Századok – 1976

Tanulmányok - Kerekes Lajos: A Habsburg-restaurációs kísérletek és az osztrák–magyar viszony 1922-ben 3/I

A HABSBURG-RESTAURÁCIŐS KÍSÉRLETEK 7 viszonyaiban is jelentős minőségi változást hozott. Ausztria — az utódállamok többségénél nagyobb mértékben — felszabadult a konzervatív szövetség terhei alól, s csakis így vált szabaddá az út a polgári demokratikus köztársaság megteremtéséhez. Az elmondottak alapján érthető, hogy Ausztriában jelentéktelen politikai bázisa volt a Habsburg-restauráció gondolatának. Olyan elképzelés, hogy a császári házat alkotmányos úton, a törvényhozó szervek hozzájárulásával ültessék vissza a hatalomra, az 1919. április 3-án kiadott úgynevezett Habsburg-törvények® után végleg minden alapot elveszített. Merőben más volt a helyzet Magyarországon. Itt a királyság hívei nemcsak, hogy intakt állapotban megmaradtak, de a Károlyi-féle polgári demokratikus köztársaság és a Tanácsköztársaság megdöntését követő ellenforradalom a monarchizmust oly mértékben az államrezon kizárólagosan uralkodó eszméjévé tette, hogy az ellen még a kisparaszti rétegeket képviselő Kisgazdapárt sem mert nyíltan állást foglalni. A köztársasági államforma a győztes ellenforradalom szemében a bolsevizmus, a „törvényes rend" felforgatásának inkarnációja volt, ezért a köztársasági propaganda bármilyen megnyilvánulását államellenes bűncselekményként üldözték. Ausztria és Magyarország politikai viszonyai között tehát lényeges különbséget jelentett, hogy míg Ausztriában az összeomlást követő köztársasági államforma — a politikai erőviszonyok csekély változása mellett — fennmaradt, sőt az alkotmány- és jogrendben erős gyökereket eresztett, addig Magyarországon leverték a köztársaságot és a dolgok logikája szerint az ellenforradalom a republikanizmus tagadásában, tehát a monarchizmusban igyekezett megtalálni létének közjogi kifejeződését. Ausztriával ellentétben Magyarországon alkotmányjogilag sem zárták el a monarchikus államforma bevezetésének lehetőségét, hiszen a köztársaság megdöntése után visszatértek a királyság alapjára, a kormányzói intézményt csak arra az átmeneti időre érvényes interregnumnak fogták fel, amíg véglegesen el nem dől a trón betöltésének kérdése. A magyar uralkodó osztályoknak a legitimizmus kérdésében elfoglalt egyértelmű álláspontja azonban korántsem jelentett egységes platformot a monarchikus államberendezkedés gyakorlati megvalósítása tekintetében. A pragmatica sanctio alapjára helyezkedő Habsburg-legitimisták mellett komoly erőt testesítettek meg a szabad királyválasztás hívei, akik úgy vélték, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásával megszűnt a pragmatica sanctio érvénye, következésképpen Magyarország visszanyerte szabad királyválasztási jogát. Bár a két tábor társadalmi bázisának frontvonalait nem lehet mereven elválasztani — hiszen a nagybirtokosok, a nagytőkések, de a középosztály képviselői is mind a két táborban jelen voltak —, mégis azt lehet mondani, hogy míg a Habsburg-legitimizmus fő erejét a nagybirtokos arisztokrácia, a nagytőke egy része és a magasabb klérus alkotta, a szabad királyválasztók tábora főleg az egykori Függetlenségi Pártot követő, a történeti megrázkódtatások közepette nagy részében reakcióssá torzult középosztálybeli ® Az 1919. április 3-án kiadott Habsburg-törvények szerint a Habsburg-Lotharingiai Ház Ausztriában elveszítette uralkodói jogait és a Habsburg-család valamennyi olyan tagját, aki nem mond le a Habsburg-ház trónigényéről, kiutasítják az országból. Egyidejűleg az osztrák köztársaság tulajdonába megy át a volt császári ház vagyona, eltekintve személyes vagyonuktól. Egy másik törvény megtiltotta a nemesi címek viselését. Ernst О. Hellbling: Österreichische Verfassunge- und Verwaltungsgeschichte. Wien 1966. 424—425.