Századok – 1976

Folyóiratszemle - Domnyics; M. Ja.: A keresztény szakszervezetek a második világháború éveiben 398/II

398 FOLYÓIKATS ZEMLE gondolkodásának fetisizálásához, a történeti dokumentumok objektív tartalmának tagadásához vezetett. Az ekkor születő ún. kritikai történetfilozófia (F. H. Bradley, W. Dilthey), másként „neoidealisták", a kutatás hangsúlyát a történettudomány logikai-ismeretelméleti problematikájára helyezi. A történeti forrás neoidealista koncepciójának elméleti kidolgozásában jelentős szerepet játszott az itáliai filozófus és történész: B. Croce (1866 — 1962). A történelmi materializmus hatását is kipróbáló újhegeliánus Croce a húszas években lesz divatos, épp a pozitivizmus kritikája kapcsán. 1920 —21-ben közoktatási miniszter, ill. hosszú évekig a ,,Critica"c. folyóirat szerkesztője volt. Mussolini alatt a passzív, kiváró antifasizmus képviselője, 1943-tól a liberális párt elnöke. Filozófiai főművében (A szellem filozófiája) fejti ki ,,A történetírás elmélete és története" címen az „abszolút historizmus" ellentmondásos koncepcióját. A történelmi folyamat objektív idealista értelmezése mellett a történelmi megismerés problémájának szubjektív-relativista magyarázatát adja. Hegellel szemben Croce elveti a természet reális létezését, egyedül a történelem a reális, amely az önmagát fejlesztő emberi szellem óletaktivitásaként végtelenül nyilvánul meg az individuális történeti jelenségekben. Ezzel, a történelem és a szellem egybeesésének tézisével a prezentizmus egyik eszmei alapvetője. Croce szerint: „A történelem élő krónika, a krónika — halott történelem", ill. „előbb megy a történelem, aztán a krónika", azaz a történelmet a krónikából származtatni annyi, mint az élőt a holttesttől, amely ugyanúgy az élet maradványa, mint ahogy a krónika a megtörténteké. így a történetírás a jelenkor gyakorlati szükségleteiből nő ki. Álláspontja a marxista történetmetodológia számára elfogadhatatlan. Igaz ugyan, hogy a krónika a történeti tudathoz való viszonyában, a múlt dologiasult maradványaként, a megismeréstől független külső forrásként lép fel, de mint elmúlt emberi tevékenység terméke, nem hogy ellentétes lenne a történelemmel, hanem annak belső jellemző eleme, meghatározott társadalmi funkciót hordozott. Bár a jelen az egységes történeti folyamat része, mégsem azonos azzal. A múlt tanulmányozását pedig nemcsak a jelen közvetlen szükségletei határozzák meg, hanem a megismerési folyamat belső logikája is. Croce szerint a múlt addig nem történelem, amíg gondolkodásunk át nem alakítja történeti tudattá, ugyanis az objektív idealizmus felfogásában a reális történelem és a történetírás különbsége a világszellem és az egyes ember tudata közti különbség. A történelem megírása megszabadít bennünket a történelemtől. A fenti fejtegetések döntő problémája a praxis eltávolítása ill. redukálása. Az emberiség a múltat tanulmányozva magát is megismeri, ebben az értelemben a történeti valóság egybeesik a történeti tudattal. De a történeti múlt a jelenben nemcsak mint eszmei ól, hanem az elmúlt emberi tevékenység dologiasult eredményeiben, amelyek a történelmi ismeret objektív, reálisan létező forrásainak együttesét alkotják. Ezért létezhet a történetírás mint tudomány. A forrásban levő információ a múlt eseményeiről objektív abban az értelemben, hogy belenyomtatva a forrás anyagi szubsztrátumába, a történésztől függetlenül létezik. Természetesen az információ forrásból való elvonásának procedúrája sokban függ magától a történésztől, filozófiai nézeteitől, szakmai felkészültségétől. De csak azt vonhatja el, ami a forrásban benne van. A marxizmus szerint a történeti forrás dologi formája, hordozója a benne objektivált társadalmi viszonyoknak. A történeti forrás fogalmához szervesen hozzátartozik az, hogy a külső dolog bizonyos funkcionális sajátosságokkal is rendelkezik, a történész a múlt megismerésében eszköznek tekintheti. Croce szerint ezzel szemben „a történeti ítélet dokumentumait bennem kell keresni". Felfogásában a levéltárosok, régészek, filológusok („eruditák") hasznos munkája azt a naiv hitet szüli bennük, hogy bezárták a történelmet múzeumaikba és levéltáraikba s a történelem dolgok, tradíciók és dokumentumok konstrukciója. Az ún. források átírása viszont csak krónika és nem történelem. Végső soron Croce a tényfetisizmus jogos kritikája ürügyén — épp a metodológiai ellentmondások következtében — a gondolkodás fetisizálásához jutott el. (Voproszi Jsztorii 1974. 1. szám. 91 — 106. I.) K. Gy M. Ja. Domnyics: A keresztény szakszervezetek a második világháború éveiben A cikk a keresztény szakszervezeti mozgalom nemzetközi szervezetének vezetőivel vitatkozik, akik túlértékelik mozgalmuknak az antifasiszta ellenállásban játszott szerepét_ A valós tényekre hivatkozva, a szerző rámutat, hogy a keresztény szakszervezetek közű akadt olyan, amelyik behódolt a fasizmusnak, igen sok beletörődött a kialakult helyzetbe