Századok – 1977
Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV
A TESTVÉRHARC KÜSZÖBÉN ' 703 maradt. Annál áthidalhatatlanabbá lett viszont ekkorra az a szakadék, amely a magyar forradalom és a horvát nemzeti mozgalom között tátongott. S ezen az sem változtathatott, hogy az udvari körök a március 25-i zágrábi petíciónak a belső polgári átalakulást sürgető pontjaival éppoly kevéssé tudtak rokonszenvezni, mint a magyar forradalom hasonló törekvéseivel, a magyar forradalommal való nyílt szembefordulást pedig egyelőre minden módon elodázni igyekeztek, s ezért a petícióval Bécsbe siető horvát küldöttség az uralkodótól március 30-án kitérő választ kapott előterjesztéseire. Az elutasítás ugyanis legfeljebb az udvarral szemben kelthetett elégedetlenséget — s azt sem a horvát nemzeti mozgalom udvarhű többségében, csupán a mozgalom liberális kisebbségében —, a magyar forradalomhoz való közeledésre azonban a horvát nemzeti mozgalom hívei közül ez még senkit sem ösztönzött. És az udvarral szembeni elégedetlenséget is mérsékelte az, hogy ha a petíció érdemleges tárgyalását az uralkodó elhárította is magától, a petícióban foglalt követelések egyik legfőbbje, Jellaöié báni kinevezése mégiscsak teljesült. S csalódottság persze ezek után és ellenére is maradt még a horvát liberálisokban. Ezzel azonban már Jellaöié egymaga is képes volt megbirkózni, nagyon jól tudván, mit kell tennie, hogy csalódottságukat az illetők őrá magára semmiképpen se terjesszék ki, hogy tehát mögötte a horvát liberálisok éppoly lelkesen sorakozzanak fel, akár udvarhű társaik, s így azután — ha közvetlenül e horvát liberálisok nem nyerhetőek is meg az udvarnak — közvetve, mint az ő támogatóit ezeket is csak be lehessen majd fogni az udvar ellenforradalmi törekvéseinek a szekerébe. Kezdte pedig Jellaéic azzal, hogy Zágrábba érkezte után egy ünnepélyes szózatban nem kevésbé ünnepélyesen kinyilatkoztatta: „Az én vágyam és az én főcélom a nemzet és a haza boldogulása." Mßjd ehhez mindjárt hozzáfűzte azt is, hogy amíg Horvátország és Magyarország viszonyát merőben új, az önállóság és az egyenlőség szellemének tökéletesen megfelelő alapokra nem helyezik, addig ő a magyar kormánnyal semmiféle érintkezésbe nem fog lépni. S minthogy a szózatban — a március 25-i petícióval egybevágóan — nemcsak azt hangsúlyozta, hogy rendkívül fontosnak tartja a horvát sabor mielőbbi összehívását, hanem azt is, hogy a sabornak „az egész nemzet valódi nemzeti akaratá"-t kell megszólaltatnia s ezért „rendi különbség nélkül" létrehozandó testületnek kell lennie: már ezzel a bemutatkozó nyilatkozattal sem csak a horvát nemzeti mozgalom jobbszárnyát elégíthette ki, de nagymértékben a maga javára hangolhatta a horvát liberálisokat is. Jellaéidnak pedig gondja és módja is volt arra, hogy a bemutatkozó szózatával kivívott első sikert hamarosan újabbakkal is megtetézze. Hiszen például az ő következő lépése, a jobbágyfelszabadításról intézkedő április 25-i báni nyilatkozat kibocsátása sem csak a parasztság körében arathatott tetszést, hanem a horvát liberálisok soraiban is. Amint tovább öregbíthette a horvát liberálisok Jellacic iránti rokonszenvét az a küszöbön álló sabor előkészítése céljából május 8-val kezdődően megrendezett báni értekezlet is, amelyre Jellaőid a horvát rendek válogatott képviselőit hívta meg. Mert Jelladié, amennyire ügyelt arra, hogy a Horvát Nemzeti Párttal szembenálló, magyarbarát politikusok közül senki se lehessen jelen az értekezleten, annyira ügyelt arra is, hogy a Nemzeti Párt liberális kisebbségének a hangadói viszont kellő számban részt vehessenek rajta. S mert ugyanő az értekezlettel olyan választójogi szabályzatot fogadtatott el azután, amely meglehetősen eltért ugyan attól, amivel bemutatkozó szózata kecsegtette a közvéleményt — hiszen lehetővé tette, hogy a horvát főrendek és közjogi méltóságok
