Századok – 1977

Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV

A TESTVÉRHARC KÜSZÖBÉN ' 697 Ha pedig a paraszti tömegek megnyeréséért folyó versenyben a magyar kormány esélyeire most eszerint még olyan nemzetiségi politikusok vagy éppen magukat nemzetiségi politikusoknak csupán kiadó ellen forradalmárok is súlyos csapásokat mérhettek, akiknek a szemében a paraszt korábban tán ember-számba sem ment, még inkább megtehették ezt az olyan nemzetiségi politikusok, akik nem kényszerültek megbirkózni a Jellaóiéok belső fenntartásaival, minthogy — a magyar liberálisokhoz hasonlóan — maguk is meggyőződéses hívei voltak a polgári átalakulásnak, de nem ütköztek bele a magyar liberálisok belső fenntartásaiba sem, minthogy — emezektől eltérően — egyáltalán nem kötődtek földesúri érdekekhez. És az elégedetlenkedő nem-magyar parasztok hamarosan tapasztalhatták is, hogy — ellentétben a magyar hatóságokkal — a nemzetiségi politikusok jobbjai megértéssel és együttérzéssel fordulnak feléjük. Tapasztalhatták ezt kivált az erdélyi román parasztok, hiszen sem a marosvásárhelyi román jurátusok, sem a Buteanu körül csoportosuló kolozsvári román értelmiségiek nem érték be azzal, hogy pusztán a maguk nevében követeljék az erdélyi jobbágyok haladéktalan felszabadítását, hanem — a balázsfalvi papnövelde radikális hallgatóival egyetértésben — már március végén tervbe vették, hogy követeléseik nagyobb nyomatékául április 30-án, Tamás vasárnapján minél több paraszt mozgósításával tömeggyűlést is fognak tartani Balázsfalván, ennek előkészítése céljából pedig április elején már egy sor kisebb gyűlést is szerveztek — elsősorban Iancu szülőföldjén, az Erdélyi Érchegység falvaiban —, s ezeken a törvényes jobbágy felszabadító intézkedések türelmes bevárására intették ugyan hallgatóikat, azt azonban így is világosan kifejezésre juttatták, hogy a jobbágyfelszabadítást mindennél fontosabb és mindennél sürgetőbb tennivalónak tekintik. De a radikális nemzetiségi politikusok jóindulatáról megbizonyosodhattak példának okáért az alsópribeli szlovák parasztok is — akik a Hont megyei hatóságok megdöbbenésére már március második felében legelő- és erdőfoglalásokat követtek el s ezzel egyidejűleg a majorsági jobbágyok felszabadítását, valamint a szőlődézsma eltörlését is követelni kezdték —, hiszen vezetésüket habozás nélkül magára vállalta a megyeházán már 1848 előtt is parasztlázítóként nyilvántartott helybeli néptanító, Ján Rotarides, s megmozdulásukról értesülvén, támogatásuk céljából azonnal a helyszínre sietett a kiváló fiatal szlovák költő, Jankó Král' is. Amint a határőr-sorban élő sok-sok horvát és szerb paraszt szintén könnyen meggyőződhetett a nemzetiségi politikusok jóakaratáról, hiszen a hadsereg szervezetének érintetlenségén féltékenyen őrködő udvar a márciusi vívmányok kodifikálásakor már abba is csak elkeseredett viták után egyezett bele, hogy az eljövendő népképviseleti országgyűlésre a korábbi gyakorlat megmásításával a határőrezredek is elküldhessék majd egy-egy képviselőjüket, s ezért az udvar feltételezett együttműködési készségét kockáztatni nem kívánó magyar kormány jóidéig semmi jelét nem adta annak, hogy bolygatni szándékozik a határőrvidék belső rendjét, a horvát nemzeti mozgalom hangadói viszont — tudjuk — már március 25-i zágrábi összejövetelükön teljes határozottsággal követelték, hogy a jobbágyokéihoz hasonlóan a határőrök feudális kötelmeit is mielőbb számolják fel, két nappal később pedig — ez sem újság már számunkra — ugyanezzel a követeléssel léptek fel a szerb nemzeti mozgalom Újvidéken egybegyűlt hívei is, s ezek a kezdeményezések persze az érdekelt határőrök előtt sem maradtak rejtve. A márciusi jobbágyfelszabadítással mindent elintézettnek még nem érző nemmagyar parasztok soraiban tehát fokról fokra mindinkább gyökeret verhetett s gyökeret S Századok 1977/4