Századok – 1977

Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV

698 SPIRA GYÖRGY vert is az a nézet, hogy a múltbeli helyzettől eltérően végre az ország legelesettebbjei is találhatnak pártfogókat, de kizárólag a nemzetiségi politikusok között. S e nézet meggyökeresedésének rövidesen látható jelei is adódtak — mindenekfölött a Tamás-vasárnapi balázsfalvi gyűlésen, amelyen az erdélyi főkormányszék tilalma és a Balázsfalván székelő fogarasi görög katolikus püspök, a mindenben a főkormányszékhez igazodó Ioan Lemény tiltakozása ellenére legalább kétezer paraszt sereglett egybe. Az ilyen és hasonló megnyilvánulások pedig immár azokat a nemzetiségi politikusokat is gondolkodóba ejtették, akik eredetileg teljesen szükségtelennek ítélték, hogy külön is szót emeljenek a parasztság követelései mellett, mert a nemzeti jogegyenlőségben olyan egyedülálló csodaszert láttak, amely - ha egyszer sikerül birtokába jutni - mintegy magától meg fog oldani minden más problémát is. Húrban például, aki április 26-án a nem túlságosan népes miavai gyűlésen még megfeddte a hallására egybeverődött szlovák parasztokat amiatt, hogy a jobbágyfelszabadítást többre tartják a nemzeti egyenjogúság kivívásánál, két nap múlva, mikor Brezován jóval nagyobb — több mint háromezer főnyi — hallgatósághoz szólhatott, de nemcsak azt tapasztalhatta, hogy itt mennyivel több paraszt kíváncsi az ő véleményére, hanem azt is, mennyire nehezményezik az illetők, hogy a helybeli uraság, az Erdődy grófi család elvette tőlük a korábban általuk használt erdő- és legelőrészeket, a panaszkodókat már jónak látta arra biztatni, hogy a szóbanforgó földdarabokat akár erőhatalommal is foglalják vissza. És ez csupán az első tünete volt a Húrban politikájában most hirtelen lezajló változásnak: ettől kezdve ő immár minden lehetséges alkalommal szóba hozta — és a szlovák nemzeti mozgalom vezetői közül éppen ő hozta szóba leggyakrabban —,hogy az úrbéres földekhez hasonlóan feudális terhektől mentes területekké kellene átalakítani az egyéb parasztbirtokokat is, kivált az általa legközelebbről ismert vidéken, Nyitra megye északnyugati szélein különösen nagy kiterjedésű s ezért különösen sok paraszt sorsát meghatározó irtásföldeket. De ugyanilyen fordulat volt észlelhető ekkortájt Barnutnál is, aki április 30-án — bár az aznapra hirdetett balázsfalvi gyűlés előkészületeibe nem folyt bele — maga is megjelent Balázsfalván s itt azután szintén bőséges tapasztalatokra tehetett szert. A gyűlésre eljött parasztok ugyanis semmi egyebet nem követeltek, mint a jobbágy viszony ok késedelem nélküli felszámolását, s a tanácskozás három fő szónokát, Papiu-Ilariant, Iancut és Buteanut nagy lelkesedéssel fogadták ugyan, de láthatóan csak azért, mert noha ők most megint sürgették a román nép nemzetként való elismerését, a jobbágyfelszabadításról ez alkalommal is mint elsőrendű s amazzal legalábbis egyenrangú teendőről emlékeztek meg. Mire tehát a gyűlés vége felé szóhoz jutott, Bámulnak sem volt nehéz megértenie, hogy eredeti programja bővítést igényel, s ennek megfelelően felszólalásában ekkor már ő sem csak a nemzeti egyenjogúság szükségét hangoztatta, hanem azt is, hogy „elérkezett a jobbágyság eltörlésének az ideje". Amivel mellesleg nemcsak azt érte el, hogy a jelenlévő parasztok őt is megajándékozzák bizalmukkal, hanem egy csapásra meghódította magának a gyűlés megrendezését annak idején nélküle kezdeményező radikális fiatalokat is, ez pedig egyben azt is lehetővé tette számára, hogy - érvényesítve az életkorából fakadó helyzeti előnyöket — mindjárt az erdélyi román nemzeti mozgalom legfőbb és egyedül hivatott irányadójának a szerepét is egyszer s mindenkorra kisajátítsa. Hiába nélkülözték tehát a magyarországi nemzetiségi mozgalmak a paraszti tömegek támogatását egészen a forradalom kitöréséig: a forradalom kitörését közvetlenül követő