Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

620 FOLYÓIRATSZEMLE bekövetkeztét - és az azt rövidesen követő forradalmat - egyenesen és kizárólag az amerikai háború következményének tulajdonítsuk. Újra kell tehát értékelni a nagy francia forradalom és az amerikai függetlenségi háború kapcsolatának kérdését, fejezi bc tanulmányát Harris professzor, ám nem kell a kettő között feltétlenül ok-okozati összefüggést keresni. (The Journal of Modern History. 1976. 2. sz. 233-258.1.) Cs. F. JANE ABRAY: FEMINIZMUS A NAGY FRANCIA FORRADALOMBAN Nem minden előzmény nélkül való Franciaország történelmében - hangsúlyozza a tanulmány bevezetőjében Jane Abray, a Yale Egyetem munkatársa -, hogy a forradalmat közvetlenül megelőző időben - és a forradalom első éveiben is — felszínre került a nők politikai jogainak, gazdasági és társadalmi helyzetének kérdése. Kétségtelen tény, hogy az ancien régime évszázadai alatt a francia nők mindvégig rendelkeztek valamelyes jogokkal: egyházi méltóságot viselő és nemesi hölgyek képviseltethették magukat a rendi gyűlésben, hiteles végrendeletet hagyhattak, szerződéseket köthettek; ami pedig a gazdasági szempontokat illeti, az alsóbb néposztály asszonyai - ha előnytelen, hátrányos bérezési körülmények között is —, de munkaalkalmat találhattak maguknak, elsősorban a csipkeiparban. Mindezek ellenére régi probléma volt politikai helyzetük megoldatlansága: szavazati joggal nem rendelkeztek, házasságkötés előtt és házasságban élve nem voltak önálló jogi személyek, szinte szüleik, illetve férjük tulajdonát képezték. Mind a törvények, mind a szokások arra kárhoztatták őket, hogy a legnehezebb és legelőnytelenebb munkák vállalhatása mellett a háztartás fenntartása maradjon legfőbb tevékenységi területük. A nők helyzetének ilyetén fonákságai ellen már a 18. században felléptek a felvilágosodás kiemelkedő alakjai, Montesquieu, Voltaire, Rousseau és az enciklopédisták, bár e kérdéskör meglehetősen távol esett fő érdeklődési területüktől. Egy egész sor — ma már ismeretlen - „nőpárti"feminista személyiség azonban kifejezetten a nó'kérdést tekintette fő feladatának (Joseph-Antoine Toussaint Dinouart abbé, Philippe Florent de Puisieux, P. J. Boudier de Villemert stb.). Boudier de Villemert például síkra szállt amellett, hogy a nőknek komoly elfoglaltságot kell találni; hímzőműhelyeket javasolt. A feministák havi lapja, a Journal des Dames szerkesztője, Mme de Montenclos, 1774-ben azt követelte lapjában, hogy rendelkezhessenek a nők is a férfiakat megillető jogokkal. Természetesen nem szabad megfeledkezni az ellentáborról sem: e nézetek elemzői a feministák egyik fő követelése, a nőoktatás kérdésében szálltak vitába. Restif de la Bretonne következetesen ellenezte, hogy a nők egyáltalán tanulhassanak, Mme de Genlis pedig a nőnevelés egyetlen feladatának az egyhangú, alávetettségben eltöltendő életre való felkészítést tartotta. összecsaptak a vélemények egy másik igen jelentős kérdésben is: a feministák a házasság és az anyaság kérdését társadalmi szintre emelték, az ellenpárt pedig szilárdan kitartott a „természeti elhivatottság" eszménye mellett. 1789-re az emancipáció harcosai a gyakorlati politika küzdőterére léptek: röpiratok láttak napvilágot; íróik nőnevelést, politikai, társadalmi és gazdasági egyenlőséget követeltek. Condorcet márki, Mme Β. Β. és más pamfletszerzők követelései, bár sok - szinte talán túlságosan is sok - szempontot tartalmaztak, bizonyos kérdésekben egybevágtak: a nemek megkülönböztetését természetellenesnek ítélték, egyenrangúságot követeltek a házasságban mindkét fél számára, művelődési lehetőségeket, politikai (szavazati) jogot óhajtottak a nőknek is. Különböző szerzők különbözőképpen érveltek: Condorcet felvetette, hogy a nők, bár nem rendelkeznek jogi képviselettel, mégis adóalanyok, holott a fentiek szerint megtagadhatnák az adófizetést. Mme Β. Β. azt veti a férfiak szemére, hogy minden rendű és rangú ember törvény előtti