Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
604 TÖRTÉNETI IRODALOM Zina Markova könyve ebben a mélységben talán valóban csak a szakembereket érdekli, bár a téma szélesebb érdeklődő' közönség számára sem lehet közömbös. Az ún. nemzeti egyházért folyó harc ugyanis a bolgár nemzeti megújulási mozgalom része volt, lényege a bolgároknak az a kívánsága, hogy a főpapok ne görög nemzetiségűek legyenek, hanem bolgárok, illetve idővel az a követelés, hogy a bolgár egyház teljesen független legyen a konstantinápolyi patriarchátustól. Ez a mozgalom 1870-ben győzelemmel végződött, létre is hozták a török kormány támogatásával a bolgár exarchátust. Csakhogy ekkorra a nemzeti mozgalom igényei már meghaladták ezt a követelést, a teljes függetlenség volt a cél. Éppen ez a körülmény, és az, hogy az egyházi mozgalom mögött a bolgár társadalom konzervatív rétegei álltak, amelyek ellenezték a törökellenes forradalmi harcot, arra vezettek, hogy a marxista bolgár történettudomány az egyházi harcra eddig nem fordított különösebb figyelmet, a forradalmi küzdelemre összpontosította érdeklődését. A könyv - nem minden előzmény nélkül az utóbbi években - most ismét elővette a kérdést, és részletesen, számos új levéltári anyagot is megmozgatva vizsgálta meg a mozgalom korai szakaszát, amikor ez még szinte egymagában jelentette a nemzeti mozgalom politikai vonulatát. A bevezetőben rövid historiográfiai áttekintést ad, már itt meglepő, hogy a korábbi, éles kritikával ellentétben a polgári történetírást igen elismerően tárgyalja, voltaképpen minden kritikát mellőzve. Akkor viszont érdemes lett volna megemlíteni James F. Clarke amerikai történész könyvét, amely éppen az angol-amerikai missziókra vonatkozóan közöl sok anyagot, és nemrég jelent meg (eredetileg 1937-ben íródott), bár kétségtelenül nagyobbrészt a Krími háború utáni korszakot tárgyalja (de a polgári feldolgozások is arra helyezték a hangsúlyt, ezért is kutathatott fel a szerző annyi új adatot). Megmutatja a bolgár egyház helyzetét az önálló patriarchátus megszüntetése (1393) utáni időszakban, sok adatot közöl a görög egyház által bevezetett adókra, kár, hogy a követelt és ténylegesen behajtott egyházi adók reális értékét nem mutatja meg, milyen terheket rótt ez a bolgár lakosságra. Nagyon helyesen mutat rá arra, hogy a görög egyházi és ezzel kulturális befolyásnak mély gyökerei vannak a bolgár fejlődésben, s ezt nem ítéli el, hanem természetesnek tartja. Azt is hangsúlyozza, hogy a bolgár egyházi harc kirobbanásáig, vagyis nagyjából az 1840-es évekig a görög főpapság nem törekedett a bolgár kultúra elnyomására, a bolgárok elgörögösítésére, - ha többnyire nem is tett semmit az érdekében. Csak az 1840-es évektől kezdve mutatkoztak ilyen törekvések, akkor is elsősorban a bolgár peremterületeken, Thrákiában és Makedóniában, ahol a görög befolyás megtartására több remény látszott, mint a bolgár lakta területek központi részein. A tárgyalás zömét az egyházi harc eseménytörténete teszi ki, első megnyilvánulásai az 1820-as évektől kezdve, majd kiteljesedése az 1840-es években. A mozgalom két vezetője, Neofit Bozveli és Ilarion Makariopolszki ekkor fordult több beadvánnyal a török kormányhoz bolgár püspökök és metropoliták kinevezése érdekében. A végső célt, az önálló bolgár egyház megteremtését még nem hirdették meg, de a szerző szerint valójában már ekkor erre gondoltak. Neofit Bozveli beadványa élesen bírálta a cári kormány politikáját, mert az a konstantinápolyi patriarchátust támogatta. A mozgalom központját a Konstantinápolyban lakó bolgárok alkották. Az egyházi harc részleteit egyházmegyénként tárgyalja a könyv, és itt — megint új jelenség — pozitívan tárgyalja az ún. csorbadzsik, tehát a bolgár előkelők, gazdagok, vagyis burzsoázia tevékenységét. (Korábban a marxista történettudomány teljesen elítélő álláspontot foglalt el velük kapcsolatban.) Befejezésül a francia és az orosz politikát mutatja be a bolgár egyházi kérdés vonatkozásában, a francia érdeklődést az évszázados levantei kereskedelmi kapcsolatokból vezeti le. A francia politika a konzervatív lengyel emigráció, Adam Czartoryski herceg konstantinápolyi ügynökeivel (elsősorban Micha! Czajkowskival) működött együtt, s a bolgár vezetőket arra igyekezett rávenni, hogy minél szorosabb viszonyt alakítsanak ki a török kormánnyal. Az orosz politika a balkáni pravoszlávok egységét óhajtotta, ezért nem támogatta a bolgár követeléseket. A teljes egyházi önállóságot egyébként a francia külpolitika sem óhajtotta. Zina Markova sok új anyagot hoz, ugyanakkor az eseményeket mindig jól helyezi el a szélesebb folyamatokban. Anyagai és értékelései egyaránt figyelemre méltóak. Kár, hogy az egész mozgalmat mégis csupán a nemzeti történelem keretei közt tárgyalja, ezért is hangsúlyozza, több ízben, hogy az egyházi harc a nemzeti mozgalom speciális bolgár formája volt. Nyilvánvaló, hogy ha pontosan ilyen harc másutt nem is volt (pontosan azonos eseménysorok különben sincsenek soha a történelemben), nagyon erősen erre emlékeztető jelenségek bőven akadnak a kelet-európai fejlődésben, hogy csak a
