Századok – 1976

Történeti irodalom - Soboul; Albert: A francia forradalom története (1789–1799). (Ism. Niederhauser Emil) 373/II

TÖRTÉNETI IRODALOM АЬВЕЕТ SOBOUL: A FRANCIA FORRADALOM TÖRTÉNETE (1789—1799) (Második, változatlan kiadás. Budapest, Kossuth, 1974. 617 1.) Kevés olyan eseménysorozata van az egyetemes történetnek, amely oly nagy visszhangot váltott volna ki, mint a nagy francia forradalom. A kortársaktól napjainkig a teljes és feltétlen elismeréstől a teljes elutasításig az értékelések számtalan változatával találkozhatunk. A marxista klasszikusok állandóan visszatérő témája volt, és közismert hogy még az Októberi Forradalom vezetői is folyton ehhez a forradalomhoz viszonyították magukat. A forradalom történetével foglalkozó munkák közül csak a jelentősebbek elemzése nagy könyvet tenne ki. Nem érdektelen tehát, hogy a nálunk is jól ismert francia marxista történész, a Francia Kommunista Párt tagja és egyúttal a Sorbonne francia forradalom-történeti tanszékének vezetője hogyan látja ezt a hatalmas folyamatot. Hadd utaljunk mindjárt bevezetőben egy lényeges mozzanatra: több mint két évtizede nálunk ugyancsak megjelent első rövid összefoglalásában még 1789 —1794-ben jelölte meg már a címben a forradalom határait. Ebben a már magyarul is másodízben megjelent nagy lélekzetű összefoglalásban a két dátum már 1789—1799. Az eltérés nyilván nem véletlen: a Thermidor utáni korszakot a Direktóriummal együtt ugyancsak a forradalom történetéhez számító szemlélet reálisabbnak tűnik, mert eleve sugallja azt az alapvető értékelést, hogy burzsoá forradalomról van szó, amely éppen 1794, sőt 1795 után jut el a konszolidáció szakaszába. 1795, mert Soboul nem Thermidort tartja az igazi fordulatnak, Thermidor 9. szükségszerűen következett be a jakobinus diktatúra belső ellentmondásából, hogy a burzsoá magántulajdont kívánta megtartani a magántulajdonból kizárt sans-culotte-ok támogatásával, amelyre az intervenció és az ellenforradalom elleni harcában szüksége volt. A döntő 1795 prairial -ja, a Thermidor utáni második, jelentősebb és szervezettebb plebejus felkelés leverése, amely végérvényessé tette a burzsoázia ós a plebejusok szakítását. Ahogy Soboul találóan fejezi ki magát: ezzel eltört a forradalom rugója. Az egész könyv szerkezete erre a felfogásra épül fel, a forradalom előtti helyzetet felvázoló bevezetés után az első rész 1792-ig tárgyalja az eseményeket, a második 1792 — 95 idején (a Konvent uralmát tehát, így is fogalmazhatnánk), a harmadik pedig a konszolidációt 1795 — 99-ben. A munka kissé azoknak szól, akik voltaképpen már ismerik a francia forradalom eseményeit és szereplőit, a szerző elsősorban arra törekszik, hogy marxista módon, az alap mozgásával összefüggésben interpretálja a folyamatot, persze, — rögtön hangsúlyoznunk kell, — ezt az összefüggést sohasem értelmezi mechanikus módon. Ezt az interpretációt igyekszik szuggesztívvé tenni, események, állásfoglalások említése gyakran ismétlődik, oly gyakorisággal, hogy ezt csak szerkesztési elvnek lehet tekinteni. Azt a nehézséget, hogy a részletes tárgyalás során éppen a fő fejlődési vonalak, az események lényege tűnik el esetleg, Soboul ragyogó ötlettel úgy küszöböli ki, hogy az egyes részek és azokon belül a fejezetek, nem egyszer az alfejezetek élén is megadja éppen azokat a rövid, a lényeget kiemelő összefoglalásokat, amelyek a tárgyalás során esetleg belevesznek az események sorába. 13 Századok 1976/2