Századok – 1976

Folyóiratszemle - Vinogradov; V. N.: Az 1918–as besszarábiai intervenció; mint a Szovjet-Oroszország elleni; nemzetközi Imperialista összeesküvés láncszeme 741/IV

742 FOLYÓIItATSZEMXE a forradalmi Oroszország ellenfeleit tömörítette. A németekkel történt megegyezés, Oroszország belső válsága, az antant jóindulata kedvező kilátásokat nyújtott a román nacionalista reményeket illetően. A front bomlása, a hadsereg forradalmasodása arra késztette a besszarábiai reakciós erőket, hogy román katonai segítséget kérjenek, amelyet a román kormány készséggel megadott. Román segítséggel átmenetileg elfojtották a forradalmat Besszaiábiában, ami Szovjet-Oroszország tiltakozását váltotta ki. Miután Románia nem is reagált a szovjet kormány jegyzékére, a Szmolnijban ultimátumot fogalmaztak meg és letartóztatták a román diplomáciai testületet. Ez a szovjet lépés viszont az antant-diplomaták tiltakozását vonta maga után. Lenin a román hitszegéssel érvelt a követek előtt, végül is fogolycsere fejében szabadon engedték a letartóztatottakat, de kiutasították őket, ami együtt járt a diplomáciai kapcsolatok megszakításával. 1917—1918 fordulóján igen zavaros politikai helyzet alakult ki Besszarábiában. Egyes körzetekben fennmaradt a szovjethatalom, amely szovjet-orosz támogatással vált határozottabbá. Ugyanakkor létrejött a különböző polgári és nacionalista pártok blokkja, amely 1917. december 6-án kikiáltotta a Moldva Köztársaságot. A társadalmi-politikai szempontból rendkívül heterogén blokk a tömegek hangulata és a szovjetek miatt hangsúlyozta az orosz barátságot, de román és antant támogatást is elfogadott. A blokk paraszti balszárnya ellenére a belső forradalmi megmozdulások elfojtására román segítséget kértek. A román egységek az orosz hadsereg maradványainak ellenállásával és az erősödő népi mozgalommal találták magukat szemben, de végül a túlerő győzött. Kegyetlenül elfojtották a forradalmi mozgalmakat, ugyanakkor hangsúlyozták a román katonai jelenlót ideiglenes jellegét. Erre egyaránt okot adott a helyi burzsoázia érzékenysége, a tömegek ellenszenve, Szovjet-Oroszország álláspontja, a központi hatalmak gyanakvása ós végül, de nem utolsósorban az antant-képviselet tartózkodó magatartása. Az antant-körök ugyanis két alternatívát láttak Besszarábia befolyásolására. Az egyik alternatíva közvetlen antant- befolyással számolt, s a helyi ellenforradalmi erőkkel gondolt úrrá lenni a forradalmi tömegmozgalmon. Ennek sikertelensége esetén (ami 1917 — 1918 fordulóján bekövetkezett), készek voltak Románia katonai (nem politikai) jelenlétét tudomásul venni a Szovjet-Oroszország elleni front szilárdítása érdekében. 1918 februárjában azonban a szovjet hatalom ukrajnai győzelme megingatni látszott a besszarábiai román és antant-pozíciókat. A szovjet—román konfliktus újabb elmélyülését a dél-ukrajnai román emigrációs csoportok körüli huza-vona eredményezte. Ezeket a román összeomlást követően hozták létre. Értelmiségi és szakmunkás elemeik fontos szerepet játszottak a moldáviai, besszarábiai és romániai forradalmi mozgalmak kibontakozásában. A reakciós román tisztek által vezetett egységek viszont az említett területek ellenforradalmi erőit gyarapították. Az előrenyomuló szovjet hatalom Ogyeszszában lépéseket tett leszerelésükre, ami Románia és az antant tiltakozását vonta maga után. Végül is az antant-misszió közvetítésével egyeztető tárgyalások kezdődtek a szovjet-orosz küldöttek és Románia képviselői között. Az 1918 március elején Ogyesszában ill. Jasiban aláírt megállapodás szabad elvonulást biztosított a román tiszteknek, és rendelkezett Besszarábia kiürítéséről, amelyet két hónapon belül kellett volna végrehajtani. A megállapodás záradéka meghagyta a vasutak román katonai ellenőrzését, ami a kiürítés értékét nagyban lecsökkentette, bár ellenszolgáltatásul a románok az előnyomuló német egységek elleni közös fellépésre tettek ígéretet. A szovjet—román megegyezés létrejöttében különösen a francia diplomácia játszott aktív szerepet. A breszt-litovszki tárgyalások zsákutcába jutásával párhuzamosan folytak a megbeszélések, s abban bíztak, hogy a bolsevikok kénytelenek lesznek folytatni a háborút a központi hatalmak ellen. Miután azonban a breszt-litovszki békét aláírták, ez a remény hiábavalónak bizonyult, s időközben a besszarábiai román pozíciók is megszilárdultak annyira, hogy az új helyzetben Románia gyakorlatilag semmisnek