Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
622 FOLYÖIRATSZEMLE A forradalom kiemelkedő nőalakjai, Mme Rolland, Mme Tallien, Mme de Staël, bár alkalomadtán maguk is tettek kijelentéseket bizonyos, nőket illető kérdésekben, kínosan ügyeltek arra, hogy ne kompromittálják magukat a „harcos" feminizmus néha meglehetősen rossz ízü akcióiban való részvétellel. Hasonlóképpen a forradalom vezető férfiai, az egy Condorcet kivételével, szintén távol tartották magukat a nőkérdéstől: legtöbbjük esetében úgy tűnik - állapítja meg Jane Abray -, hogy tudomást sem vettek az egészről. Igen jelentős szempont az is, hogy súlyos stratégiai és taktikai hibákat vétett a mozgalom. Kitűzött céljaitól minduntalan eltért, egyáltalán, hajlott arra, hogy minden mást saját célkitűzései elé helyezzen; a radikálisok pedig, mint a Républicaines Révolutionnaires tagjai, szükségtelen módon utcai összetűzésekbe bocsátkoztak, jelentéktelen külsőségek miatt. Vidéken a mozgalom tulajdonképpen ki sem tudott bontakozni. A feminista törekvések kudarcának legfőbb oka azonban a szerző szerint a közgondolkodásban rejlett: a közvélemény az említett időben erősen és kifejezetten családcentrikus volt, a nőket nem tudta másként, mint az otthon, a „családi fészek" „őrangyalaiként" elképzelni. Ez a forradalom alatt kibontakozott feminizmus eredménytelensége előbb említett többi okának gyökere is, fejezi be tanulmányát Jane Abray. Hiányzott a szélesebb társadalmi igény a nők helyzetének megváltoztatására, ezért maradt a forradalmi feminizmus mindvégig háttérbe szorított, különösebb hatás nélküli, magánemberek által szorgalmazott, kisebbségi mozgalom. (The American Historical Review. 1975.1. sz. 43-62. l.J Cs. F. M.A. BARG: A TÖRTÉNELMI TÉNY: STRUKTURÁJA, FORMÁJA, TARTALMA A neves szovjet történetfilozófus abból indul ki, hogy míg korábban a történelmi tény fogalmát megoldottnak, egyszerűnek, önmagáért beszélőnek tekintették, napjainkban egyre élénkebben vitatják a szovjet filozófusok, történészek is. Először az elmúlt száz év polgári történettudományából kielemezhető álláspontokat foglalja össze a cikk. A múlt század 60-as, 80-as éveinek pozitivista irányzata ösztönös-naturalista felfogást vallott a történelmi megismerés forrásairól. Ezeket tekintette történelmi tényeknek, a természettudományos megismerés forrásaival azonosítva, amelyek objektívek, függetlenek a kutató szubjektumától. A pozitivista módon értelmezett történelmi tény megőrizte, s a jelen számára tolmácsolja az egykori valóságot. A kutató feladata, hogy személytelenül, minél többet gyűjtsön össze belőle a történelmi múlt pontos rekonstrukciója érdekében, csupán hitelességét ellenőrizve. A pozitivista iskola Barg szerint a történelmi valóság és a történettudomány tényeit összemosta, s ezáltal devalválta a történelem tudományos megismerésének jelentőségét. Ezzel, a történetkutatást ténytudománynak minősítő tendenciával szemben jelent meg a szellemtörténeti irányzat, amelynek alapítói közül W. Diltheyt említi a cikk. A történelmi tény szubjektív idealista értelmezése jellemezte ezt a felfogást. Élesen szembeállította egymással a történeti és a természettudományos kutatás tényeit. A történeti kutatásban eltúlozta a vizsgálódó történész szerepét. FUozófiai, vallásetikai alapállását és intuitív készségét tekintette meghatározónak a történelem rekonstruálásában. A pozitivizmus naturalizmusára irracionalitással válaszolt, megfosztotta a történelmi tényt objektív létező jellegétől, elmosta az objektum és a szubjektum határát, tagadta a történelmi tény autentikus voltát. A 19. század végén uralkodó két szélsőséges polgári felfogás ellentmondásait századunkban W. Windelband és követői kísérelték meg feloldani neokantiánus filozófiai alapon, agnosztikus, relativista iskolákat híva cletre. Ezek közül a C. Becker nevével fémjelzett prezentista irányzatnak szentel figyelmet a szerző, de utal L. Febvre, Th. Litt, Β. Croce, E.Callott munkáira is. Közös vonásukként összegezi szubjektivizmusukat, s hogy szerintük a múlt legfontosabb tényei a szellemi élet eseményei, amelyek viszont a maguk teljességében sohasem tárhatók fel. Cikke második részében a marxista álláspontot igyekszik egyértelműen összefoglalni a szerző. A történelmi tény gnoszeológiai és logikai természetéről folyó viták véleménye szerint az egyértelműen rögzített terminológiai apparátus hiányával is összefüggnek. Gyakori például a történeti esemény és a
