Századok – 1976

Tanulmányok - Székely György: Törzsek alkonya – népek születése (Közép- és Kelet-Európa a magyar honfoglalás után) 415/III

TÖRZSEK ALKONYA - NÉPEK SZÜLETÉSE 417 győződésem szerint, ha valami enyhítheti a hazai kutatás belső vitáit és a több kérdésben egyet nem értő magyar és külföldi kutatók diszkusszióit, az a magyar és egyetemes fejlődés egybevetése lehet, a magyar fejlődés elhelyezése szűkebb szomszédsága törvényszerű fejlődésében. A magyar honfoglalás után is él a törzsszövetség. Ezt a törzsszövetségi méltóságok megszemélyesítése is jelzi a magyar hagyományban és a görög értesülésekben. Így lesz a gyula méltóság Gyula honfoglaló vezérré. De szerepét őrzi a horka, karcha is a megtelepedés hatalmi rendjében. A magyar szervezetet múltjában és korabeli felépítésében megismert görög császár, Konstantinos Porphyrogenetos ezért mutatja be a magyar vajdák (törzsfők) szerepét. Különösen ismeri a 948 körüli állapotokat, amiben nagy szerepe volt Bulcsú karchának, aki ellátogatott Bizáncba, barátságos érintkezésbe jutott a császárral, Konstantinápolyban megkeresztelkedett és mint a császár keresztfia, patrikios méltóság címével tüntették ki. Nyugati szereplése elsősorban a seregvezér típusában mutatja be. Gyula territoriális uralkodóként mutatkozik, aki ellátogatott a császárvárosba, barátságos érintkezésbe jutott Konstantinos Porphyrogenetos császárral és megkeresztelkedve ott, a patrikiosi címet elnyerte. A Maros partjain elterült uralmi területén terjedni kezdett a bizánci kereszténység. Ezidőtájt a görög udvari értesülés szerint a magyarok nyolc törzse nem engedelmeskedik fejedelmének, ezt alátámasztja, hogy az Árpád nembeli fejedelem nevét ebből az időből nem ismerik Bizáncban. A bizánci társcsászárok, Konstantinos és Romanos hivatalos leveleiket a magyarok fejedelmeihez címezték. Hogy a Nyugat is több egyenrangú vezető alatt álló törzsszövetségnek tekintette a magyarokat, Szt. Udalrik legendája jelzi. A 973-ig élt augsburgi püspök életének kiemelkedő eseménye volt a 955-ben, főpapi széke elnyerése évében lefolyt súlyos magyar támadás. Az eseményeket egy emberöltő múltán, 982 táján rögzítette az augsburgi Gellért presbiter. A helyi hagyományból meríthetett, amikor a magyarok királyát is említi, de királyait és fejedelmeit is felidézi, elsősorban a hadi funkciót emelve ki a 955. évnél: „unus Ungrorum, qui caeteros pugnando antecedebat, et ex cuius ductu et antecessione maximam praeliandi . . . confidentiam habebant ... ad regem Ungrorum . . . reges eorum et principes comprehersi". A régi forrásokat kiaknázó bajor humanista történetíró Aventinus ezért szerepelteti Taksonyt és Bulcsút egyaránt a magyarok királyaként (Ugrorum rex), emeli Bulcsút a Lech mezei csata vezérévé királyként (rex) a fejedelem és az alvezérek (tetrarchae) elé. A helyzet csak a 970-es években változott meg, amikor az államiság jegyeit mutatja már a magyarság szervezete. A hűbéres és a független országok sorában vannak ott a magyarok követei (legati . . . Ungariorum) vagy előkelői (XII primates Ungarorum) a 973. évi quedlinburgi német birodalmi gyűlésen. Nem a megnevezett, bár hűbéresnek tekintett monarchák mellett említik őket, ezért még a törzsi vezetők követeinek is tekinthetnők az ott jártakat. De nem is a törzsi viszonyok között maradt szlávok (a lengyelektől és a csehektől messze említett Sclavorum) mellett szerepelnek, tehát szervezetüket amazokénál fejlettebbnek tarthatták. A kétségtelenül állami keretekben élők sorába kerültek (Grecorum, Beneventorum, Ungariorum, Bulgariorum, Danorum). Ebben a változásban minden hatalmi igénye mellett is elismerte a német császári politikai szemlélet, hogy a magyar államiság Catalogue fontium historiao Hungaricae. Bp., 1937) 132; Uray Géza: Tanulmányok a királykori és a kései tibeti történetírás kapcsolatáról (kandidátusi értekezés, Bp., 1968) 60; Moor Elemér: Magyarok és szlávok (Magyar Nyelv, 1960) 601.