Századok – 1977
Közlemények - Urbán Károly: A Szociáldemokrata Párt értelmiségi akciója 1943–1944-ben 114/I
116 URBÁN KÁROLY folytató kamarákat tekintette az értelmiségiek hivatalos érdekképviseleti szervének. A szakszervezeti mozgalom keretében csak a tisztviselők egyes csoportjai szervezkedhettek. Bár a Magántisztviselők Országos Szövetsége és a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete erős állami felügyelet alatt működő érdekvédelmi szervezetek voltak, az SzDP számára értékes hadállásokat jelentettek egy olyan társadalmi rétegben, amelyet a Horthy-rendszer általában támaszként könyvelt el. A húszas és harmincas évek folyamán az SzDP a magyar értelmiségnek csupán kis töredékét tudta szervezetileg magához kapcsolni. A párt vezetői sokáig megváltoztathatatlan tényként vették tudomásul, hogy nemcsak e réteg szélsőjobboldali csoportjai, hanem az értelmiség fő tömegeit kitevő egész foglalkozási ágak is lényegében kívül estek az SzDP hatókörén. Abból indultak ki, hogy az uralkodó ideológia és propaganda e réteget mélységesen megfertőzte, ezért a polgári értelmiség tömeges megnyerésének gondolata valójában fel sem merült bennük. Számításba vették azoknak az adminisztratív eszközöknek az erejét is, amelyekkel a rendszer e réteg politikai aktivizálódását akadályozni, ill. megszabott mederben tartani igyekezett. Különösen nagy nyomás nehezedett a közalkalmazásban álló értelmiségiekre. Jóllehet a megalkuvó szociáldemokrata pártvezetés a Bethlen—Peyer-paktumban lemondott a közalkalmazottak szervezéséről, de a harmincas években az SzDP erősödő községpolitikai tevékenységének eredményeként főleg a főváros és a vidéki városok alkalmazásában álló értelmiségiek, tisztviselők körében mégis valamelyest nőtt a párt befolyása. Ε lassanként kiépített pozíciók alól azonban az Imrédy-kormány 1938 májusában átmenetileg kihúzta a talajt. A 3400/1938. ME. sz. rendelet megtiltotta a köztisztviselőknek s általában a közalkalmazottaknak, hogy beléphessenek „olyan egyesületbe vagy bármely más megjelölésű szervezetbe, amelyben való részvételük vagy tagságuk ellentétbe állíthatja őket az állam törvényes rendjével vagy ennek látszatát kelthetné". A rendelet értelmében azokat a közalkalmazottakat, akik 8 napon belül nem szüntették meg tagságukat, fegyelmi eljárás keretében fel kellett függeszteni állásukból. Bár a rendelet eredetileg a nyilas mozgalom visszaszorítására készült, annak végrehajtása során a Szociáldemokrata Pártot is a tiltott szervezetek közé sorolták.2 Ez a változó formákban jelentkező, de a gyakorlatban végig fennálló szervezési tilalom (bár a 3400-as rendeletet 1940-ben felfüggesztették, a háború éveiben azonban még szigorúbb intézkedésekkel gátolták a baloldal térnyerését e közegben) képezi egyik legfőbb okát annak, hogy az ellenforradalmi korszakban az SzDP-hez tartozó értelmiség sem a réteg egészének szociális összetételét, sem pedig szakmai struktúráját nem tükrözhette arányosan. Ily módon az ellenforradalom tovább mélyítette a szociáldemokrata értelmiségnek azt a hagyományosnak nevezhető sajátos vonását, hogy sorait döntően a szabadfoglalkozású, részben pedig a magánalkalmazasban álló intelligencia demokratikus elemeivel töltötte fel. A húszas évek végétől az SzDP kebelében már legálisan működhettek a szabadfoglalkozású értelmiségiek szocialista szervezetei, amelyek - mint ismeretes -egyúttal kedvező terepet szolgáltattak az illegális kommunista párt befolyásának növeléséhez is. 1929-től 1941 elejéig állt fenn a párton belül a szocialista jogászok nemzetközi szövetségének magyarországi csoportjaként a Szocialista Jogászok Szervezete. Rövid 2 Magyarországi Rendeletek Társa. 1938. 421-422. Vö. Sípos Péter: Imrédy Béla és a Magyar Megújulás Pártja. Bp., Akadémiai Kiadó. 1970. 48.
