Századok – 1976
Folyóiratszemle - Vuillemler; Marc: A munkásmozgalom Svájcban az első világháború éveiben. Histográfiai mérleg 393/II
394 FOLYÓIKATS ZEMLE leszűkülnek a svájci határok közé. Pedig ilyen vonatkozásban is éppen ez az időszak vált a svájci munkásmozgalomban különösen fontossá, hiszen 1917 —1918-ban került sor olyan megmozdulásokra, amelyek már a forradalmi erjedés mélységére utaltak, s az 1918 évi általános sztrájk 1848 óta a legviharosabb osztályösszeütközést hozta az ország modern történetében. Vuilleumier tanulmányában — három újabb jelentős munkára támaszkodva — tulajdonképpen az 1918. évi általános sztrájk előtörténetét, illetve magának a sztrájknak összefüggéseit vázolja fel. Kitér azonban röviden a három munka jellemzésére is, megállapítván, hogy a szerzők (W. Gautschi, P. Schmid-Amman és C. Frey) végeredményben hasonló forrásokra támaszkodva hasonló eredményekre jutottak — , de egyúttal érzékeltetve azt is, hogy a szerzők és írásaik között mégis milyen árnyalati különbségek mutatkoznak, nem utolsósorban a feldolgozás módszerbeli eltérései alapján. Vuilleumier szerint Gautschi tudományos igényeknek inkább megfelelő módszerességgel járt el, viszont Schmid-Amman írását azzal ajánlja az olvasóknak, hogy a kor hangulatát jobban meg tudta eleveníteni, munkája színesebb. Vuilleumier a maga történeti áttekintését 1914-nél kezdi meg, de erre az első időszakra inkább csak a fő kontúrokat rajzolja fel. Jelzi az azonnali áremelkedés, drágaság visszahatását a munkásmozgalomra, s a militarizmus vitáját, aminek középpontjában a semleges Svájcban is az állt, hogy megszavazzák-e a hadihiteleket az ország semlegességének védelmére. A probléma csak látszólag volt veszélytelen, hiszen itt is egy burzsoá társadalmi rendszer keretei között szavazták volna meg e hiteleket, a szocialista alapelvek és hagyományok ellen. így azután a vita fel is lángolt a politikai közéletben és a svájci szocialista mozgalmon belül a jobb- és baloldal között. 1915-ben azután a párt irányvonala méginkább radikalizálódott, ami megmutatkozott részben Zimmerwaldban is, de abban is, hogy az 1915 novemberi aarau-i pártkongresszuson határozottan antikapitalista és antimilitarista határozatokat fogadtak el. Az aaraui pártkonferencia még egy fontos vonatkozásban jelezte ezt a radikalizálódást: ekkor hozták meg az első határozatokat a Grütliszövetség kizárására. A Grütli-szövetség korábbi önálló szervezetét megtartva volt tagja a szocialista pártnak. 1915-től előbb autonómiáját szűkítették, majd 1916 — 1918 között bizonyos szakaszokban a baloldal szorgalmazására a szövetséget, amely a jobboldal egyik fontos bázisát képezte, kizárták. Nem véletlen, hogy e folyamat keretében az 1917. évi berni pártkongresszuson hoztak arra is egyértelmű határozatot, hogy a hadihiteleket megtagadják. A radikalizálódásnak azonban megannyi más tünete is volt. így a szakszervezeti taglétszám gyors emelkedése (ami persze nem svájci sajátosság), a katonai lázongások, ' olyan mozzanatok, hogy 1917-ben több antimilitarista cikkeiért és beszédeiért bebörtön- ' zött szocialistát egyszerűen a tüntető tömeg szabadít ki börtönéből, illetve spontán tömegmozgalmak robbannak ki. Vuilleumier azonban hangsúlyozza, hogy ezek a tömegmozgalmak a németajkú területeken (elsősorban Zürichben) erősek, s sokkal kevésbé jelentkeznek a franciaajkú részeken. Ez alól csak a régi radikális múltra visszatekintő Jura-térség a kivétel. 1 Vuilleumier tanulmányában áttekintést ad a szakszervezetek szerepéről, majd részletesebben arról szól, hogy különféle szakszervezetekből s méginkább a városokra, , kantonokra lehatárolódó munkásszervezetekből miként jött létre 1918 februárjában R. Grimm vezetésével az Ölteni Bizottság. E bizottság tulajdonképpen a szociáldemokrata párt ós a szakszervezetek feje fölött új testületként alakult ki — bár mindkét említett szervezet képviselői, sőt vezetői is helyet foglaltak benne. A bizottság fő feladatköre az volt, hogy új felsőfokú operatív szervként koordinálja a különféle munkásszervezetek tevékenységét, de mindenekelőtt az, hogy meghatározza, a tőkések kihívása esetén mikor kell a munkásságnak általános sztrájkba lépni, s ennek megfelelően már jó előre kidolgozni az általános sztrájk végrehajtásának részletes tervét. Megjegyzendő azonban, hogy az általános sztrájk kivihetőségével kapcsclitban az Ölteni Bizottságban sem volt egyhangúság, sőt miként azt Vuilleumier a különféle munkákra támaszkodva aláhúzza, még a baloldali zimmerwaldisták (Platten, Nobs) is fenntartással viseltettek a sztrájk eredményét illetően. Vuilleumier az áttekintésben ezek után megvilágítja, hogy részben szinte a háború következményeinek egyszerű automatizmusa — a drágaság, majd a nagykereskedelem olyan akciója, amely 1918-ban a svájci népélelmezésben oly nagy szerepet játszó tejárakat hirtelen drasztikusan megemelte —, nagy felháborodást keltett, s a munkástömegek nyomása kényszerítette rá az Ölteni Bizottságot, hogy az általános sztrájkot 1918 novemberében hirdesse meg. Az általános sztrájk összefüggéseinél Vuilleumier számtalan összefüggést igyekszik — hacsak röviden is — megvilágítani. Az említett spontán tömeghangulat mellett szól arról, hogy az Ölteni Bizottság felelős vezetői — köztük