Századok – 1977

Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV

704 SPIRA GYÖRGY továbbra is helyet foglaljanak a sa&orban —, a törvényhatóságok képviselőinek megválasztásába azonban (igaz, csak közvetve, elektorok révén) végre valóban beleszólást biztosított a nem-nemeseknek is. Mire tehát ismeretessé lett Zágrábban, hogy a május elején Bécsben járt Batthyány követelésére az uralkodó a magyarországi főhadparancsnokokat a magyar kormány iránti engedelmességre utasította s ilyen értelmű utasítást küldött Jellaöiénak is: a talaj már kellőképpen elő volt készítve ahhoz, hogy a horvát nemzeti mozgalomnak a báni értekezleten éppen együtt ülő vezetői — a liberálisok is — mind kötelességüknek érezzék azonnali óvást emelni ez ellen a lépés ellen. S május 1 l-re meg is született a báni értekezletnek az uralkodóhoz intézett felirata, amely egyfelől hosszan méltatta Jellaéic érdemeit, másfelől meg immár az értekezlet részvevőinek a nevében is kinyilvánította, hogy a horvátok nem vethetik alá magukat a magyar kormánynak, s nem pusztán azért nem, mert ez sértené a horvát nemzeti érdekeket, de azért sem, mert a magyarok Ausztriától teljesen független magyar állam létrehozásán fáradoznak és így súlyosan veszélyeztetik az uralkodóház nagyságát és ,,az osztrák államkötelék épségé"-t is. A báni értekezlet liberális részvevői pedig nemcsak ennek a szempontnak a kiemelésébe egyeztek bele, hanem abba is, hogy a felirat végezetül még a horvát nemzet,,rendithetlen jobbágyi hűség"-ből fakadó segítségét is felajánlja „a trón megszilárdításá"-ra és a birodalmi egység megvédelmezésére. S ha a horvát liberálisok még ebbe is belementek, azt — meglehet — csupán azért tették, mert a felirat nem egyszerűen a régi rend helyreállításában való közreműködésre, hanem egy új berendezkedésű, „szabad" és „szervesen tagolt" (értsd: az egyes tartományoknak - így Horvátországnak is — nagyfokú autonómiát biztosító) birodalomért vívandó harcra kötelezte el aláíróit, s mert Jellaöió liberális színezetű intézkedései meg az április 25 -én nyilvánosságra hozott ideiglenes osztrák alkotmány szép szavai ekkorra már valóban, szívük mélyén is elültették bennük azt a — ténylegesen persze hiú — reményt, hogy a Habsburgok az ő szövetségesi szolgálataikat készek is lesznek a birodalom ilyesféle újjászervezésével viszonozni. Bármennyire kétségtelennek látszik is azonban, hogy a horvát liberálisokat májusban sem holmi ellenforradalmi törekvések diadalra segítésének, hanem egyedül a horvát nemzeti érdekek érvényesítésének a vágya vezérelte, s Jellaőid csupán azért lehetett képes most ennek ellenére őket is teljesen a maga — s ezáltal közvetve az udvar — oldalára vonni, mert időközben megtévesztő illúziók uralkodtak el rajtuk: magától értetődően ez sem változtat azon, hogy ha az udvarnak most ők is felkínálták a maguk segítségét, akkor ezzel ténylegesen most ők is az ellenforradalom szolgálatába szegődtek. Amint az ellenforradalom esélyeit öregbítette a május 13—15-én Karlócán lebonyolított szerb nemzeti gyűlés is. Mert ennek a gyűlésnek a részvevői között akadtak ugyan, akik — mint például Teodor Pavlovic, a Pesten kiadott liberális szellemű SveobSte Jugoslavenske i Serbske Narodne Novine szerkesztője meg Jakov Ignjatovic, a fiatal szentendrei író vagy Jovan Hadáié újvidéki városi tanácsnok - sejtették, hogy ha a szerbek most frontot nyitnak a magyarok ellen, akkor ebből mindkét népnek csak kára lehet majd, s akik ezért még mindig, a magyar részről mutatott eddigi hajthatatlanság ellenére is a magyarokkal kötendő megegyezés útját szerették volna egyengetni, ezeknek a férfiaknak a hangja azonban a szó szoros értelmében elveszett a Karlócát ellepő -nagyrészt a határőrvidék falvaiból kikerült s a gyűlés vége felé már hat-nyolcezres létszámúvá terebélyesedett — sokaság szenvedélyes zúgásában. Annál nagyobb tábora volt