Századok – 1976

Történeti irodalom - Procacci; Giuliano: Storia degli italiani (Ism. Réti György) 385/II

386 TÖRTÉNETI IRODALOM könyv annak története, hogy „Olaszország hogyan járult hozzá a modern európai civilizáció fejlődéséhez". Procacci azért kezdi az olaszok történetét a második évezred elejétől, mert — ismét a szerzőt idézve — „az európai társadalmak szociális és gazdasági viszonyaiban ekkor ment végbe az első azon minőségi ugrások közül, amelyek a modern történelemben Európát uralkodó helyzethez juttatták a világ többi részével szemben (a kereszténység konszolidációja, a kereszteshadjáratok ós az európai imperializmus más megjelenési formái)". Az ezredforduló a római civilizáció teljes hanyatlásának és a mai Olaszország kezdeteit jelző olasz városállamok kialakulásának korszakváltó időszaka is. A szerző alaposan elemzi az olasz városállamok termelő erőinek és termelési viszonyainak alakulását, mint fejlődésük meghatározó tényezőit. Rámutat az itáliai „policentrizmus" kialakulásának okaira. Egymással összehasonlítva vizsgálja a négy legnagyobb városállam —Velence, Genova, Milánó és Firenze — fejlődését, majd az ötödikként, Rómáét, amely a pápák kényszerű avignoni fogsága után, a 14. század végétől a katolikus egyházfők egyre erősebb világi hatalmi központjává válik. Procacci érzékletesen ábrázolja a városállamok tündöklésének és hanyatlásának egymást váltogató korszakait. Ebből a szemkápráztató változatosságból, a szerző rövid tanulmányaiban emelkednek ki az olasz történelem nagyjai : az erőskezű pápák, a Mediciek és a Sforzák, Cola di Rienzo, Savonarola, Machiavelli, Mazzini, Garibaldi és Cavour; valamint az olasz és egyetemes kultúra halhatatlanjai: Dante, Petrarca, Boccaccio, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Bruno, Campanella, Galilei, Manzoni, Leopardi, Verdi, Croce és a többiek. A szerző vitába száll a polgári nacionalista történészek azon állításával, miszerint a francia forradalom „túlkapásai" az itáliai félszigeten megállították a 18. században végbement lassú, reformista fejlődést. Kimutatja egyrészt, hogy ez a fejlődés csak néhány tartományban és városállamban ment végbe (Lombardia, Parma, Toscana, Nápoly), másrészt, hogy a francia forradalom közvetve az egész félsziget társadalmi fejlődését . meggyorsította. A könyv objektíven, a történelmi romanticizmus felhangjai nélkül ábrázolja a Risorgimento bonyolult és ellentmondásos, győzelmekkel és vereségekkel teli fo- ' lyamatát — benne a forradalmárok és mérsékeltek harcát—, amelynek eredményeként létrejött az egységes Olaszország. Proccaci élvezetes és tömör stílusának illusztrálására álljon itt az a néhány sor, amellyel az olasz történelem egyik legbonyolultabb figuráját, Camillo Cavourt és korát jellemzi: ,,. . . így került hatalomra az az ember, akinek nevéhez fűződik Olaszország egységének megteremtése, az olasz történelem ama kevés figuráinak egyike, aki a történelmi képtárba a győztes, nem pedig a legyőzött dicsfényével vonul be. ősi nemesi család sarja, akit apja katonai pályára szánt, de hamarosan elhagyta azt egy utazásokkal, üzleti ügyekkel, spekulációkkal, tanulmányokkal és szerelmekkel 1 teli életért, majd később a politika kedvéért. Abban a társadalomban, amelyben sokan voltak az olyan arisztokraták, akik zsugori polgárokká váltak, és sokan az olyan polgárok, akik nemesi pózokban tetszelegtek, Cavour egyidejűleg rendelkezett a polgár és az arisztokrata minden erényével: az intellektuális nyughatatlansággal, a parancsnoki képességgel, a pénzcsinálás és a pénzköltés tudományával, az új társadalmi osztály friss energiájával és a régi stílusával. Mérsékelt, a Mazzini-féle politikai romanticizmustól és forradalmiságtól idegen politikai nézetei ellenére számot vetett azzal, hogy lehetetlen kormányozni a polgári és kispolgári rétegekben elterjedt demokratikus törekvések ellenében . . ." (II. k. 375). A könyv hasonló történelmi hűséggel írja le az olasz kapitalizmus „serdülő korát", amelyet a konzervatív Crispi és a liberális Giolitti neve fémjelez, valamint az olasz munkásmozgalom kialakulását. A szerző pontos és meggyőző magyarázatát adja a fasizmus hatalomrajutásának: az első világháborút követő gazdasági válság, a munkásosztály megosztottsága, a kispolgárság félelme a forradalomtól, az uralkodó körök hajlama az