Századok – 1976

A XIV. Nemzetközi történész kongresszusról - Arató Endre: Beszámoló a kongresszus munkájáról 490/III

498 A XIV. NEKZETKÖZI TÖKTÉNÉSZ KONGKESSZUS 498 galmának feltalálója, de szerinte is a struktúra dialektikus kapcsolatban van a tudattal, amely az esemény, a tett forrása. Semmi sem történik véletlenül. Minden tett bizonyos törvényszerűségek szerint megy végbe, amelyek tudományos eljárással rekonstruálhatók. Hangsúlyozza, hogy a történész nem lehet ugyan pártatlan osztályhelyzete és történelmi körülményekbe ágyazottsága miatt, de ez mitsem von le a történetírás tudományos voltából. A történész pártatlansága mese. A történettudományban ugyanakkor nincs helye istennek, a fatalizmusnak, a nemezisnek. Miután Brezzi s részben Sestan nézetei közel álltak a marxizmushoz, őket mindenekelőtt nyugati történészek, elsősorban olasz historikusok bírálták. Megkísérelték a struktúra elvont polgári szemléletű definícióját adni, s a strukturális elemzés szempontjából az írott források jelentőségét emelték ki, azt hirdetve, hogy a struktúrákat nem mozgásukban, átalakulásukban, hanem stabilitásukban kell vizsgálni, mert azt kell kutatni, ami a struktúrákban maradandó. Volt, aki felvetette, hogy a történeti múlt nem ismerhető meg, miután nem áll elegendő forrásanyag rendelkezésre. Polgári oldalról elhangzott olyan vélemény is, hogy a faktográfia az egyetlen együttműködési terület marxisták és nem marxisták között. A marxista historikusok bírálták a strukturalizmust és kiemelték, hogy a marxista—leninista történet-koncepció forradalmasította a historiográfiát, felismervén a történelmi mozgás útját. A szociologizáló történetírás abszolutizálja az emberi viszonylatokat, mint szociológiai tényeket, ami sematizáláshoz vezet. A következő referátumot a lengyel J. Topolski készítette A dokumentációt kereső történész címen. A szerző abból indult ki, hogy nagymértékben kitágult az utóbbi időben a történészek által felhasznált források köre, nincs azonban eléggé kidolgozva a történelmi források modern elmélete. Szükségszerűvé vált a források dinamikus értelmezése. Vizsgálódásai során elveti a források eddigi, közvetett és közvetlen forrásokra való felosztását. Ehelyett szándékos és nem-szándékos forrásokról beszél, aszerint, hogy a forrást szándékosan az utókor tájékoztatására vagy nem erre a célra készítették. Megkülönbözteti ezenkívül a forrást mint tárgyat és a belőle nyerhető információ struktúrát, amelynek a konkrét forráson túlmenő, általános érvényessége is lehet. A források köre új forrástípusok feltárásával is bővíthető. Byen például maga a nyelv, vagy a film és hangszalagok. Abban, hogy egyre inkább előtérbe kerül a nyelv történelmi forrásként való felhasználása, egyrészt a klasszikus filológiai módszerek fejlődése, másrészt pedig a modern nyelvtudományon belül kialakult történelmi szemantika játszik szerepet. A szájhagyományok felhasználása különösen nélkülözhetetlen olyan afrikai területek történetének kutatásánál, ahol írásbeli források nem találhatók. Nagy -— eddig kihasználatlan — lehetőségeket tartogat a történettudomány számára a film, amely minden más forrásnál dinamikusabb képet ad a múltról. Felhasználhatók szándékos forrásként a játékfilmek és nem-szándékos forrásként a hiradófilmek. Végezetül a szerző foglalkozik a források megőrzésével és raktározásával kapcsolatos technikai problémákkal. A gondolatgazdag referátumot élénk vita követte. Az ötödik téma Az ember és környezetének tanulmányozása volt, amelyet svédországi tudósok (L. Lundgren, B. Oden, 8. Oredsson) terjesztettek elő. Ezen az ülésszakon nem vettünk részt.