Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
FOLYÓIRATSZEMLE 619 a két dátum közötti idó'szakban a háborúra mintegy 125,2 milló livret költött és ez az összeg már tartalmazza az amerikaiaknak nyújtott 12 millió livre szubvenciót is; így a háború költségei Franciaország részéró'l teljes összegben alig múlják felül az 1 milliárd livret, ez pedig csupán mintegy fele a francia forradalom történészei által számított összegnek . . . A Turgot távozását követő' időszak képe Marionnál egyébként is teljesen zűrzavaros: kritikátlanul átveszi Calone-nak 1787-ben az assemblée de notables-on Necker ellen intézett kirohanását és támadásait. De Bourgade, Joly de Fleury tanácsadója például egy memorandumában 160 millióban határozza meg az 1782-es év költségvetési előirányzatát, Marion azonban - mutat rá Harris -ugyanennek a dokumentumnak az alpján mégis azt állítja, hogy az államkincstár 160 milliós deficittel indult abban az évben . . . Necker ellen szokás felhozni azt is, hogy a háborúra tervezett költségkeretet nem teljes mértékben a háború céljaira fordította, hanem a „rendes" bevételek elégtelensége folytán keletkezett hiányok pótlására. Igaz ugyan, mutatja ki a tanulmány, hogy a költségvetésben mindvégig szerepelt deficit, ám azt is bebizonyítja, hogy annak összege sohasem érte el a Calonne által felvetett nagyságrendet. Az ancien régime pénzügyi szakemberei ugyan vajmi csekély különbséget tettek „rendes" és „rendkívüli" költségek között, mindazonáltal a szerző kimutatja, hogy egyrészt a két kategória világosan elválasztható egymástól, másrészt pedig azt, hogy az államkölcsönök révén előteremtett pénzből fedezni tudták - és fedezték is - a háborús kiadásokat, annál is inkább, mert Calonne állításaival ellentétben a háborús évek teljes összegű „rendkívüli" kiadásai több mint 30 millió livre-rel alatta maradtak az ugyanezen évek alatt államkölcsönök révén befolyt rendkívüli bevételeknek. Calonne és az őt követő történészek vádjai kevéssé megalapozottak. Hitelt érdemlően bizonyítja be Harris tanulmányában azt is, hogy - Marion és mások véleményével ellentétben - XVI. Lajos miniszterei távolról sem látták a pénzügyi helyzetet katasztrofálisnak. A „válsághangulat" emlegetése tehát semmiképpen sem helyes. Éppen ellenkezőleg - húzza alá a szerző - Joly de Fleury például éppenséggel meg volt győződve arról, hogy Franciaország megerősödött financiális helyzetben került ki a háborúból. De így gondolkodhattak a többi miniszterek is, ha összehasonlították az ország akkori helyzetét a hétéves háború utáni évekkel, amikor is Nagy-Britannia, mely jóval többet ölt a küzdelembe, fölényes győzelmet aratott a minden tekintetben elgyengült Franciaország fölött. Joly de Fleury 1782-es összehasonlító kimutatása, melyet további kölcsönök megszavazása érdekében tárt a parlament elé, szintén inkább szolgálhatott bizakodáskeltésre, mint a kormány „közvéleményének" lehangolására. Kiderül a kimutatásból - emeli ki a szerző -, hogy a brit kormány 2,25 müliárd livres hadikiadásai több mint kétszeresen meghaladják a francia állam egymilliárd alatti kiadásait, ráadásul olyan helyzetben, amikor a brit kormány gazdasági helyzete meg sem közelítette Franciaországét. Az optimizmusra tehát Marion, Stourm és mások állításaival ellentétben minden ok megvolt. Súlyos vádakkal szokták ületni Neckert az általa létesített államkölcsönök és azok hatása miatt is. Harris tanulmányából beigazolódik, hogy ez a kérdés sem volt olyan végzetes, mint amilyennek általában beállítják. Necker nyilván világosan látta, hogy pénzt kell előteremteni a háborúhoz. Ennek két módja volt: az adóterhek emelése, vagy a rendes kiadások csökkentése. Mivel az első út a hétéves háború tapasztalatai alapján járhatatlannak bizonyult volna, a második lehetőséghez folyamodott. Ilyenformán aztán - a regáliák, az államadósságok törlesztésének csökkentése, a járadékok leszállítása, a királyi sorsjáték, közigazgatási reformok és az egyház „ajándékai" révén (mely utóbbiakat rendszeres bevételi forrássá változtatta) - jelentősen megnövekedtek az államkassza bevételei. Compte rendu-jében ezeket tételesen is elemzi, Stourm és társai azonban ezek értékelése felett egyszerűen átsiklanak, fantazmagóriának bélyegezve számításait. 1776 és 1787 között a bevételek mindenesetre 100 millió livre-rel emelkedtek; semmiképpen nem állítható tehát, hogy a bekövetkezett gazdasági válság a Necker által felelőtlenül előteremtett pénzből finanszírozott háború következménye lenne. Igaz, hangsúlyozza Harris tanulmánya befejezésképpen, hogy a háború súlyos megterhelést jelentett a francia kincstár számára, nemkevésbé igaz, hogy a Necker által bevezetett új kölcsönök az addigiaknál súlyosabban terheltéi meg az államháztartást, továbbá, hogy utódai, Joly de Fleury és Calonne is minden eszközt megragadtak a bevételek emelésére (évente újabb és újabb kölcsönökkel terhelték meg az államot) és — különösen Calonne - egyáltalán nem voltak „takarékosak", azonban mindez a számok tükrében nem tűnik elegendő oknak ahhoz, hogy az említett pénzügyi válság 13*
