Századok – 1976
Folyóiratszemle - Berghauzen; Janusz: Lengyel–szlovák kapcsolatok 1938–1947 között 748/IV
748 FOLYÓIItATSZEMXE mán új, a reneszánsz hatására jelentkező szempontok érvényesültek az ékszerek felhalmozásában: fokozott súlyt helyeztek az esztétikai és reprezentatív tényezőkre, vagyis az ötvösmunka minőségére. Ez a folyamat új formák és anyagok felhasználásában, továbbá a dísz- és a használati jellegű ékszerek megkülönböztetésében jelentkezett. Ezek az új motívumok jóval tartósabban mutatkoztak a nemesség soraiban, mint a polgárságnál, de az arany és az ezüst eddigi aránya nem változott: az arany jóval ritkább volt ezután is. Az aranyművesség és az ékszerkereskedelem fellendülésének folyamán Prága kulcspozícióra tett szert mindkét ágazatban. Az ékszerek gazdasági jelentősége a betöltött szerepükben mutatkozó motívumok változása ellenére változatlan maradt s az alábbi területeken jelentkezett: 1. az ékszerek valamennyi néprétegnél a kölcsönügyletek zálogaként szerepeltek, s a zálogkereskedelem következtében ismét visszakerültek a kereskedelmi körforgásba; 2. az ajándékozás szokása az ékszerek terjedését segítette elő, melyek háttérbe szorították a pénzajándókokat; 3. az ékszereket fizetőeszközként használták a közvetett és közvetlen kereskedelmi ügyletekben; 4. az ékszerek — s ebben állt fő gazdasági funkciójuk — a nemesek és a polgárok ingó vagyonában a gazdasági tevékenységre könnyen mozgósítható tartalékot jelentették. Az 1684—1620 között keletkezett hagyatéki leltárkönyvek szisztematikus elemzése alapján még nem vonhatók le végleges megállapítások, de részkövetkeztetéseket megengednek. Kitűnik, hogy az ékszerkincsek az óvárosi polgárság vagyonának legfeljebb 16%-át tették ki; a konkrét adatok szerint az egy személy birtokában levő legnagyobb ezüstmennyiség 28,6 kg volt. Bár a legtöbb prágai nagykereskedő ékszerekkel is kereskedett, s az üzletekbe szakértőként és uzsorásként is bekapcsolódtak, az óvárosi ezüstkészletek csekélynek tűnnek, különösen a gazdag nemesek vagyonával összehasonlítva, ahol 3000 kg-os ezüstmennyiséget is találtak egy személy birtokában. Ez az arány jellemzi a polgárság rohamos hanyatlását, s egyúttal komoly változásokat mutat az ezüstnek Csehország gazdasági életében betöltött eddigi szerepében. Néhány bizonylat tanúsága szerint a nemesség külföldről vásárolt ékszereket. Valószínűleg a 16. század végétől nagyban importáltak ékszerezüstöt, főleg Augsburgból. Ugyanebben az időben eltűnnek a csehországi ékszerezüst exportjára vonatkozó dokumentumok, valamint szaporodnak a hazai ezüstbányák termelésétől függő érmeverésben egy lappangó nyersanyagválság jelei is. Míg az amerikai ezüstbehozatal hatására egész Európában emelkedtek a készletek, addig a cseh bányák képtelenek voltak a hazai igények kielégítésére. Bár az ezüstbehozatalt még nem mérték fel teljességében, az első ide vonatkozó tanulmányok világosabban utalnak a cseh gazdaság változásaira, mint az éremforgalom eddigi elemzései. (Öeskoslovensty Öasopis Historicktj, 1975. 5. szám, 706 — 732. lap) H. V. Janusz Berghauzen : Lengyel—szlovák kapcsolatok 1938—1947 között A lengyel—szlovák kapcsolatok alakulása a második világháborút közvetlenül megelőzően, ill. a háború alatt még kevéssé ismert. A két háború közötti időszakban a lengyel —szlovák kapcsolatokat tulajdonképpen Varsó és Prága viszonya határozta meg. A lengyel—magyar közeledés, az a tény, hogy a lengyel külpolitika fontosabb partnert látott a magyarokban, mint a szlovákokban, szlovák részről bizalmatlanságot szült. Miután Kárpátalját Magyarországnak engedték át, a szlovákok joggal tételezték fel, hogy Lengyelország hallgatólagosan beleegyezett Szlovákia feldarabolásába. A valóságban a lengyel külpolitika nem dolgozott ki semmiféle konkrét tervet Szlovákiával kapcsolatban.
