Századok – 1977

Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV

702 SPIRA GYÖRGY léseken túl, amelyeknek már a Bratia Slováci! kezdetű kiáltvány is hangot adott) többek között külön szlovák egyetem felállítását, a választójogi cenzus eltörlését, a sajtótörvényben előírt óvadékfizetési kötelezettség felszámolását meg Rotarides és Král' szabadonbocsátását is követelte, s követelte persze a szlovák népnek nemzetként való elismerését, sőt követelte, hogy az ország minden népe létrehozhassa a maga nemzeti törvényhozó testületét, az ország egészére kiterjedő hatáskörű országgyűlés pedig az egyes nemzetek képviselőiből tevődjék össze és az ország valamennyi népének a nyelvét fogadja el tárgyalási nyelvéül, s ezekhez a pontokhoz a petíció még azt a követelést is hozzáfűzte, hogy a szlovák lakosságú területeken szervezzenek önálló, szlovák parancsnokokkal bíró és szlovák vezényleti nyelvű nemzetőrséget —, nyilvánvaló azonban, hogy e követelések közül jónéhányat maguk a Liptószentmiklóson egybegyűltek is csak afféle diplomáciai többletkövetelésnek tekintettek, s ezeket csupán azért és éppen azért illesztették bele petíciójukba, hogy elejtésüket utóbb, a magyar kormánnyal folytatandó tárgyalások során majd szerényebb követeléseik teljesítésének az árává nyilváníthassák. S amint a liptószentmiklósi tanácskozás részvevőiről általában elmondható eszerint, hogy semmiképpen sem törekedtek áthághatatlanokká tenni azokat az akadályokat, amelyek eltorlaszolták a magyar forradalommal kötendő megegyezés útját, úgy a tanácskozás részvevői közül némelyekről még az is elmondható, hogy azokat az akadályokat, amelyek a megegyezést nézetük szerint leginkább hátráltathatták volna, az útból egyenesen eltakarítani igyekeztek — olyannyira, hogy emiatt a gyűlés a petíció egyik legfontosabb pontját, a parasztkérdésnek szentelt 11. pontot a többitől eltérően csupán elkeseredett vita után tudta tető alá hozni. Húrban ugyanis azt javasolta, hogy ez a pont követelje a földesurak által a parasztoktól 1848 előtt önkényesen elvett irtásföldek és egyéb birtokterületek visszaszolgáltatását, továbbá a majorsági jobbágyok felszabadítását és a földesúri regale-jogok eltörlését. HodZa viszont ellenezte ezt az indítványt, mondván, hogy ilyen követeléseknek a petícióba való felvétele „az urakat még jobban elidegeníti tőlük". S a vitában végül Húrban maradt felül, mert az elnöklő Stúr és a jelenlévők többsége az ő álláspontjához csatlakozott, megsemmisítő vereséget azonban HodZa sem szenvedett. A petíció elkészülte után ugyanis a további teendőket illetően Húrban annak a véleményének adott hangot, hogy a petícióban foglaltak nyilvánosságra hozatala végett másnap a környékbeli falvak lakóinak a mozgósításával nagy népgyűlést kellene tartani a megyeháza előtti piacon, majd a petíciót körözni kellene a szlovák lakosságú vármegyékben, s csak, miután minél többen aláírták, kellene eljuttatni címzettjeihez. HodZa viszont, bár a petíció minél többekkel történő aláíratását maga is helyeselte, a másnapi tömeggyűlés ötletét — mint amelynek a kivitelezése szintén csak a magyarok felingerlésére volna jó, azaz szintén csak kárt okozna a szlovák nemzeti mozgalomnak, s amelyet az idevalósi népnek a mozgalom iránti nagyfokú részvétlensége miatt amúgy sem lehetne megvalósítani - kereken elutasította. Ebben a kérdésben pedig a többség végül is Hodíának adott igazat, úgy hogy a petíció ünnepélyes nyilvánosságrahozatala másnap csakugyan nem népgyűlésen, hanem mindössze a Liptószentmiklóssal határos andrásfalvi fürdő véletlenszerűen egybeverődött üdülővendégeinek a színe előtt zajlott le. Végeredményben tehát — bármennyire nyilvánvalóvá tette is a liptószentmiklósi gyűlés, hogy a szlovák mozgalom vezérkara hajthatatlanul kitart a maga nemzeti követelései mellett - a magyar-szlovák kiegyenlítés felé vivő út május 10 után is nyitva