Századok – 1976

A XIV. Nemzetközi történész kongresszusról - Elekes Lajos: A „Történelem és társadalom” c. téma vitájáról 500/III

A XIV. NEKZETKÖZI TÖKTÉNÉSZ KONGKESSZUS 505 jogi elismerésben részesült, helyet kapott korunk számos igen fontos dokumentumában. Ily módon természetes, hogy a kérdéssel valamennyi ország tudományos irodalma kiemelkedően foglalkozik, s a kérdés tanulmányozása komplex jelleget kezd ölteni. Elemezve a szovjet irodalmat, megállapítja, hogy a szerzők e kérdésben Lenin munkáihoz nyúlnak vissza, és hangsúlyozzák az erre épülő szovjet külpolitika gyakorlatát a húszas és a hatvanas évek között. A tudományos munkákban különös fontosságot kap a békés egymás mellett élés gyakorlati megvalósításának jelenlegi szakasza, valamint azoknak a gyökeres változásoknak taglalása, amelyekre nemrégiben került sor a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerében. Csubarjan, rávilágítva a nyugati polgári történetírás (USA, NSzK, Anglia, Franciaország) idevágó nézeteire, megállapítja, hogy két rendencia figyelhető meg. Míg egyre több nyugati tudós kezdi felismerni a kérdés jelentőségét, van egy másik felfogás is, amelyet számos olyan szerző tesz magáévá, akik a békés egymás mellett élés politikájának propagandisztikus jellegéről írnak és azt csupán bizonyos politikai helyzetekben fogadják el, amelyeknek azonban nincs objektív alapjuk. A tőkés országokban számos szerző a békés egymás mellett élést az évszázadok óta ismert „erőegyensúly" hagyományos fogalmára szűkíti, eképpen figyelmen kívül hagyva a koegzisztenciát, mint az ellentétes szociális rendszerű államok politikájának társadalmi osztályaspektusát. Sokan képviselik azt az álláspontot, hogy a Szovjetunió csupán kényszerből lépett ennek a külpolitikának az útjára. A szerző ezekután részletesen tárgyalja Lenin idevágó munkásságát. A kérdés kiindulópontja az a lenini tétel, hogy a szocializmus nem győzhet egyidejűleg valamennyi országban. Csubarjan nagy gonddal elemzi a szovjet hatalom első külpolitikai lépéseit, valamint a különböző gazdasági-kereskedelmi szerződések megkötésére irányuló törekvéseit. Bemutatja a „baloldali" dogmatikusok hamis nézeteit is. Lenin behatóan elemezte a kölcsönös összefüggést a kapitalista országokhoz fűződő békés kapcsolatok politikája és a világforradalmi folyamat fejlődése között. Lenin cikkeinek és beszédeinek szelleme arra a tényre utalt, hogy a világforradalmi mozgalom ügyét a legjobban szolgálja a szovjet hatalom megerősítése ós az eredményes szocialista átalakulás Oroszországban, amely csakis békés körülmények között válhat valóra. Lenin minden bizonnyal a Christian Science Monitor 1919. december 17-i számában közölt interjújában használta először a koegzisztencia fogalmát. Csicserin is átvette ezt a terminust 1920 júniusában az össz-oroszországi központi végrehajtó bizottság ülésén mondott beszédében. A békés együttélést azonban meghiúsította a fegyveres intervenció. A békés egymás mellett élés szovjet koncepciója további fejlődésen ment át 1922 elején, amely a genovai nemzetközi konferencia előkészítésének és valóraváltásának időszaka volt. Az objektív valóság, a konkrét gazdasági és politikai érdekek késztették a tőkés országok többségét arra, hogy a szovjet hatalmat elismerje, diplomáciai kapcsolatot létesítsen és különböző megállapodásokat és szerződéseket kössön vele. A probléma efféle megközelítésének egyik első megnyilvánulása volt az Antant főtanácsának az a döntése, amely 1922. január 6-án született Cannes-ban megtartott tanácskozásán. A konferencia résztvevői ekkor első ízben juttatták kifejezésre azt a szándékukat, hogy Szovjet-Oroszországot nemzetközi konferenciára hívják meg. Ji. Fanniiig (ír Köztársaság): Vezetés és átmenet a forradalom politikájától a pártok politikájáig: Írország példája 1914—1939 c. referátuma érdekes