Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

VITA 599 vált, bárki elvégezheti azt a munkát, ami nekem - önhibámon kívül — nem állt módomban. 4. A bevezető tanulmány: Mészáros Károly - mint Spira György is megállapítja vitacikkében - a XIX. század közepének egyik jelentős politikai személyisége volt. Életútjának megrajzolása és értékelése tekintetében Spira György az önéletrajzi kötet bevezetőjével lényegében egyező álláspontot képvisel (véleményegyezésére többször külön is utal). Néhol a megfogalmazást pontosítja, árnyaltabban fejti ki egyes nézeteimet. Mészáros Károlyról írt „értékítéletemhez" hozzáteszi, hogy jelentősebbnek látja, mint én. A bevezető néhány mondatával viszont ingerülten vitába szállt: 1. Bevezető: „Mészáros Károly (1821-1890) - a kötetben nyomdahiba folytán 1870 szerepel - neve ma már a történészek emlékezetéből is kihullott." (3. old.— Spira szerint ezzel szemben Mészáros Károly a történetírói berkekben eddig is jól ismert figura volt, csak a bevezető írója nem ismeri a szakirodalmat! Furcsa, hogy Spira György írja ezt, aki „A magyar forradalom 1848-49-ben" (Gondolat Kiadó, Bp. 1959) c. monumentális művében, s az Egyenlőségi Társulatról írt — általam idézett — feldolgozásában (egyéb műveit nem számítva) Mészáros Károly szerepének, életútjának taglalását mellőzi, illetve nevét még felsorolásban sem említi! Az, hogy néhány mű, amelynek bibliográfiai adatait Spira György még vitairatban is szokatlanul pontatlanul közli (lásd „nagy Kossuth-kiadvány" stb.), néhány sort szentel Mészárosnak, vagy olykor felsorolásban említi, aligha elégséges érv kijelentésem cáfolatára. 2. Bevezető: „A felszabadulás utáni kutatások felszínes jellege következtében továbbra is rejtve maradt személye, mert nem az inkriminált polgári irodalom felszínén, hanem a mélyrétegekben helyezkedett el." (5. old.) A „kutatások felszínes jellege" kijelentés valóban magyarázatra szorulhat. Bár a szövegkörnyezet az értelmezést megkönnyíti. Klaniczay Tibor nemrég megjelent Hagyományok ébresztése c. könyvének (Szépirodalmi K., Bp. 1976) Gondolatok a nemzeti hagyományról c. tanulmányában fejti ki részletesen azt a hátteret, ami e kijelentésem mögött áll: azt, hogy a szocialista irodalom- és történettudomány lépésről lépésre hódította meg a magyar múlt teljességét. Klaniczay így ír erről: „A hatalom megragadására törő osztály mindig a merészen újat hangsúlyozza, támadja a korábbi társadalmi rend hagyományrendszerét, és a múltból csak az osztály céljaival szorosan egybevágó, forradalmi elemeket emeli ki. Később, hagyománybázisának kiszélesítésére törekszik, igyekezve minden olyan múltbeli kulturális értéket mozgósítani, mely céljai szolgálatába állítható, melyet tehát „haladó"-nak tekinthet. Mikor pedig végleg konszolidálódott hatalma, és az új társadalmi rend megvert ellenségei már alig profitálhatnak a hagyományból, az új osztály a hagyomány egésze letéteményesének és örökösének tekinti magát." (7—8. old.). Mészáros Károly ennek a folyamatnak — önhibáján kívül — most folyó ütemébe került. Erre utaltam én, de — már említett okok miatt — terem nem volt a gondolat részletes kifejtésére. 3. Bevezető: „ . .. úgy tűnik, lejárt már az az idő, mikor a XIX. század történelmi személyiségei közül csak a legnagyobb alakok, s közülük is elsősorban az egyértelműen » pozitív«-nak minősítettekről jelentek, jelenhettek meg publikációk. Elegendő áttekinteni a 19. századra vonatkozó utóbbi közel három évtized történeti irodalmát, hogy a Kossuth, Széchenyi, Deák, Petőfi, Táncsics és még néhány — kétségkívül legfontosabb — személyiség kutatásának egészségtelen túlbuijánzása szembetűnjék. A másod-harmadvonalbeli, s főleg nem »tisztán pozitív« figurák ebben az együttesben nem 11*