Századok – 1976

Történeti irodalom - Oláh József: Az akasztói-vésztői uradalmak gazdálkodása a 19–20. század fordulóján (Ism. Für Lajos) 969/V

TÖRTÉNETI IRODALOM 969 birodalom ügyeinek intézését öccsére bízva, Spanyolországba távozzék, és megfosztotta gyakorlati jelentőségétől a január 16-án Utrechtben kelt ós február 14-ón Brüsszelből elküldött — teljes terjedelmében most először publikált s a mellékelt utasítás szerint is titkosan kezelendő — latin nyelvű oklevelet, amelyben a császár távolléte idején lényegében teljhatalmat ruházott a római királyra (457a). Némi húzódozás, sőt (igaz, egy el nem küldött levélben kifejtett) visszautasítás után (489), Károly végül is akceptálta öccsének azt a kérését, hogy ne hagyja őt egyedül ,,en medio de los trabajos", és spanyolországi útja előtt egy birodalmi gyűlésen együttesen próbáljanak valamiféle megegyezésre jutni a rendekkel (482, 485). A török veszély, érthetően, főként Ferdinándot aggasztotta, éspedig nemcsak az év elején, még a törökök támadásától tartva, hanem azután is, hogy a szultán jóváhagyta, s egy évre meghosszabbította a Szapolyaival kötött, január 21-én életbelépett háromhónapos fegyverszünetet. ,,A töröktől nem lehetünk sem nyugalomban, sem biztonságban, akár béke van, akár háború" (111. 1.), figyelmeztette ismételten a császárt, aki viszont hideg józansággal hűtötte le Ferdinánd kereszteshadjárat ábrándjait (470, 475). Gondoljon ,,a törökök nagy hatalmára és az ellenálláshoz szükséges eszközök csekélységére" (94. 1.), intette öccsét, s előbb kitartóan szorgalmazta a békekötést, majd rendkívül körültekintően vigyázott rá, nehogy okot szolgáltassanak a szultánnak a béke megszegésére. A korabeli magyar történelem egyik kulcskérdéséhez, az utóbbi idők vitáiban sokat feszegetett problémához érkeztünk. Ez pedig mindennél meggyőzőbb bizonyítéka annak, hogy a korszak magyar történészei számára, is nélkülözhetetlen e forráspublikáció, amelynek reménykedve várjuk az eddiginél gyorsabb ütemű folytatását. HERMANN ZSUZSANNA OLÁH JÓZSEF: AZ AKASZTÓI-VÉSZTŐI URADALMAK GAZDÁLKODÁSA A XIX—XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN (Budapest, 1975. 282 1. Agrártörténeti Tanulmányok, 1.) Történetírásunk a nagybirtok gazdálkodásának kérdéseivel viszonylag keveset foglalkozott. A lemaradás nemcsak a vonatkozó külföldi irodalommal való összehasonlításból tűnik ki. Ha figyelembe vesszük ugyanis, hogy a nagybirtok termelése, más-más szinten és keretek közt ugyan, de agrármúltunk hosszú századain át az argártermelésnek egyik fontos üzemtípusát képezte, a lemaradás még inkább szembeötlő. E kérdéssel csupán a két háború között kezdtek foglalkozni Domanovszky Sándor tanítványai. Munkásságuk nyomán több monográfia látott napvilágot. Sajnos, a háború alatt, majd a háborút követő években ez a kezdeményezés átmenetileg megtorpant, s történetírásunk csak az ötvenes években kezdett ismételten foglalkozni a kelet-európai országok agrárfejlődésének sajátos képződményével, a termelő és a termeltető nagybirtokkal. Az új feldolgozások már természetszerűen a marxista történelemszemlélet alapján vették vizsgálat alá egy-egy uradalom gazdaság- ós társadalomtörténeti kérdéseit. A tőkés termelés útjára lépett nagybirtok nagyüzemi termelésének történeti vizsgálatával azonban viszonylag kevesebbet foglalkoztunk, mint a feudáliskori majorságokóval. Oláh József könyvét már csak emiatt is jelentős vállalkozásnak kell minősítenünk. Jelentőségét tovább növeli, hogy az uradalom gazdaságtörténetének éppen azt a korszakát, a századfordulót megelőző és követő egy-két évtizedet tárgyalja igen behatóan, amely egyben az egész magyar mezőgazdaság átalakulásának egyik legfontosabb, egye-