Századok – 1976

Közlemények - Rényi Zsuzsa Árvayné: Gróf Fekete János történetírói próbálkozásairól 691/IV

GltŐF FEKETE JÁNOS TÖRTÉNETl'EÓl PRÓBÁLKOZÁSAIRÓL 697 hogy tudomására jutott, hogy Aranka megvált a Társaságtól, de itt még azt írja: „Hogyha nyugodtabb lészen elmém . . . talán hozzáfogok a' Magyarok történeti folytatásához . . " A dátum nélküli utolsó levélben egy verset küld a beteg Arankának. A keserű hangú versben a haza „romlásáról" szól, s arról, hogy nem kíván már hosszan éhii s „Hazámnak romlását még tovább szemlélni". Egyetlen utalást találunk, amely feltehetően kapcsolatban áll azzal, hogy művét nem akarta folytatni. Olyan állapotok uralkodnak, írja, „melyben a józan ész békóba veretik, / Sajtó szabadsága lántzban szemléltetik". Visszatérve magára az elkészült töredékre: a „Magyarok Történetiben foglaltak alapján azt feltételezzük, hogy az említett okok mellett Fekete azért is hagyta félbe művét, mert a megírt két szakaszban, a voltaképeni bevezető részben már mindazt elmondta, amit az egész műben elmondani akart. A mű félbehagyásának indoklásakor maga írja: „Miképen írtam volna Hazám Történeteit? ezt a józan ítélő ezen két szakaszból meg fogja látni."13 Az eseményekre nézve pedig nem írhatott volna mást, mondja, mint amit Szekér munkája tartalmaz. Fekete célja tehát az volt, hogy az ősállapotok idealizált bemutatásával kora társadalmi berendezkedésének ellentétét rajzolja meg s a feudális előjogokat ostorozza. Elveit a bevezető két szakaszban kifejtette. Mivel a társadalmi visszásságok leleplezését és egy felvilágosult reformokkal létrehozandó alkotmányos monarchia propagálását tartotta elsődlegesnek, az események leírásával már nem törődött. Itt jutunk el a felvilágosult történetírás anakronizmusának már említett kérdéséhez. A nemzeti múlttal foglalkozó írások szerzőit csak másodsorban érdekelte az, hogy mi történt a 10—11. században, a múlt felidézésével elsősorban saját koruk viszonyaihoz kívántak kontrasztot rajzolni. Ez a „tudománytalan" történetírás épp anakronizmusa miatt érdekes. Fekete ezt a kornak szóló célzatot nem is próbálta leplezni, nem is törekedett azt a látszatot kelteni, hogy a történetbúvár tudós igényével lép fel. Mivel a rendelkezésre álló forrás — a „Magyarok Történeti" kézirata — nagyon rövid, nem kapunk átfogó képet Fekete történetfilozófiájáról, még kevésbé nyújt a töredék alapot a nagy mester, Voltaire történetírásával való összevetésére. Szemléletének lényeges vonásait azonban e rövid töredékből is megismerhetjük, s ennek alapján úgy véljük, hogy Fekete fő célja a felvilágosult történetszemlélet népszerűsítése volt. Történetírói célkitűzéseiben a felvilágosult racionalizmusnak ad hangot a „mesék" ellen tiltakozó ós a „józan észt" követelő állásofglalásaiban. A háborúzás elítélésével Fekete a felvilágosult történetszemlélet azon ismert elképzelését képviseli, mi szerint a barbár középkor csak értelmetlen háborúzásokból állt. Fekete leírásában azt tartjuk eredetinek, hogy a felvilágosodás általános középkor-ellenes és egyházellenes beállítottságát társadalmi szemponttal egészítette ki, az eseményeket az elnyomott jobbágyok szemszögéből ítélte meg. Az a megfogalmazás, hogy a jobbágyság az emberiség „leghasznosabb része", írásának erős radikális töltést ad. A törvények osztályjellegére rámutató fejtegetéseitől kezdve a kéz-13

A felvilágosodás történelmietlenségének kérdésével a szakirodalomban sokat foglalkoznak. Az alábbi fontosabb müvekre utalnék: Lukács György : A történelmi regény. Bp. 1947. 305. Mezei Márta: A felvilágosodás történetszemlélete. Bp. 1970. Ludassy Mária: Valóra váltjuk a filozófia ígéreteit. Bp. 1972. 447. Carl Becker: The Heavenly City of the Eighteen Century Philosophers. New York 1947. Peter Brumfit : Voltaire: Historian. Cambridge 1958. Franco Venturi: Utopia and reform in the Enlightenment. Cambridge. 1971. Sydney Pollard: The Idea of Progress. Oxford 1970. 8 Századok 1976/4.