Századok – 1976
Tanulmányok - Nagy Zsuzsa L.: Az Egyesült Államok és a Duna-medence 1919–1938 51/I
54 L. NAGY ZSUZSA Az 192l-es elnökválasztástól teljessé lett a Republikánus Párt uralma és hosszú időre megszakadt a Demokrata Párt politikai vonala. A republikánus adminisztrációk visszatértek a hagyományosnak tartott amerikai külpolitikához. Az 1920-as évek elnökei (Warren G. Harding, Calvin Coolidge, Herbert C. Hoover)8 alapjában véve azonos elvet követtek: „back to normalcy", vissza a „hagyományos" amerikai területekre, a nyugati féltekére. A washingtoni magyar követség szerint Harding elnök „az európai viszályoktól való teljes távoltartást tűzte ki külpolitikája legkimagaslóbb pontjául".7 Coolidge elnök, akit ,,a republikánus párti nagy üzletemberek névleges vezetőjeként" szoktak jellemezni,8 még merevebben alkalmazta a visszavonulás elvét, mint elődje.9 Formailag két dolog kötötte volna az európai politikához s így a Dunamedencéhez az Egyesült Államokat: a párizskörnyéki békék közös aláírása szövetséges társaival valamint a hivatalos csatlakozás a Népszövetséghez. Az Egyesült Államok egyiket sem tette. A Népszövetségről Harding elnök első és utolsó kongresszusi üzenetében egyaránt úgy beszélt, mint olyan intézményről, amely „olyan halott, akár a rabszolgaság intézménye".10 A visszatérés a hagyományos, az izolacionista politikához, amely a második világháborúig meghatározta az Egyesült Államok és Európa (a Dunamedence) viszonyát, mégsem lehetett már ugyanaz, mint volt az első világháború előtt. 1918 —1919-re a nemzetközi erőviszonyokban olyan változások mentek végbe, amelyek eleve lehetetlenné tették, hogy az Egyesült Államok egy letűnt korszak irányvonalát kövesse. A Szovjetunió létrejötte és megszilárdulása új problémák elé állította a nyugati nagyhatalmakat, az egész tőkés világot. A háború folyamán megváltozott a nyugati nagyhatalmak egymáshoz való viszonya is: az európai tőkés hatalmak fokról fokra kiszorultak a vezető helyről, pozíciójukat az Egyesült Államok foglalta el. Az amerikai politika nem mondhatott le minden korábbinál előnyösebb nagyhatalmi státusának kiaknázásáról. Ez a pozíció azonban lehetővé tette, hogy két évtizeden át úgy éljen helyzeti előnyével, hogy egyidejűleg maximálisan megőrizze a maga függetlenségét partnereivel szemben. Ez nemcsak a békeszerződések, a Népszövetség esetében mutatkozott meg. Az Egyesült Államok távoltartotta magát az európai politikai konfliktusoktól, szövetségi rendszerektől, nem írt alá két• Érdemes megemlíteni, hogy Hoover, mint az amerikai diplomácia egyik vezető személyisége 1918 — 1919-ben közvetlenül és személyesen ismerte meg az európai helyzetet, sőt a Duna-medence viszonyait. Ld.: L. Nagy Zsuzsa: A párizsi békekonferencia és Magyarország 1918 — 1919. Bp. 1965. 43-46. 7 Országos Levéltár (a továbbiakban OL) К. 63. Külügyminisztérium (a továbbiakban KÜM) politikai iratai (a továbbiakban pol.) 79. csomó. 10. tétel. 1923. Észak-Amerika. 10 — 81. 1922. dec. 29-i jelentés. 8 Bailey: i. m. 700. 9 Harding elnök hajlandó volt mérlegelni, hogy az Egyesült Államok esetleg tagja legyen a genfi World Court-nak (Világ Bíróságnak); Coolidge már ezt is elutasította (OL К. 63. KÜM Pol. 79. es. 1923. 10. tét. Észak-Amerika. 10 — 6382. 1923. okt. 18. jelentés). Pelényi János, tanácsos a washingtoni magyar követségen, 1923. augusztus 14-én így írt: „Amerikai szemekben az Európában annyira válságos helyzetet háttérbe szorítja egy itteni újabb nagy szénbányász sztrájk feletti gond" (uo. 10 — 4428). 10 Bailey, i. m. 682. Utolsó üzenetében kifejtette: „The League exists as a foreign agency. We hope it will be helpful. But the United States sees no reason to limit its own freedom and independence of action by joining it." PRFRUS 1923. I. VII. 1.
