Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

610 TÖRTÉNETI IRODALOM R OBER Τ G. COL ODNY: SPAIN: THE GLORY AND THE TRAGEDY (New York, Humanities Press. 1970. 96 1.) SPANYOLORSZÁG DICSŐSÉGE ÉS TRAGÉDIÁJA A könyv korrekt összefoglalója a spanyol polgárháború korszakának, legfőbb jellemző vonása alighanem az, hogy a munka az Egyesült Államokban jelent meg, s a szerzője a pittsburghi egyetem aktív tanára, ami nem zárta ki, hogy a munka nemcsak baloldali, hanem kifejezetten marxista értelmezésű legyen, amit a professzor-szerző eleve a marxista AIMS-szervezet sorozata számára készített. A rövid, alig több mint félszáz oldalas alapszöveghez (amelyhez a szerző érdekes, sokrétű, harminc oldalnyi jegyzetanyagot csatolt) 1931 és 1939 között tekinti át az események, összefüggések vonulatát. Az első két fejezet tulajdonképpen jobbára csak bevezető. Az első meglehetősen elnagyolt formában áttekintést nyújt az 1931-ben megalakult II. spanyol köztársaság napjairól 1931 és 1934 között. Colodny e rövidebb nyitó fejezetben is felvet néhány érdekes gondolatot, illetőleg aláhúz néhány olyan összefüggést, amelyre a magyarul megjelent hasonló rövid összefoglalók nem mindig fordítottak megfelelő figyelmet. így Colodny rámutat, hogy a köztársaság születésére akkor került sor, amikor Európa más országaiban jobbára a reakció hódított tért. Olaszországban már győzött a fasizmus, a weimari köztársaság már a hanyatlás, sőt agonizálás szakaszába lépett, Angliában megbukott a második munkáspárti kormány, Portugáliában győzött a klerikál-fasizmus. A kedvezőtlen nemzetközi feltételek mellett Colodny rávilágít, hogy nem kis problémát jelentett az is, hogy a legkombattánsabb proletár mozgalom az országban Katalóniában, s nem a központi spanyol területeken bontakozott ki, másfelől ez a mozgalom anarchista, anarcho-szindikalista szemléletű volt (9.1.) Problémát jelentett továbbá, hogy a liberális kormányzat ugyan modernizáló reformokat kívánt életbe léptetni, de ugyanakkor a társadalom struktúrájához mégsem mert nyúlni, s ez a politika csak olyan eredményre vezethetett, hogy a kormányt a jobb- és a baloldal egyaránt támadta. így bukott meg az Azana, Martinez Barrio-féle bal-közép irányzat az 1933-as választáson, s szerzett többséget a jobbközép, nem utolsósorban annak is köszönhetve sikerét, hogy a választást az anarchisták bojkottálták. Colodny munkája második fejezetében az 1934. évi „vörös október"-nek állít emléket. Tulajdonképpen abból indul ki, hogy a proletárfelkelés eredménnyel zárulhatott volna (ezt az állítását azonban nem támasztja alá), ha a spanyol szocialista vezetők a felkelést alaposan előkészítik. Másfelől, ami a jobboldalt illeti, míg a szélsőjobboldal egyes politikusai ekkor a hatalom erőszakos megragadására gondoltak, Colodny szerint a politikai kezdeményezés ekkor még Gil Robles - és a jobbközép - kezében volt, aki ekkor mégcsak a hatalom fokozatos meghódítására gondolt, de a monarchisták ezt a felfogást nem osztották, s Gil Robles mellett ekkoriban vált fokozatosan a jobboldal másik centrális figurájává a monarchista Calvo Sotelo. (Ebben a periódusban, nem utolsósorban az októberi astúriai felkelést követő iszonyú és akkoriban még példátlan terror miatt a centrum pártjaiból számosan a baloldallal kezdtek szövetséget keresni) (18. 1.) A jobbközép pártjai tartották még a vezetést kézben a februári nevezetes választáson, amikor arra számítottak, hogy megismételhetik az 1933-as sikert — de az ellenkezője történt. Colodny meglepően rövid fejezetet szentel az 1936 februári-júliusi periódusnak, valóban csak a legfőbb vonásokat emelve ki. Így a jobbközép súlyának gyors csökkenését, azt, hogy a népfront proletár bázisában számosan ekkor már a tényleges szocialista forradalom megvalósítását siettették, hogy a bal-középpárti új népfrontkormány részben megismételte az 1931-es hibákat, ami megint a jobb- és baloldali ellenzékiség fokozódására vezetett, végül azt, hogy e kormányok rendkívül erélytelenek voltak a militarista kaszttal szemben, amely így nyugodtan előkészíthette a fegyveres ellenforradalmi felkelést. A júliusi felkelés pillanatától kezdődően mintha Colodny már kevesebb újat mondana. Hangsúlyozza, hogy a német-olasz intervenciónak éppen a felkelés legkezdetén volt a legnagyobb jelentősége a polgárháború erőviszonyainak eldőltében, majd később még egy ízben, amikor Madrid falainál Franco általános támadása elakadt, s a reguláris olasz egységek bevetésével részben Madridot csaknem bekerítették, másrészt lehetővé tették az észak elleni támadást, s Astúria, illetve a Baszkföld ellenállásának megtörését. Ami a baszk politikai belső erőviszonyokat illeti, Colodny is érzékelteti az itteni különleges feltételeket, de e helyütt inkább valóban csak érzékeltet, elemzésre nem vállalkozik. Ami a