Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

609 TÖRTÉNETI IRODALOM polgári demokrácia kudarca, az autarchikus, illetve totális fasiszta uralmi formák felülkerekedése húzódik végig. Min bukott el a demokrácia? A forradalom vereségén, mint Magyarországon, vagy az életképesség és az Anschluss körüli vitákban, mint Ausztriában (ahol az a mondás járta, hogy a demokraták nem osztrákok és az osztrákok nem demokraták), vagy a nemzetiségi kérdés megoldatlanságán és a nemzeti önrendelkezés visszájára fordulásán, mint Romániában, ahol a saját nemzeti elnyomás alól való felszabadulást most saját nemzeti elnyomó rendszerrel ünnepelték, vagy a nemzetiségi problémát ügyesen kijátszó külső' nagyhatalom erőfölényén, mint Csehszlovákiában? A történeti részletek szempontjából nem volt mindegy, a lényeget tekintve mégis valamiféle egységes folyamatról, úgyis mondhatnánk, sorsközösségről tanúskodott. Sok vonatkozásban jól ragadja meg ezt a közösséget Polonsky. Már könyvének címe - „a kis diktátárok" - is utal arra, hogy a történtekben Versailles kudarcát és a polgári liberalizmus kudarcát is láthatjuk. Egyet lehet érteni vele abban, hogy a demokrácia nemcsak és nem is elsősorban egy politikai rendszer, hanem ennél sokkal mélyebben kell, hogy gyökerezzék a gazdasági, társadalmi struktúrában, a politikai gondolkodásban. A könyv néhány igen szép elemző részben mutatja meg, hogy ez miért nem volt így. A román parasztság helyzetéről és struktúrájáról írt oldalak, a jugoszláv új állam belső ellentmondásainak kihatása a belpolitikai erők átcsoportosulására, a cseh és szlovák különbség megrajzolása, nem is beszélve a lengyel viszonyok szellemes ábrázolásáról, mind mutatják, hogy a szerző e tekintetben igen jól átgondolta mondanivalóját. Nem kevésbé jó a szűk kereteken belül a külpolitikai kérdések felvetése, az egész francia uralmi rendszer összeomlásának bemutatása. A német uralmi rendszer kiépülése a harmincas években -helyesen - nem csak mint külső erő jelentkezik, hanem mint a belső elavult politikai és társadalmi struktúrából (illetve ebből származó elkeseredésből) is erőt merítő belső alternatíva is. Megfelelő súlyt kap a könyvben az endogén fasiszta erők tárgyalása. Igyekszik megmutatni különbségeiket, történelmi gyökereiket, azokat a speciális tényezőket, melyek erősödésükhöz belül és kívül hozzájárultak. Bár nem elemzők, mégis jók a megfigyelései a konzervatív és a fasiszta erők kapcsolatában, a különbségben és az érintkezésben. Talán a túlságosan rövidre fogott szövegből, talán a felhasznált irodalom egyoldalúságából fakad azonban, hogy meglehetősen sok a pontatlan adat a munkában. Értékelései sokszor erősen vitathatók. Elsősorban olyan kérdésekre utalnék, ahol érezhető, hogy a szerző csak másodlagos irodalomra támaszkodott. Nyilván nem lehet például Magyarországon az antiszemitizmust csak a forradalmakból levezetni. Aligha lehet elfogadni a 20-as évek osztrák gazdasági fejlődéséről adott képet, annál is kevésbé, mert akkor jórészt érthetetlen lenne, mi és miért történt a 30-as években. A földreformokról adott adatok sokban pontatlanok. A fasiszta pártok összehasonlítása különösen Románia és Magyarország vonatkozásában rendkívül elnagyolt. Tévesnek tartjuk az 1934-es római egyezményről adott értékeléseket, jó néhány más kisebb-nagyobb vitakérdést vethetnénk fel. Nem kétséges, a kommunista mozgalom ábrázolása erősen belesimul a kialakult liberális képbe és a könyv nem tudja a rendőri, bírói és közigazgatási elnyomást szenvedő baloldal szervezeti ereje és potenciális társadalmi bázisa közti ellentmondást feloldani. Hibái ellenére hasznos, jó áttekintés, melyet jó statisztikai összeállítás tesz gazdagabbá. Alkalmas arra, hogy a kérdésekben járatlan angol olvasó általa betekintést nyerjen Kelet-Európa történetének jó néhány kérdésbe. Ránki György