Századok – 1976
Tanulmányok - Kerekes Lajos: A Habsburg-restaurációs kísérletek és az osztrák–magyar viszony 1922-ben 3/I
36 KEK EKES LAJOS 11. A királypuccs, a kisantant és Franciaország A második királypuccs magyarországi visszahatása elenyészően csekély volt ahhoz a szinte robbanásszerű felháborodáshoz képest, amellyel a hírt a volt Monarchia utódállamainak fővárosaiban, főként Prágában és Belgrádban fogadták. Ezen országok kormányai lázas diplomáciai aktivitással, propaganda-kampánnyal, sőt igen jelentős katonai intézkedésekkel igyekeztek meggyőzni az európai közvéleményt arról, hogy a magyarországi események egész Közép-Európa jövőjét a legközvetlenebbül érintik, mert a Habsburgoknak a magyar trónra történő visszatérése olyan politikai rendszer restaurálásának kiindulópontját jelentené, amelyik összeegyeztethetetlen lenne az új független nemzeti államok érdekeivel. Csehszlovákia és Jugoszlávia elrendelte haderőinek részleges mozgósítását és a szövetséges hatalmak fővárosaiban energikus diplomáciai akciót indítottak Magyarország példás megbüntetése érdekében. A kisantant fellépésének eredményeként Károly újabb restaurációs kísérlete európai eseménnyé növekedett és a körülötte kavargó vihar akkor korbácsolta fel a legnagyobb hullámokat, amikor Károly már tihanyi fogságában várta, hogy az antant hatalmaknak kiszolgáltassák őt. Aligha kétséges, hogy a tényleges veszélyhez képest túlzottnak nevezhető intézkedések hátterében nem pusztán az a szándék rejtőzött, hogy Magyarországot Habsburg Károly kiadására és a Habsburg-ház trónfosztására kényszerítsék — ezt a célt diplomáciai úton is el tudták volna érni —, hanem ennél sokkal fontosabb meggondolások. Elsősorban is az a törekvés, hogy a Habsburgrestauráció riasztó fenyegetését kihasználva, plauzibilis alapot teremtsenek a kisantant-államok szorosabb összetartozásának és katonai szövetkezésének igazolására, hiszen a kisantant létrejöttében éppen a Habsburg-restauráció leküzdésében testet öltő közös érdek játszotta a legfontosabb szerepet. Érthető, ha Benes, a kisantant megalkotója, az új szövetség belső kohéziójának erősítése céljából fenyegetőbbnek állította be a veszélyt a valóságosnál. Ezt azért is szükségesnek láthatta, mert Románia korántsem foglalt el olyan határozott álláspontot a restaurációval szemben, mint Csehszlovákia vagy Jugoszlávia.8 7 Prága és Belgrád militáns hangvétele jelentős részben Párizs felé irányult és általa azt akarták elérni, hogy a dunavölgyi ügyekben döntő befolyást vívjanak ki a kisantant számára. Ezért a Habsburg-kérdés hátterében kezdettől fogva a győztes nyugati hatalmak és a kisantant kötélhúzása folyt, melynek eredménye természetesen jelentősen befolyásolta Közép-Európa jövőjét, hiszen nem kevesebbről volt szó, mint arról, hogy a királypuccs révén felszínre tört konfliktust a kisantant vagy Párizs elgondolásai szerint oldják-e meg. Benes miniszterelnök és külügyminiszter a prágai parlament 1921. november 16-án tartott ülésén maga is nyíltan beszélt a nyugati államok és a kisantant felfogása közötti ellentétekről, amikor megállapította: ,,Tévednek, akik úgy vélik, hogy mi eltúloztuk ennek az eseménynek a jelentőségét. Ezért kezdetben mutatkoztak bizonyos különbségek a kisantant és a szövetséges hatalmak felfogása között."8 8 87 HHStA. NPA. K. 912/36. Románia nem mozgósított, bár 7 órán belül bizonyos egységeket be tudott volna vetni Magyarország ellen. A csehszlovák—jugoszláv korridortervet ellenezte és a királypuccs első napjaiban a várakozás álláspontjára helyezkedett. 88 HHStA. NPA. K. 822/48-49.
