Századok – 1977
Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV
700 SPIRA GYÖRGY Hiába mutatott tehát a kormány hol kérlelhetetlenséget, hol meg barátságosságot: a nemzetiségi mozgalmak jelszavainak a nem-magyar paraszti tömegek körében végbemenő fokozatos térhódítását emezzel sem hátráltathatta, amazzal pedig egyenesen siettette. És ha a nemzetiségi mozgalmak jelszavainak a nem-magyar paraszti tömegek körében végbemenő térhódítása így mindenek ellenére feltartóztathatatlan folyamattá lett a szűkebb értelemben vett Magyarországon is, még inkább azzá lett Erdélyben, ahol a végrehajtó hatalmat a magyar kormány egyelőre nem is ragadhatta magához, hanem az erdélyi országgyűlésen megalkotandó uniós törvény becikkelyezéséig változatlanul az erdélyi főkormányszék és az erdélyi főhadparancsnokság kezében volt kénytelen hagyni. Mert a parasztmozgalmakat az idevaló birtokosok érdekében ezek az ancien régime megrögzött hívei által irányított hatóságok is igyekeztek leszerelni, csakhogy olyan eszközökkel, amelyeknek az igénybevétele egyedül arra lehetett alkalmas, hogy még a magyar forradalom és a román nemzeti mozgalom között esetleg ingadozó román parasztokat is mind a nemzeti mozgalom táborába kergesse. Ha például arról értesültek, hogy valahol parasztmegmozdulásra került sor, a tett helyére az erdélyi hatóságok többnyire nemcsak megyei tisztviselőket rendeltek ki, hanem mindjárt fegyveres karhatalmat is, s gondosan ügyeltek arra, hogy román lakosságú falvak ellen lehetőleg mindig székely határőröket vagy a közeli városokból való magyar nemzetőröket vezényeljenek. Beérni azonban ezzel sem érték be: a megyék legtöbbje a nyugtalankodó parasztok elrettentésére április végén vagy május elején a főkormányszék engedélyével a rögtönítélő bíráskodást is bevezette, s a statárium hírével a falvakba szétrajzó tisztviselők zöme makacsul ragaszkodott ahhoz az ősi erdélyi szokáshoz, amely előírta, hogy a statárium meghirdetésekor a nagyobb nyomaték kedvéért valamennyi község határában azonnal állítsanak fel egy-egy bitófát is. Közben pedig a főkormányszék többrendbeli elfogató parancsot adott ki Buteanu, Papiu-Darian és más olyan radikális román politikusok ellen, akiket a román paraszti tömegek ekkorra már igazi népbarátoknak könyveltek el. A májusi nemzetiségi tanácskozások Mire tehát május derekán megnyíltak a magyarországi nemzetiségek első nagy nemzeti gyűlései, magyar részről már éppen elég olyan lépést tettek, amely a magyar forradalomtól nemcsak a kitörése által márciusban még határtalanul fellelkesített nemzetiségi politikusok közül távolíthatott el sokakat, hanem a nem-magyar közemberek tekintélyes hányadát is alkalmas volt jóvátehetetlenül elidegeníteni tőle. S a nemzetiségi mozgalmak soraiba ezenközben kezdték magukat befészkelni a bécsi udvar iránti illúziók is — elsősorban annak az ideiglenes alkotmánynak a jóvoltából, amelyet az uralkodó az osztrák kormány javaslatai alapján április 25-én bocsátott ki Ausztria számára; ez az alkotmányirat ugyanis a birodalom Lajtán túli területein a magyarországival — legalább is papíron — merőben ellentétes helyzetet teremtett, amennyiben Ausztria valamennyi népét biztosította nyelvének és nemzetiségének sérthetetlenségéről. A Bécs iránti illúziók térhódítása pedig nemcsak a magyar forradalomtól való elidegenedést fokozhatta tovább, hanem immár a kifejezett magyarellenességet is lángra lobbanthatta — kivált az olyan nemzetiségi politikusok körében, akik noha a magyar forradalomért különösebben már a kezdet kezdetén sem lelkesültek, akkor még éppen-
