, a Iancu és Papiu-Ilarian körül tömörülő fiatalok azonban — bármennyire rokonak voltak is törekvéseik a magyar forradalom törekvéseivel - a magyar-román közeledést ekkor már ugyancsak nem mozdíthatták elő, hiszen a Tamás-vasárnapi gyűlés alkalmával teljesen Bárnut uszályába kerültek, s ennek megfelelően — noha a mostani balázsfalvi gyűlés megszervezésében szintén oroszlánrészt vállaltak — azt, hogy e gyűlés hangadójának a szerepét akár ők, akár mások elvitassák Bárnuttól, egyszerűen elképzelhetetlennek tartották. S minthogy az újabb balázsfalvi gyűlésen korántsem csupán Iancuék támogatták Bárnujot, de — részint az ő Tamás-vasárnapi parasztfogó fellépésének a hatására, részint éppen Iancuék példáját vélvén követendőnek — mögötte sorakozott fel a gyűlés jobbágyrendű részvevőinek legtöbbje, azaz a megjelentek óriási többsége is: Bárnu{ most egyszeriben annyira elsöprő erőfölény birtokosává lett, hogy ennek láttán végül a román liberálisok is mind fejet hajtottak előtte, mégpedig a lehető legnagyobb sietséggel, már a gyűlés voltaképpeni megnyitását megelőző napon, május 14-én, mikor is a Balázsfalvára érkezett román értelmiségiek a további teendők megvitatása céljából mintegy ezren előtanácskozásra ültek össze a helybeli székesegyházban. Holott BärnuJ, aki a szót ezen az összejövetelen mindjárt magához ragadta, ez alkalommal egyáltalán nem kertelt, hanem — tudván, hogy a székesegyházat máris parasztok sokasága veszi körül és ez különös nyomatékot fog kölcsönözni mondókájának, magában a székesegyház hajójában viszont parasztok nincsenek jelen s ezért pillanatnyilag nyíltabban beszélhet, mint ahogyan a Tamás-vasárnapi gyűlésen beszélt — mindennemű köntörfalazás nélkül feltárta nézeteit, az általa előadottak pedig teljesen nyilvánvalóvá tehették, hogy álláspontja sok vonatkozásban nagyon is eltér a megbeszélés más részvevőinek az álláspontjától. Bárnut ugyanis először egyértelmű elismeréssel, sőt elragadtatással emlékezett meg az uralkodó nevében április 25-én Ausztria számára kibocsátott alkotmányiratról. Elismerte továbbá azt is, hogy a magyar forradalom alapvető fontosságú szabadságjogokat léptetett életbe, s hogy ezeknek a szabadságjogoknak az élvezetét a magyarok felkínálták az ország nem-magyar lakóinak, így — az unió megvalósulásának a függvényeként — az erdélyi nem-magyaroknak is. Az unió azonban — fűzte hozzá ehhez késedelem nélkül — a román nemzetet valójában mégsem szabadsághoz juttatná, hanem az eddiginél is nyomasztóbb szolgaságba süllyesztené, sőt pusztulásba döntené. Mert a nem-magyarok a valóságban éppen nem élvezhetnek egyenlő szabadságot addig, amíg a magyarok ragaszkodnak az államgépezet szigorú központosításához s az államegység nélkülözhetetlen biztosítékának vallják a magyar államnyelv kizárólagosságát, amíg tehát a nem-magyarok saját nemzeti szükségleteik megtárgyalására nem szervezhetnek külön nemzeti gyűléseket, a tisztviselőket pedig az általuk lakott területeken nem választhatják meg tetszésük szerint a maguk soraiból s véleményüket a parlamenti vagy megyegyűlési vitákban nem fejthetik ki anyanyelvükön — úgy, amint azt például Belgiumban vagy Svájcban bárki megteheti. S az persze igaz — jegyezte meg BárnuJ —, hogy a magyarok nemcsak politikai szabadságjogokat vívtak ki, hanem a jobbágyrendszert is felszámolták és a jobbágyfelszabadítás Erdélyre való kiterjesztését szintén felajánlották az unió keresztülvitelének az esetére. Csakhogy — folytatta — nyomós érv ez sem lehet az unió mellett, mivel a feudális viszonyokat most már a különállását megőrző Erdélyben is okvetlenül ki fogja küszöbölni „egy irtózatos és láthatatlan erő, amely mindenütt a zsarnokság ellen