Századok – 1976
Tanulmányok - Stier Miklós: Oktató-nevelő munka a Szociáldemokrata Pártban és a szakszervezetekben 802/V
828 STIER MIKI.ÖS lerongyolódtak. A politikai elnyomatás mellett jelentkező és hosszú éveken át érezhető gazdasági leromlás kimerültté és közömbössé tette az embereket; s nem véletlen, hogy éppen ezekben az években vált legalacsonyabbá az előadások látogatottsága is.57 Ez azt mutatja, hogy a húszas évek második felére a munkástömegek nagy része — noha érzései és osztályérdeke a szocializmus eszmeköréhez, a szociáldemokrata párthoz és szakszervezeteihez kötötték a gazdasági és politikai kérdések iránt már korántsem tanúsított olyan belső meggyőződésből is fakadó érdeklődést, mint akár az évtized első felében. S úgy tűnik, hogy a húszas évek második felében a szakmák egész sorában bekövetkező, nem jelentéktelen gazdasági fellendülés nyomában nem következett be a mozgalomban is pozitív változás. Ennek alapvető okát a magyar gyáripar fejlődésének sajátosságaiban kell keresnünk, abban, hogy a 20-as években a hagyományos iparágak bizonyos visszaesése mellett a könnyűipar, mindenekelőtt a textilipar nagy feliedülése következett be, amelyben erősen megnövekedett a női munkaerő szerepe. így a hagyományos iparágak szakmunkásrétegeinek mozgalma, amelyek a szervezettség magasabb fokán állottak immár évtizedeken keresztül, tulajdonképpen gyengült, s az új munkásrétegek — a nőmunkások, a vidékről a városba áramlott képzetlen munkások tömegei — még nem állhattak a szervezettség olyan fokán, hogy szilárd bázisát képezzék a mozgalom kulturális tevékenységének. Az átmeneti visszaesésben szerepe volt ezen kívül annak is, hogy a hosszú nehéz évek után jelentkező gazdasági javulás a munkásság tudatában nem úgy tükröződött, mint a párt és a szakszervezetek mozgalmi munkájának eredménye — aminthogy nem is ebből sarjadt, hanem a húszas években lejátszódott gazdasági fejlődés sajátosságainak és törvényszerűségeinek volt következménye —, s ez a tömegek szemléletében bizonyos befelé fordulást eredményezett, apolitikus tendenciákat erősített, az egzisztenciális kérdések előtérbe nyomulását.58 Az is valószínűnek tűnik továbbá, hogy a szervezett munkásság nagyon jól láthatta, hiszen saját mindennapos harcaiban kellett immár hosszú éveken keresztül tapasztalnia, hogy a rendszer politikai-hatalmi struktúrájának zártsága, a munkásmozgalmat csupán belügyi-adminisztratív kérdésként szemlélő és a politikai gyakorlatban ilyenként kezelő jellege nem teszi lehetővé a párt és a szakszervezetek eszméinek közvetlen gyakorlati megvalósítását. Uralkodóvá válhatott az a szemlélet, hogy a munkás sorsát, életét, munkakörülményeit az adott rendszerben a munkásmozgalom szféráin kívüli tényezők és erők alakítják, s a politikai küzdelemnek az a formája, amit az MSzDP alkalmazott, számára meddőnek tűnhetett. Hiszen közvetlenül kellett tapasztalnia, hogy „minden megmozdulása korlátokba és rácsokba ütközött" — mint azt Halász Alfréd ellenzéki felszólaló az 1928. évi pártgyűlésen megfogalmazta.59 S ha meggondoljuk, hogy a tömegek nagyerejű aktivizálódására majd csak az évtized végén, a gazdasági válság idején került sor, talán tényleg levonhatjuk azt a következtetést, hogy a húszas évek közepére megszilárdult, a szocialista munkásmozgalomnak viszonylag tágabb teret is engedő — így az MSzDP megalakulását és működését engedé-57 Pártgyűlési jegyzőkönyv 1926. 35—36. 58 Az egzisztenciális kérdések előtérbenyomulását, a puszta önfenntartás kérdésének rendkívüli erejű felszínre kerülését messzemenően igazolják a 20-as évek kivándorlásai is. A Fővárosi Statisztikai Hivatal szerint csak a fővárosban 1923—1928-ig 19 830-an kértek útlevelet kivándorlás címén és 126 038-an munkakeresés és üzleti ügy címén (A szakszervezeti mozgalom Magyarországon 1923—1925. 34; 1926—1929. 46—47). 59 Pártgyűlési jegyzőkönyv, 1928. 58.
