Századok – 1976

Közlemények - Rényi Zsuzsa Árvayné: Gróf Fekete János történetírói próbálkozásairól 691/IV

GltŐF FEKETE JÁNOS TÖRTÉNETl'EÓl PRÓBÁLKOZÁSAIRÓL 695 Fekete nem is fárad a bizonyítással, egyedül a kádi ill. a kádár név létezését elegendőnek tartja annak kijelentéséhez, hogy „nem szenved kérdést feljebbi állításunk". Leírásában az ábrázolt eszményi társadalom következő jellemzője a népképviselet. Bár voltak vezérek és ezeknek választott tanácsosaik, — írja —, de „az egész Népnek, vagyis minden Szabad Magyar fegyvert hordónak Szava volt a' nagyobb egybe Gyűlésekben ..." Erre vonatkozólag azt hozza fel „bizonyítéknak", hogy még I. Béla korában is „majd tsak nem személlyesen meg jelent a' Nép" az országgyűléseken. A történetírói töredék rövidsége miatt nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mit értett Fekete „nép"-en, mennyiben vette át a korabeli szóhasználatot, ami ,,nép"-en a nemességet értette. Úgy tűnik azonban, hogy Fekete a „nép" fogalmát az összes harcosra kiterjesztette, mert egy helyütt — mint már idéztük — ilyen meghatározást ad: „ . . . egész Népnek, vagyis minden Szabad Magyar Fegyver hordonak". Fekete megjegyzi, hogy Verbőczi szerint ,,a' Nép (Populus) csak a' Nemességből állott", de saját terminológiáját nem definiálja. A király8

Fekete szerint mindazokat a „fegyvert hordó szabad Magyarok"-at megnemesítette, akik gyávaság miatt nem estek rabságba. A harmadik, múltba visszavetített eszményített tézis az alkotmányos monarchia hatalmi egyensúlya. Bár, mint láttuk, Fekete a jobbágyság szemszögéből bírálta a nemességet, a királyi hatalom korlátozását célozva azonban leszögezi: „Nemesség nélkül királyságot még gondolni sem lehet ..." A kézirat utolsó része a honfoglaló magyarok szokásainak, harcmódjának, ruházatának és erkölcseinek aprólékos leírását tartalmazza. Itt Feketét elragadja írói képzelete, de minél alaptalanabb a kép, melyet őseinkről fest, annál szembetűnőbb a hangsúlyozni kívánt mondanivaló. Az egyszerű, erkölcsös harcos, a „bon sauvage" rousseaui ideálját Fekete is a nemzeti ősökben tisztelte.9 Vallása „egy istennek leg tisztább imádásából állván . . . hálát adó együgyűséggel gyakorlotta . . ." Életmódjuk és harci taktikájuk leírása után erkölcseiket, a vitézséget és bátorságot méltatja. Részletesen megismerhetjük a harcos jellemét, becsületességét és családi magatartását. Mindezt pedig azért írja le Fekete, hogy feltehesse a 18. század emberének kérdését: „Vajha mi, kik bárdolatlanságokat idővel magunkról leráztuk, együgyű erköltsbeli ditső tökéletességeket" miért nem tartottuk meg? Az egyszerű, az ősi „tökéletesség" és a civilizáció által megrontott erkölcsök teóriája ugyancsak a felvilágosult kritika ismert tétele. S ha már elvesztettük az Édent „eszes meg győződésből magunk között helyre állíthatnánk-e?" — ezzel a kérdéssel végződik Fekete történetírói töredéke. A kézirat utolsó lapján „Miért nem folytattatott és csak így tsonkán maradott ezen munka?" címmel megindokolja a mű félbehagyását. Ez az indoklás nagyon tanulságos számunkra, egyrészt, mert közli a mű megírási tervének indokait s részben elmondja, részben következtetni enged abbahagyásának okaira. Fekete, aki az országgyűlésen is a magyar nyelv ügyéért harcolt, a nemzeti múlt anyanyelvű népszerűsítésével a kor felvilágosult művelődéspolitikai koncepcióját képviselte. Fekete (mivel Heltai krónikáján kívül más magyar nyelvű történeti művet nem ismer), új, nemzeti nyelvű történetet akart írni, s a „szép Nemmel" kívánta a haza viszontagságait megismertetni. Útmutatást kívánt adni, hogy: „ítéletem szerént hogyan és melly stílussal-8 Nem derül ki, hogy melyik királyról beszél, vagy vezér helyett ír-e királyt. 9 Ld. Lékai Lajos idézett művének a kor történetírására vonatkozó megállapításait^