Századok – 1976

Közlemények - Bajomi Lázár Endre: A Párizsi Kommün száműzöttei Magyarországon 675/IV

A PÁKIZSI KOMMÜN SZÄ.MÖZÖTTEI MAG \Г ARO RSZÁGON 685 másodika után börtönbe került, és Jules Babick, a lengyel származású, kiegyensúlyozatlan lelki alkatú festői figura, mellesleg illatszerész és kémikus, aki feleségül vette Victoire nővérét, Annát, s megalapította a „fuzionista" vallást. Az említett tevékenységen kívül Victoire ,,nagy nővérének", George Sandnak a babéraira is pályázott, amikor 1864-ben kiadta első regényét La Marguerite (,,A százszorszép") címen, amelyet Jules Paty, azaz férfinéven jelentetett meg. Elmeséli benne egy övéihez ragaszkodó nővér épületes történetét, „szeretettel és gondosan" rajzolva meg szerény hőseit. Edith Thomas, aki némi túlzással, a mű egyetlen olvasója volt, jellemezte e szavakkal a regényt,11

amely azóta is békésen szunnyad a Bibliothèque Nationale-ban. Második regénye, az Un rêve de femme, 1865 („Asszonyi álom"), már valamivel józanabbnak mutatja a szerzőt, annak ellenére, hogy saint-simoni ihletésű, utópikus történetet ír meg, eszményi várossal és mintaüzemmel, amelyben a magánélet teszi tönkre a kollektív boldogságot. Valentine, a „társadalmi" üzem alapítójának, Gustave-nak jólelkű felesége, magasabbrendű férjénél (akárcsak a szerző . . . ), utóbbi megőrül, feleségét elzárja a világtól, végül pedig öngyilkos lesz. A zaklatott cselekmény végkifejlete a szerző erkölcsi tételének igazolására szolgál, amely szerint, ha „a sötét agyakban fény gyúl", az ember felemelkedhet. Az írónő semmire sem jutott az irodalmi életben, de annál nagyobb sikerrel harcolt a társadalmi életben. 1865-től kezdve rendszeresen látogatja az Internacionálé Gravilliers utcai szegényes helyiségót, 1867-ben pedig az utópista eszmék hatása alatt álló Société des Équitables egyik alapító tagja. A Társaság elnöke egy bizonyos Sixte-Casse (gúnynevén Szerencsés Henry) volt; a cipész mesterséget űzte, s később mint kommünárt távollétében halálra ítélték, miután sikerült Spanyolországba jutnia. Fia, Émile Henry, számos anarchista merénylet végrehajtója, 1894. május 21-én a nyaktiló alatt végezte. Tinayre-né a Société des Équitables ellenőrzőbizottságának tagja lett, majd később csatlakozott az Internacionálé hoz és a Munkásegyletek Szövetségé hez. Az ostrom alatt többször felszólalt a különböző klubokban, s buzgón fejtegette a szövetkezetek előnyeit. Gyermekeit (Julien 1859-ben, Louis 1861-ben, Caroline 1863-ban, Abel 1866-ban, André 1868-ban született) szűkebb hazájába, Auvergne-be küldte, férje pedig az erődítményeken állt őrt. Victoire Tinayre emberfeletti erővel dolgozott a hadikórházakban, megismerkedett néhány kiváló harcossal, köztük Vaillant-nal, Millière-rel és barátságot kötött Rogeard-ral. Mint heves vérmérsékletű, lelkes honleány és merész utópista vetette magát a Kommün egetostromló vállalkozásába. Számos oktatásügyi állást töltött be, lobogó lelkesedéssel; a XII. kerület leányiskoláinak a felügyelője lett, majd Vaillant, aki akkor oktatásügyi biztos volt, kinevezte a leányiskolák nevelői módszereinek és tankönyveinek szakfelügyelőjévé. Harcolt a világi iskolák megteremtéséért és az ún. „integrált" oktatás bevezetéséért, amelynek ő volt legfőbb képviselője. Az „integrált" oktatás felettébb modern elmélet, amely valamennyi képesség párhuzamos fejlesztését szorgalmazza, nem feledkezvén meg a testedzésről sem, valamint internátuson alapuló kollektív oktatási módszert javasol — Fourier szellemében. Nem volt ateista, csak deista és egyházellenes; adott esetben ellenezte az erőszakos túlkapásokat. 11

A regényeket Edith Thomas már idézett műve alapján elemezzük; Victoire unokája, Noël Tinayre révén sikerült egyébként hozzájutnunk egy piszkozatfüzethez, amely az „Asszonyi álom" (Un rêve de femme) néhány részletét tartalmazza.