Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
615 TÖRTÉNETI IRODALOM BÓNA ISTVÁN: VII. SZÁZADI AVAR TELEPÜLÉSEK ÉS ÁRPÁD-KORI MAGYAR FALU DUNAÚJVÁROSBAN (Fontes Archaeologici Hungáriáé. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1973. 162 oldal, 16 szövegközti kép, 42 képtábla és 2 térkép melléklet) A szerző alapos feldolgozásában az avar kori településekre összpontosította figyelmét. Eljárása indokolt, mert az avarok gyűjtőnéven ismert népcsoportok települési módja és gazdálkodása támasztja a legtöbb kérdőjelet. A kérdőjelek nyomában megjelennek az elméletek. A szürke bizonyosság azonban a legötletesebb elméletnél is jobb. Bóna István könyve eloszlatva kérdéseket és elméleteket, űj, megbízhatóan adatolt magyarázatokkal szolgál. A 7. század első éveiben az avarokat súlyos katonai vereségek érték. Arra kényszerültek, hogy a Kárpát-medencében telepedjenek meg, ahol korábbi, több száz kilométeres szállásváltó vándorlásaik lehetetlenné váltak. A szerző feltételezése az, hogy a mai Dunaújváros, az egykori római Intereisa castrum közelében az első avar csoport a 7. század első éveiben telepedett meg, ez azonban leletanyagon nem mutatható ki. A második telepes csoport talán a 620-as években érkezett, egy újabb vereség következményeként. A Duna folyásához igazították északról délre húzódó településüket, négyszöget képező árokudvarokon építették fel földbe mélyített házaikat. Tetőszerkezetüket rendszerint a házak hossztengelyének végein elhelyezett ágasfák tartották. Nagy kövekből rakott nyitott tűzhelyek és földbe vájt kemencék voltak a házakban. A római romokból csak köveket, téglákat és szegeket szereztek. A létfenntartásban a nagyállattartás dominálhatott, a falut főként téli szállásként lakták. A házakban talált agyagedény töredékek, az orsógombok azonban arra vallanak, hogy a helyben maradottak a környező földeket talán már művelésbe fogták. A földművelést bizonyító leletanyag nem került elő. A házakban talált szárnyascsontok szintén letelepült életmódra utalnak. A településsel északról (Dunaújváros-Simonyi dűlő) és délről (Mezőfalva) határos körzetekben feltárt nagy korai avar temetők és település azonos anyagi műveltségbe tartoznak A kerámia-művesség formakincse, technikai eljárása belső- valamint közép-ázsiai hagyományokat mutatnak. A kerámiatípusok összetétele az avarokra jellemző a 7. század első és második harmadában. A második települést egy-két évtized után, a szerző feltételezése szerint, a 630-as évek küzdelmei nyomán, a lakosok feladták. Rövidesen újabb telepesek szálltak meg a területen, anyagi műveltségük nem különbözött az imént jellemzettől. Házaikat azonban jurt táborszerűen, délre néző félkörben építették fel. Házaik köré nem húztak árkot. Ellenben településüket háromszoros sáncgyűrűvel erősítették meg. Ez a csoport hirtelen hagyta el házait. A középső avar periódusban ismét benépesedett a dunaújvárosi fennsík: 670 táján az Alsó-Don vidékén felbomlott Kovrát fejedelem onogur-bolgár politikai alakulata. Szétköltöző népének egyik jelentős csoportja a Kárpát-medencében telepedett meg. A szerző azt állapítja meg, hogy az új bevándorlók egyik csoportja választotta lakóhelyül a már korábban is lakott körzetet. Házaikat egymástól jelentős távolságra, tanyaszerűen építették fel: „portáikat" a korai telepesekhez hasonlóan árkokkal vették körül. Más az anyagi műveltségük, hiányzanak belőle a korai avar telepesekre jellemző szürke kerámiatípusok. A betelepült onogur-bolgárok egyik rangos vezetője népével a Mezőföld déli peremén helyezkedett el. Birtokát valószínűleg felosztotta családtagjai és előkelő fegyveresei között, ezek temetkezési helyei Igar, Iváncsa, Dunaújváros környékén kerültek elő. Az utóbbi helyen valószínűleg a castrum területén álltak az előkelők jurtái, míg köznépük a korábbi avar település nyújtotta feltételeket használta fel. Az előkelők sírjai alig 100 méterre a korai avar település középpontjától kerültek elő. A köznép egyszerű sírjai is ismertek; ezek és mellékleteik a gazdagok egyszerűbb változatai. A középső avar periódus népessége egy-két évtized múltán elhagyta a települését. További
