Századok – 1976
Közlemények - Erdmann Gyula: Lónya Lónyai Gábor naplója 914/V
924 LONYAY GÁBOK NAPLÓJA Wesselényi személyében sértett szólásszabadság érdekében, és tiltakozzék az országgyűlésen minden haladó kezdeményezést elölő főrendi vétó ellen. Másnap Lónyay beterjesztette Kossuth segélykérő levelét, de ez esetben a közgyűlés nem foglalt rögtön állást a Bécsbe küldendő tiltakozás mellett, egyelőre tájékozódni kívánt.5 9 Ugyanilyen óvatos volt a közgyűlés Lónyayék minden igyekezete ellenére az országgyűlési ifjak, a koholt főbenjáró vádak alapján letartóztatott Lovassy László és társai ügyében is, amiért Kossuth meg is rótta Zemplént.6 0 Lónyay pedig Kossuthnak panaszolta, hogy hosszú távolléte alatt kedvezőtlen irányban változott a zempléni ellenzék; sok fontos kérdésben szinte egyedül volt kénytelen küzdeni az ellenzéki kívánságokért. Nem kis munkáját igényelte az ellenzék sorainak rendezése,6 1 de eredménye megmutatkozott az augusztusi közgyűlésen, aholis Lónyay beszéde után Pest, Bihar és Békés megyék felszólítására Zemplén is csatlakozott a Lovassyék érdekében indított országos tiltakozó felirati mozgalomhoz: a törvényellenesen fogvatartottak ügyében szabad védelmet és nyilvános ítéletet sürgetett.6 2 1836 őszén ismét a Törvényhatósági Tudósítások védelmében kellett sorompóba lépnie a zempléni ellenzéknek. Október 6-án megérkezett Lónyayhoz Kossuth levele, tudatva, hogy a nádor — királyi utasításra hivatkozva ismét betiltotta lapját. Kossuth most sem hátrált meg a nyilvánosság és a levelezési szabadság elleni, törvényekkel nem igazolható támadás elől: „Hol fog megállni a törvénytelen hatalom? Nem tudom, de azt tudom, hogyha felelevenítik is a spanyol inkvizíció minden ijedelmeit, szenvedni megtaníthatnak, de félni nem, és soha sem vihetnek oda, hogy gyáván megtagadjam nemzeti jussainkat. Reménlem azonban, hogyha eltipor a hatalom, a nemzet lelkesebb része eltipratásomnak néma tanúja nem leszen . . . De bármi történjék én velem, csak az ügy ne vesszen." Remélte, hogy a megyék nem hagyják cserben, s kérte Lónyay segítségét is.63 Lónyay nem tétlenkedett, s így október 20-án már közölhette Kossuthtal a zempléni közgyűlés eredményét: a Tudósítások ügyében egyhangúan határozták el a királyhoz intézett sérelmi feliratot, s egyben ismételten tiltakoztak Lovassyék pere ellen.64 Néhány nap múltán Lónyay újabb levelet írt Kossuthnak, melyben tolmácsolta a zempléni ellenzéki kör büszkeségét és tiszteletét Kossuth elvhűsége és bátorsága láttán. A Tudósítások ismételt betiltása újabb csapás a hazafiakra — írta —, „de enyhült ezen csapás, s ismét felegyenesedénk, midőn hozzám intézett néhány lelkes sorait, úgy nem különben a tiltásra adott, gyűlésünkben szinte felolvasott alapos és lelkes feleletét olvastuk. Nem csüggedénk el tehát, mert az egyik törvénytelen lépésről másikra botorkáló kormány egy oly lelkes és erős férfiúra talált, ki azt szilárdul érzi, hogy a polgári kötelesség mindenek felett áll, s hogy ennek még a fiúi s testvéri kötelességeket is fel kell áldozni ! — Nem csüggedünk el, s bízunk egykori nemzeti felemelkedésünkben, mert habár kevesen is, de mégis találkoznak egy-két lelkes férfiak Hazánkban, kik ha nemzeti jussok forognak kérdésben, azoknak védelmében rettenthetetlenek . . . és is hiszem részemről, hogy a törvénytelen hatalom általi eltiprásnak a nem-59 A közgyűlésről: Lónyay Kossuth-hoz 1836. júl. 19. — uo. Ms 4849/44, Kossuth VI. 649. 60 Vécsey Lónyayhoz 1836. júl. 12. — OL P 458 — 7. cs., Kossuth VI. 479. 81 Lónyay Kossuth-hoz — ld. az 59. jegyzetet. 82 Kossuth VI. 772. 63 Uo. 516. 64 MTA Kt. — MS 4849/113.
