Századok – 1976
Tanulmányok - Stier Miklós: Oktató-nevelő munka a Szociáldemokrata Pártban és a szakszervezetekben 802/V
824 PTIER MIKLÓS Mindenekelőtt arra az ismert tényre utalunk, hogy a rendszer mélységesen antidemokratikus iskolapolitikája eleve nem kedvezett a dolgozó osztályok művelődésének.4 2 A húszas évek derekán hozott közoktatási törvények sem javítottak lényegesen a szomorú helyzeten, az írni-olvasni nem tudók száma még az évtized végén is több, mint egymillió volt. Ezeknek legnagyobb része természetesen a falusi népesség soraiból került ki.4 3 A legelmaradottabb vidék Szabolcs-Szatmár és Csongrád volt, 25- 26%-os analfabétizmussal. A mostoha viszonyokat jól érzékelteti az a tény, hogy Magyarországon — Budapesten kívül — 700 lélekre jutott egy néptanító. Ily módon a szociáldemokrata szakszervezeti és pártoktatás a szervezett munkásság soraiban igyekezett pótolni bizonyos mértékig a hivatalos népoktatás mulasztásait. Különösen a szakszervezetek — s főként a tanoncnevelés területén — írást, olvasást és számolást is tanítottak. Az iskola nyújtotta alapműveltség tartalmát a hivatalos művelődéspolitika „keresztény és nemzeti" jellege szabta meg. Ilyen irányú munka folyt a hivatalosan szervezett iskolán kívüli népművelés területén is. Kultúrházakat építettek, könyveket és folyóiratokat adtak ki, könyvtárakat és diapozitív kölcsönzőket állítottak fel, műkedvelő előadásokat, hangversenyeket, kiállításokat rendeztek. A hivatalos népművelés kiterjedt működésére — csupán a méreteket jellemzendő — megemlítenénk, hogy a húszas évek közepén évente 30—40 000 ismeretterjesztő előadást, 2 — 300 analfabéta tanfolyamot és 5 600 egyéb ismeretterjesztő tanfolyamot szerveztek. Keresztény nemzeti alapon álló világnézetet hirdetett, s feladatai között fontos helyen szerepelt, hogy a munkásságot „a materialista világnézet síkjáról a kereszténység erkölcsi világrendjének síkjára" állítsa, megérttesse vele kötelezettségeit, szerepét „a nemzet egyetemes érdekeinek megfelelően". A húszas években meglehetősen csekély volt még a szabadidő mozgalmat szolgáló intézmények száma, s az üzemek — néhány nagyüzem kivételével — nem törődtek a munkásság kulturális befolyásolásával. A gyáripari munkásság kulturális nevelése így mintegy megoszlott a munkásmozgalom és az állami iskolán kívüli, vagy egyéb szervezetek népművelése között. A munkásság megosztására, a szocialista munkásmozgalom ellensúlyozására ugyanis különböző egyházi irányítással vagy befolyás alatt működő munkásegyesületek, szervezetek, valamint egyéb jobboldali egyesületek is alakultak. Közülük a legjelentősebb kétségtelenül a keresztényszocialista mozgalom volt, amely mintegy 40 —50 ezer tagja számára kulturális nevelőmunkát is végzett. Ezek a legkülönbözőbb — állami, egyházi, nagytőkés — anyagi és erkölcsi támogatást élvező szervezetek azonban alapvető céljukat nem tudták elérni: nem sikerült a munkásság nagy tömegeit megnyerniük.4 4 A felnőtt munkások között végzett kulturális, ismeretterjesztő munka már a korábbiakban jelzett rendszeres hatósági akadályoztatásánál, a bethleni rendszer legmélyebb sajátosságaiból — számos esetben a tényleges kötelességét is meghaladó, túlzásba is eső, ügybuzgó államhivatalnoki (pl. szolgabírói) gáncsoskodásból — fakadó nehézségeknél még nagyobb akadályok tornyosultak 42 Teazársz Kálmán: Keresztény kurzus és a kultúra. Szocializmus, 1923. 458. 43 Pártvezetőségi jelentés, 1929. 35. 44 A hivatalos művelődéspolitika általános törekvéseinek, a korszak iskolapolitikájának, az iskolán kívüli hivatalos népművelésnek és a jobboldali szervezeteknek és egyesületeknek a munkásosztály művelődésében játszott szerepéről bővebb jellemzést ad Szilágyi János: i. m. 59—101.
