Századok – 1977

Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV

706 SPIRA GYÖRGY RajaŐicok számára olyannyira kellemetlen - társadalmi problémákat nem veszik le azonnal a napirendről. Amikor ráadásul ezeken kívül is éppen elég bonyolult kérdéssel voltak kénytelenek szembenézni. így kivált azzal, hogy a létrehozandó vajdaság területén élő lakosságnak alig egyharmada szerb, több mint negyedrésze viszont a már egyházszervezeti alávetettségüket is módfelett nehezményező románok soraiból kerül ki. Minek következtében — ha a parasztkérdést most elmellőzhették is — arra a határozatok megszövegezői már okvetlenül rászorultak, hogy a románokra pontjaik egyikében külön is kitéljenek, s ebben - ha egyebet nem ígérnek is nékik — legalább annyit követeljenek, hogy őket ugyancsak ismerjék el egy különálló nemzet fiainak. Ha pedig ezt elengedhetetlennek találták, magától értetődően még elengedhetetlenebbnek ítélték, hogy gondoskodjanak a megindítandó fegyveres felkelés vezérkarának az életrehívásáról is. Végezetül tehát megalakították a szerb nemzeti iöodborX is, s ennek az elnökségét először szintén Rajaöióra bízták, majd — mivel Rajaöié túlságosan messzire menni nem akart, amíg az udvari körök valamiféle kézzelfogható bizonyságát nem adják annak, hogy várakozásának megfelelően csakugyan elégedettséggel fogadják az ő fegyvertársi felkínálkozását, s ezért bölcsebbnek vélte, ha egy időre kissé háttérbe húzódik — ezt a tisztet néhány nap múlva Stratimirovicra ruházták át. A nemzetiségi kérdés elmérgesedéséről tanúskodó tények sorjázása azonban ezeknek a határozatoknak a megszületésével még egyáltalán nem fejeződött be, hiszen hátravolt még az erdélyi románok nemzeti gyűlése is, amely épp a karlócai tanácskozás záróülésének a napján, május 15-én nyílt meg Balázsfalván, éspedig.a Karlócáról eloszlónál is ötszörte nagyobb, harminc-negyvenezres tömeg részvételével. Ámbár ez a gyűlés — elsősorban éppen e hatalmas tömeg jelenléte miatt - némileg másként zajlott le, mint a karlócai. Az erdélyi román parasztok ugyanis jövőjüket ekkor még közel sem látták annyira megnyugtatóan eldőltnek, mint a vajdaság létrehozásától minden nehézségük végérvényes kiküszöbölését remélő szerb sorstársaik; az őket legfőképpen izgató kérdésekre tehát még mindig csak keresték a választ, s Balázsfalvára — a kis számban ez alkalommal is melléjük szegődő magyar parasztok társaságában — éppen azért tódultak most tízezrével, mert arra számítottak, hogy itt végre meghallhatják majd - és épp itt hallhatják meg végre — azt, amit hallani szeretnének. Ez pedig már eleve is lehetetlenné tette, hogy a Rajaíiécsal nagyjából egy húron pendülő, a parasztkérdést azonban nála is óvatosabban kezelő §aguna a nemzeti mozgalomnak ehelyütt ugyanolyan teljhatalmú és kizárólagos irányítójává kenje fel magát, amilyenné Rajaéid lett Karlócán. Igaz viszont, hogy a román-magyar megegyezés esélyeire nézve különösebb haszonnal a nemzeti mozgalom konzervatív szárnya által játszott szerep ilyetén korlátozódása sem járt. Mert a balázsfalvi gyűlésnek éppúgy voltak magyarbarát részvevői, akár a karlócainak — sőt minden jel szerint jóval többen is voltak -, de ezek szintén teljességgel háttérbe szorultak, a román nemzeti mozgalomnak a magyar forradalomhoz való közeledését pedig különben sem segítették volna elő. A szóban forgó magyarbarátok, Lemény püspök és követői ugyanis a polgári átalakulásnak — Teodor Pavloviétól és társaitól eltérően — már egyáltalán nem voltak barátai, ellenkezőleg: a polgári átalakulástól legalább annyira irtóztak, amennyire a román nemzeti mozgalomnak a magyar vezetőkörökkel való esetleges kenyértörésétől is visszaborzadtak. S a román nemzeti mozgalom táborán belül vélük átellenben ott állott ugyan egy olyan elszánt és erős radikális csoport