Századok – 1976
Történeti irodalom - Csatári Dániel: Dans la tourmene. Les relations hungaro–roumaines de 1940 á 1945 (Ism. Tilkovszky Loránt) 962/V
964 TÖRTÉNETI IRODALOM 964 zamba állítja a román uralom alatti Dél-Erdély viszonyaival, rendkívül plasztikussá téve ezáltal az ez években dívó kölcsönösségi nemzetiségpolitika bűneit a határon innen és túl, de egyben megmutatva Dél-Erdélyben is azokat a magyar és román erőket, amelyek felismerték az együttélő népek egymás ellen uszításával folytatott, temérdek szenvedést okozó politikai játékot, és felléptek ellene. Ott olyanok képviselték a román és magyar nacionalista politikával szembeni demokratikus felfogást, mint a felszabadulás után nemsokára Románia első demokratikus kormányát megalakító Petru Groza, magyar részről pedig Méliusz József és mások. Nem kevésbé jelentős, hogy az észak-erdélyi politikai élet vizsgálata az országos magva r politikával való korabeli összefüggései és kölcsönhatásai figyelembe vételével történik, s az antifasiszta függetlenségi népfrontpolitika minden emlékezetes eseményénél — Népszava 1941. karácsonyi száma, Magyar Történelmi Emlékbizottság 1942. március 15-i budapesti tüntetése, az 1943 augusztusi balatonszárszói találkozó stb. — megmutatja az észak-erdélyiek aktív és alkotó részvételét éppúgy, mint azokat a tetteket, — a 48-as Ereklyemúzeum 1942. évi kiállítása Kolozsvárott, a ,,48-as Erdély" zsebkönyv megjelentetése ugyanott, 1943-ban, stb. — amelyekkel maguk részéről hozzájárultak a történelmi múlt legnagyszerűbb hagyományaiból a jelen küzdelmeihez erőt merítő országos mozgalom gyarapításához. Nagy érdeme a munkának, hogy hangsúlyozza azt a segítséget, amelyet az észak-erdélyi terület kommunistái, akik a nemzetiségi problémák kezelésében már gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeztek, a magyarországi kommunista párt számára jelentettek, s bár eltiprásukra példátlan kegyetlenségű akciók történtek, meggyérült soraikat újra és újra rendezve, egy időben Békepárt elnevezéssel szervezkedve, folytatták ezt a hősi küzdelmet. A párt. központi bizottsága, melynek Szirmai István személyében észak-erdélyi kommunista is tagja lett, hathatós segítséget nyújtott e terület antifasiszta népfrontpolitikai harcaihoz, amellyel a Szociáldemokrata Párt részéről különösen Szakasits Árpád, Kállai Gyula, Marosán György, a Kisgazdapárt részéről Bajcsy-Zsilinszky Endre tartott szoros kapcsolatot. Az északerdélyi parasztság szervezése szempontjából nem volt közömbös, milyen irányba fejlődik az országos Parasztszövetség; ennek földmunkás szakosztálya iránt különösen élénk érdeklődés mutatkozott. Észak-Erdély népi ihletésű demokratikus mozgalmait a népi írók is mindig nagy figyelemmel kísérték és segítették. A szerző, aki egy korábbi munkájában megírta az erdélyi népfrontpolitika első nagy sikerének, az 1937. évi Vásárhelyi Találkozónak történetét, méltó figyelmet szentel most e találkozó megújításának kísérleteire, amelyek azonban sajnos meghiúsultak a megrendítő megjelenítő erővel ábrázolt nyílt nyomozások és konstruált perek bénító légkörében. A kötet részletes méltatásába sajnos nem bocsátkozhatván, be kell érnünk néhány további fontos momentum megjelölésével, amelyekben szintén a szerző kiváló teljesítményének megnyilatkozását látjuk. Ilyen kiemelendő fontos eredmény a tengelyhatalmak Erdélyt megosztó 1940 augusztusi második bécsi döntése következményeinek rendkívül sokoldalú bemutatása, de különösen annak mesteri érzékeltetése, hogy az „oszd meg és uralkodj" elvet „korszerű" módszerekkel megvalósító német imperializmus hogyan veszi járszalagjára mind a magyar, mind aromán politikát; milyen ádáz harcot folytatnak egymással az azonos szövetségi rendszerben helyet foglaló országok kormányai, hogyan versengenek — egymásra folyvást rálicitálva — Hitler kegyeiért, aki a végsőkig kihasználja belebódultságukat területi aspirációikba, és kitörni nem tudásukat a kölcsönösségi nemzetiségpolitika egyre súlyosabb retorziókat alkalmazó „ördögi körforgásából". Kitűnően ábrázolja a szerző a második világháború menetében bekövetkezett döntő fordulat, a németek sztálingrádi veresége, majd az olasz fegyverszünet eszméitető és mozgósító hatását, amely — mint Bánffy sikertelen küldetése mutatja — az uralkodó köröket csak gyenge tapogatódzásokra késztette meg nem valósult közvetlen tárgyalások irányában, de az antifasiszta függetlenségi népfrontpolitika szempontjából rendkívül
