Századok – 1976
Tanulmányok - Nagy Zsuzsa L.: Az Egyesült Államok és a Duna-medence 1919–1938 51/I
64 L. NAGY ZSUZSA Sőt, Hitler hatalomrajutása után a hivatalos körök „megértése" elhalványult.5 1 Hitler kancellári kinevezését követően, 1933 májusában, Roosevelt elnök ünnepélyes táviratban fordult a világ 54 államfőjéhez, köztük a Dunamedence országainak vezetőihez is. A béke fenntartására, leszerelésre, gazdasági együttműködésre szólította fel őket. A status quo megváltoztatását kívánó országok diplomáciája jól érzékelte Roosevelt e gesztusának a náci agresszivitás ellen irányuló élét.52 Egyidejűleg Roosevelt elnök több alkalommal, nyomatékosan hangsúlyozta a Népszövetség jelentőségét, ami, ha Harding elnök korábbi álláspontjára gondolunk, nagy változást jelentett. Roosevelt leszögezte azt is, hogy az Egyesült Államok kész támogatni a béke fenntartására irányuló erőfeszítéseket.53 Az amerikai álláspontot azonban Európában, a Duna-medencében, érthetően, nagyonis vegyes érzelmekkel fogadták. Mert igaz ugyan, hogy a fasiszta országok agresszivitását elítélő amerikai magatartás erkölcsi támaszt adott az antifasiszta erőknek, ugyanakkor azonban ehhez nem társultak hatékony lépések. Következményét tekintve az Egyesült Államok az európai „appeasement policy" támogatójává lett. Ez a politika pedig a Dunamedencében államok létét és jövőjét tette kétségessé.54 Minden jel arra mutatott, hogy a Duna-medence országai a 30-as években, a legsúlyosabb válság idején sem számíthatnak az Egyesült Államok tényleges támogatására. Azokban az években, amikor a Duna-medencére nézve sorsdöntő változások megérlelődtek vagy be is következtek, az Egyesült Államok még mindig nem avatkozott be aktívan az európai politikába. Ugyanakkor viszont sajátos kettős folyamatot figyelhetünk meg az amerikai politika irányítóinak tevékenységében. Az izolacionista felfogás még mindig oly erős, hogy törvényesen is elbarrikádozza az Egyesült Államokat Európától. Á Kongresszus 1935—1937-ben olyan törvényeket fogadott el, amelyek nemcsak az Egyesült Államok semlegességét mondták ki, de azt is, hogy az Egyesült Államok pénzügyileg, szállításokkal sem támogathat egyetlen hadviselő felet sem. Roosevelt elnök kénytelen volt szentesíteni ezeket, noha megfogalmazásukkal nem mindenben értett egyet.5 5 51 ,, ... a németországi események — jelentette a washingtoni magyar követség — az itteni hangulatot is rosszabbá tették a békeszerződések revíziója szempontjából." OL К. 63. KÜM Pol. 81. es. 1933. 10. tét. Észak-Amerika 10-933. Ld. még: 1934. 10. tét. 10 — 340. 52 perr e i: J m 593 — 596. A Horthyhoz intézett távirat és annak értékelése: OL К. 63. KÜM Pol. 81. es. 1933. 10. tét. Észak-Amerika 10 — 933, 10 — 7 — 1933. Az ezt követő londoni világgazdasági konferencia, melyről korábban szó volt, a felhívás komolyságát megkérdőjelezte. 53 Oajanova: i. m. 315. E tekintetben a Hoover-Stimson által már megkezdett utat folytatta. 1932 — 1933-ban ugyanis az Egyesült Államok korábban nem tapasztalt határozottsággal és nyíltan állt a Népszövetség mellé Mandzsukuo kérdésében — Japán ellen. Leuchtenburg: i. m. 212-215. OL К. 63. KÜM Pol. 81. es. 1933. 10. tét. Észak-Amerika 10 — 933. Jellemző azonban az izolacionista szellem erősségére, hogy Henry Stimsonnak még e miatt is igen éles támadásokat kellett kiállnia: Renouvin: i. m. VIII. 54. 54 Roosevelt elnököt otthon is, később is támadták azzal, hogy különböző jegyzékei, nyilatkozatai stb. a Chamberlain által képviselt politikát támogatták. Renouvin: i. m. VIII. 164 — 165. 55 Ferrel: i. m. 599 — 600. Dulles: i. m. 172 — 176. Bailey: i. m. 740 — 742. Ránki: A második világháború 75 — 79.
