Századok – 1976

Folyóiratszemle - Appleby; Andrew B.: Agrárkapitalizmus vagy földesúri reakció? Északnyugat-Anglia; 1500–1700. 743/IV

FOLYÓIRATSZEMLE 743 tekintse az ogyesszai —jasi-i megállapodást. Annál is inkább, mert az Ukrajnát elözönlő németek elismerték a besszarábiai román jelenlétet, míg e tekintetben az antant álláspontja — igaz, taktikai okokból — nem volt egyértelmű. A román—német közeledés az antant-körök elégedetlenségét váltotta ki, amely a besszarábiai románellenes burzsoá erők támogatásában is megmutatkozott, de eredmény nélkül. 1918 áprilisában, minimális többséggel ugyan, de a polgári nacionalista pártok blokkjából álló képviseleti intézmény kimondta a Romániához való csatlakozást, bizonyos autonóm jogok megőrzésével. Ezzel az ellenforradalmi indíttatású, ideiglenesnek hirdetett román katonai jelenlét tartós politikai bekebelezéssé változott, amelyet a román—német különbéke 1918 végéig biztosított. A német összeomlás után a szovjetellenes intervenciós törekvésekkel összhangban az újra aktívan megjelenő antant-befolyás már egyértelműen támogatta a kialakult helyzetet. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy az oszthatatlan Oroszország, a független Ukrajna, az önálló Moldva ábrándját kergető belső szovjetellenes erőktől eltérően, amelyek megosztottságuk miatt a helyi forradalmi mozgalmakkal szemben is tehetetlenek voltak, a román burzsoázia a pacifikált Besszarábia fejében következetes és hatékony szovjet-orosz ellenes partnernek ígérkezett és bizonyult. (Voproszi isztorii 1975. 3. szám, 71—95. lap.) M. Andrew B. Appleby : Agrárkapitalizmus vagy földesúri reakció? Északnyugat-Anglia, 1500—1700 A szerző egy régen folyó vitába kíván bekapcsolódni annak ürügyén, hogy egy újabb keletű munkájában Eric Kerridge kétségbe vonta R. H. Tawney igazát. Tawney klasszikussá vált elmélete szerint ugyanis az angol földbirtokosok — igyekezvén kivédeni a 16. század hosszantartó árforradalmának számukra káros következményeit — vagy elűzték parasztjaikat földjeikről (melyeket azután bekerítve juhlegelővé alakítottak), vagy felemelték a földek után szedett pénzjáradék összegét, hogy így kárpótolják magukat a járadék értékének csökkenéséért. Az első módszer elnéptelenítette a vidéket, az utóbbi tönkre juttatta a parasztokat, akiket semmiféle törvényes eszköz nem védett. Így Tawney számára mindkét módszer az új, könyörtelen kapitalista vállalkozói szellem bizonysága lett. Kerridge ezzel szemben a kapitalizmusban jótékony tényezőt lát: a mezőgazdaságban olyan forradalmat hozott magával, amelynek a parasztok nem szenvedő alanyai, hanem aktív résztvevői lettek volna. Bár mindkét szerző a példák széles skálájával dolgozott, szükségszerűen elhanyagolták a helyi variációkat. E cikkében Appleby éppen ilyenek felhasználásával kívánja bizonyítani mindkettőjük egyoldalúságát. Anglia északnyugati részén Cumberland és Westmorland grófságokban a földrajzi környezet a bekerítéseknek olyan formáját váltotta ki, amely a terület túlnépesedését segítette elő, habár ez végeredményben éppen olyan kedvezőtlen következményekkel járt, mint amilyennel az elnéptelenedés. A 16 — 17. századi bekerítések itt inkább a közös legelők elvételére irányultak, s nem — mint másutt — a szántók legelővé alakítására. A két grófság hegyes vidékein kevés volt a szántóföld, a népesség szaporodása ugyanakkor szükségessé tette növelésüket. A birtokosok a nagykiterjedésű közös legelők rovására próbáltak új telkeket kialakítani, ami a hegyvidéki lakosság részéről ritkán ütközött ellenállásba. Ugyanakkor Cumberland ós Westmorland síkvidéki birtokain — ahol jóval kevesebb legelő volt, így ezekről lemondani nem lehetett — a növekvő lakosság föld nélkül maradt tagjai csak az erdőkben irtással kialakított, kis, bekerített telkecskók szerzésében reménykedhettek. A bekerítés ilyen módszere vi-