Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
SEREGSZÉK, HADISZÉK, ÚRISZÉK 449 A becsület és a jó hírnév fölött éberen őrködő vitézlő rend jellemző perei közé tartoztak a becsületsértések, amelyeket katonai szokások szerint ítéltek meg. 1678-ban Szentgyörgyvárott ákosházi Sárkány István kéméndi kapitány, több végbeli tiszttel és Zala vármegye szolgabírájával folytatott vizsgálatot Fáncsi István ellen, aki „búcsút adott" a szentgyörgyvári őrségnek, s amikor társaitól megvált, gyalázkodó szavakkal illette őket: „Beste lélek kurafíak! - kiáltotta - alá is út, föl is út, föl szélre is száz mérföld, al szélre is száz mérföld, nyitva a kapu, elmehettek." Azután kit vén kopónak, curkosnak, majomábrázatúnak, kit meg puskatoknak, csürtösnek nevezett.47 Nem tudjuk, hogy mivel büntették meg Fáncsit gyalázkodásáért, de a 17. század végéről ránkmaradt egy másik becsületsértési ügy perjegyzőkönyve, amelyből megtudjuk, hogy az elmarasztalt fél bírságot fizetett. A tárgyalás, amelyre Gál Jánost és parancsnokát, az egerszegi vajdát megidézték, 1691. november 16-án zajlott le az egerszegi hadiszék előtt. A felperest képviselő prókátor előadta, hogy Gál „rút, gyalázatos, mocskos szókkal" illette a vajdát, sőt azt a rágalmat sem átallotta a szemére vetni, hogy gyáván viselkedett Buda visszafoglalásánál. Az alperes csak ittasságával tudta menteni magát, de ezt a bíróság nem tekintette enyhítő körülménynek és a felperes javára „fél dijján" marasztalta el, a bíróságnak pedig 4 forintot ítélt.4 8 valószínű tehát, hogy Fáncsit is hasonló büntetéssel sújtották. Jellegzetesen katonai vétség volt a várbeli „fegyvervonás", azaz fegyverhasználat, amelyet nem önvédelemből, hanem indulatból, bosszúból vagy ittas állapot következményeként, jogtalanul hajtottak végre. A tettesre kirótt büntetés többnyire a fegyverhasználat körülményeitől és mértékétől függött. Az említett hadiszék tárgyalta az Egerszegre való Péczeli János ügyét, aki ellen korábbi vétkeiért elfogatóparancsot adott ki a magisztrátus. A város kirendelt tisztjeire és hajdúira azonban „meztelen szablyával" támadt. Péczeli — az előző per vádlottjához hasonlóan — ittassággal mentette magát, de eredménytelenül, mert amint a „deliberatum" mondja: „ . . . régi bevett szokásunk szerint az részegség senkit meg nem ment, sőt inkább vádol. Az okáért convicáltatik említett incattus itt és a több végházakban régi bevett szokás szerint: magisztrátus ellen fél dijján, úgymint in forint 20, az itt való tisztek penig és bírák urak ellen in forint 4."49 Péczeli csupán megkísérelte az ellenállást, az elfogatására kirendelt hajdúk azonban megfékezték, így senkiben sem tehetett kárt. Nyilván ezt vette figyelembe a hadiszék, amikor a szokásos büntetéssel sújtotta. Ha a fegyverhasználatnak súlyos következménye volt, a tettest többnyire halálra ítélték. A bíróság mérlegelő magatartására utal — e korban ritka kivételként — egy 1581-ben följegyzett per, amelynek végzésében ezt olvassuk: „ .. . halálra nem engedjük ítélni, mert csak kardjával hüvelyestűi sújtotta."5 0 A leggyakrabban tárgyalt esetek közbűncselekmények voltak: rablás, útonállás, emberölés, többnejűség és házasságtörés, amelyeket irgalmatlanul megtoroltak: valamennyit válogatott halálnemmel büntették; az erőszakos meggyalázó — néha pusztán kegyelemből — kard által veszett el. 1596-ban egy főlegény, aki 4 lóval szolgált 47 TakátsS.: i. m. 152-153. 4S OL. Β: es. lt. P 1313.252.es. sz. η. 45 Uo. 50 TakátsS.: i. m. 153.
