Századok – 1976

Tanulmányok - Korom Mihály: Az Ideiglenes Nemzetgyűlés debreceni ülése és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakítása 641/IV

AZ IDEIGLENES NEMZETGYŰLÉS ÜLÉSE 669 kratikus erők is gyorsan az antifasizmus, a demokrácia és a béke útjára tért új magyar kormány támogatására siettek. 1944. december 29-én a Károlyi Mihály által vezetett angliai Magyar Tanács nyilatkozatban üdvözölte és támogatásáról biztosította a debreceni kormányt. Károlyi Mihály különösen három feladatra hívta fel a magyar kormány figyelmét: 1. Magyarország „csatlakozzék a Vörös Hadsereghez és vegyen részt a Hitler elleni szent háború­ban". 2. Szakítani kell a királysággal, mint amely megakadályozza az együtt­működést a szomszédos népekkel és vissza kell állítani a köztársaságot. 3. A földkérdést radikálisan meg kell oldani, mégpedig a nagybirtokrendszer szét­zúzásával, amely a reakció és a német szövetség egyik legerősebb talaját képezte. Az angliai Magyar Tanáccsal egy időben biztosította támogatásáról az ideiglenes kormányt az Egyesült Államokban Vámbéry Rusztem vezetésé­vel tevékenykedő, az „új, demokratikus Magyarországért harcoló bizott­ság" is.6 2 Fentieket követően egymásután biztosították támogatásukról az ideig­lenes kormányt a Franciaországi Magyar Függetlenségi Mozgalom,6 3 és a svéd­országi, a Világosság köré tömörült emigráns magyar szociáldemokraták is.64 Megkísérelték saját átmentésüket és csatlakoztak e napokban kiadott nyilat­kozataikban a debreceni kormányhoz a volt horthysta követek és követségek is, amelyek vagy már a Sztójay-kormány megalakulásakor, vagy pedig 1944. október 15-ét követően szakítottak a németbérenc hazai politikával. így többek között a volt stockholmi, a római, az ankarai, a viehy-i követ és az isztam­buli, szófiai, bukaresti stb. főkonzulok, konzulok, ill. ügyvivők.65 Elismerte az ideiglenes kormányt és felajánlotta annak szolgálatait az 1944 nyarán létre­jött és az akkori horthysta kiugrási manőverekben résztvett disszidens magyar „követek bizottsága" is, amelyhez 9 volt követ és kereken 40 volt magyar diplomata tartozott, a fent felsoroltak egy része is.6 6 Az Ideiglenes Kormány létrejötte után a szovjet és a demokratikus nyugati hatalmak közvéleményének pozitív informálása is megkezdődött a magyarországi új változások, az ideiglenes nemzetgyűlés és kormány meg­alakulásáról szóló hírek megjelentetésével. Ezzel együtt Magyarország háborús szerepének az összegezése, felelősségének a megállapítása is megkezdődött. A szovjet központi lapok 1944. december 24-től közöltek híreket a magyar­országi fordulatról. Az első közlemények6 7 csak ismertették a nemzetgyűlés létrehozását, üléseit, felhívását, majd a kormányt és nyilatkozatát, továbbá kezdeti intézkedéseit. Az első összefoglaló, és Magyarország háborús szerepét is értékelő állásfoglalás csak 1945. január 12-én látott napvilágot az SzKP köz­ponti lapjában. E szerkesztőségi cikk a Debrecenben megtett pozitív magyar lépéseket — kezdve a választásoktól egészen a fegyverszünet kéréséig — ki­emelve, élesen elítéli Magyarország utolsó csatlósként folytatott háborúját, kitartását a hitlerista Németország mellett. Majd többek között ezt írta: „Magyarország kisebb mértékben számíthat az egyesült nemzetek megértésére és segítésére, mint bármely más ország: Hitler legkitartóbb csatlósának bizo-62 Pravda, 1944. dec. 30. 4. és 1946. I. 4. 4, valamint Délmagyarország, 1944. dec. 31. es Pravda, 1945. I. 2. 4. 64 Uo. 1945. I. 10. 4. 65 Uo. 1944. dec. 27. 4, Délmagyarország, 1944. dec. 29. 2. Néplap, 1944. dec. 9., Pravda, 1945. jan. 1. 4, jan. 2. 4, és Délmagyarország, 1945. jan. 10. Pravda, 1946. jan. 31. 4. 67 Uo. 1944. dec. 24. 3, dec. 25. 3, 1945. jan. 8. 4 .

Next

/
Thumbnails
Contents