Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
476 ERDÖDY GÁBOR álló anyag igen csekély. Mindez mégsem jelenti azt, mintha a magyar politikusok nem fordítottak volna megfelelő figyelmet ezekre a mozzanatokra. Ezt bizonyítja többek között a Kossuth Hírlapja július 30-i cikke is, amely a július 22-i frankfurti gyűlést a „legnevezetesebbek egyikének" nevezte, mivel annak „tárgyát Németország külpolitikája tevé".7 5 Sokkal inkább valószínű tehát, hogy ugyanazzal az óvatos - a lehetséges szövetségessel szembeni maximális tapintatot alkalmazó — eljárással állunk szemben, amellyel a magyar kormányzat az ír kérdést Anglia érzékenységére való tekintettel kezelte. A magyar—német együttműködés fő szorgalmazói kerülték a nézeteltérésekre alapot adható nyilatkozatokat. A frankfurti viták és határozatok negatív vonatkozásait csak ritkán, akkor is visszafogott hangnemben kommentálták. Az érintett kérdésekkel kapcsolatos véleményüket ugyan nem hallgatták el, a német birodalmi parlament álláspontjával történő összevetéstől azonban többnyire eltekintettek. A magyar fél részéről elhangzott nyilatkozatok ily módon közvetett úton tartalmazzák csak a frankfurti külpolitika értékelését, sokszor bírálatát. A Németország megszületésével kapcsolatos magyar elvárásokra már a korábbiakban is utaltunk. Az „egész emberiség" szabadsága és fejlődése szempontjából nagy jelentőségűnek tekintett államalakulat rendeltetésének a Kossuth Hírlapja azt tartotta, „hogy a nemzetiségek közvetítője legyen a polgáriasodás eszközei által". Ε nemes feladat ellátásának alapvető feltételét képezte mindenfajta politikai törekvés — így a külpolitikai is — tisztaságának megőrzése. Ezt tartja szem előtt az idézett cikkíró figyelmeztetése: „Itt, nem pedig hiú hódítási és gyarmatosítási ábrándokban, fekszik Németország jövendője."76 Az elhangzott bírálat — a frankfurti fejlemények ismeretében — nem volt alaptalan. Számos esetben ugyanis — így például a lengyel, az olasz és az aldunai kérdésben — olyan kijelentések hangzottak el, amelyek nemcsak általában az egyes népek szabadságjogaival, hanem a konkrét magyar célkitűzésekkel is ellentétben álltak.7 7 A kritikát nem kevéssé az a félelem táplálta, hogy a „szabadság és jog" útjáról letérő Németország nem tölti be azt a szerepet az egyre fenyegetőbben kibontakozó ellenforradalmi folyamattal szemben, amit nemcsak a magyar, hanem az egész haladó európai közvélemény is legfőbb feladatának tekintett. A német expanziós vágyak egyik fő irányát az Al-Duna képezte.7 8 Ez olvasható ki az egyik frankfurti követ, Schulz programadónak szánt beszédéből, amely többek között a túlnépesedés megszüntetésének kilátásba helyezésével igyekezett igazolni tervezetének helyességét: „Van azonban egy kivándorlás, amelyik jogos, ez pedig a túlnépesedés" -jegyzi meg, hogy azután — utalva az Al-Dunára - azonnal hozzátehesse: „Ott a határunkon van a mi Texasunk, a mi Mexikónk."79 75 KH, 1848. VII. 30. 117. 76 KH, 1848. VII. 15. 58. 7 7 Szigorú kritikával illette a szerinte a reakciós kormányok érdekeit szolgáló és belpolitikai küldetésével is szembenálló frankfurti külpolitikát Marx is - Id. MEM 5. 193; „A mozgalom összes politikai irányzata az egykorú és jövőbeli Németország határaival kapcsolatban erősen túlzott követelésekkel lépett fel" — állapítja meg W. Mommsen: i. m. 120. 7 8 W. Mommsen: i. m. 120. 7 ' Veit Valentin:i: m. 61 -63.Osztotta Schulz véleményét többek között Gagern is, aki az al-dunai népeket „csillagrendszerünkben található kísérőnek (szatellita) nevezte" - W. Mommsen: i. m. 200.
