Századok – 1976

Közlemények - Kiss Erzsébet Fábiánné: A magyar egészségügyi szakigazgatás szervezete és problémái 1848–1850-ben 294/II

Fábiánné Kiss Erzsébet: A magyar egészségügyi szakigazgatás szervezete és problémái 1848—1849-ben A magyar egészségügy 1848 előtt nehéz korszakot élt át. Kiváló orvosok és tudósok egész sora praktizált és írt magyar vonatkozásban korszakalkotó tudományos műveket. Mindennek hátterében azonban fejletlen egészségügyi politika, osztrák — tehát az országtól idegen — felső irányítás, elmaradott egészségügyi viszonyok álltak. A tehetséges orvosoknak csupán korlátozott lehetőségük volt tevékenységük kifejtésére, elképzeléseik valóraváltására; gyógyító munkájuk hatósugara igen csekély volt.1 Közegészségügyi helyzet 1848 előtt A reformkor orvosait a pesti egyetem orvosi fakultásán képezték, akik később mint kezdő orvosok külföldi egyetemen — többnyire a híres bécsi klinikákon — fejlesztették tudásukat. Közülük kerültek ki a pesti egyetem professzorai, tekintélyes magánorvosok, a megyei, városi főorvosok. Mellettük alárendelt szerepet játszottak a sebészorvosok és sebészmesterek. Ez a megkülönböztetés a középkorig nyúlik vissza, amikor a „tanult", okleveles orvos nem foglalkozott — egyházi tilalmak miatt nem is foglalkozhatott — véres műtétekkel; ezeket átengedte a borbélymestereknek, fürdősöknek, tábori felcsereknek. A nagyszombati egyetem orvoskarának 1772-ben történt létrehozása után a sebészek céhi kiképzése megszűnt, s az egyetemi seborvosi tanfolyam munkájának megszervezésével, majd a seborvosok képzésének tökéletesítése útján a gyógyításnak ez az ága is nagyobb tekintélyt szerzett magának. Az egyetemet végzett sebészek járási, községi, uradalmi és városi orvosi állásokat töltöttek be, s mint ilyenek, belső betegségek gyógyításával (belgyógyászat) is foglalkoztak. A 19. század első felében állandó volt az orvos-, sebész-, érvágó- és szülésznőhiány. 1840-ben Magyarországon 555 orvosdoktor (ebből megyei 154, magán 329, városi 72), 1064 seborvos, 324 gyógyszerész és 143 fizetett bába működött. Az 1830-ban létező 66 kórházban (595 kórházi ággyal) gyakorta puszított kolera és tífusz, jelezve a gyógykezelés és a higiéné színvonalát.2 1 Az egészségügyi történeti áttekintésben elsősorban felhasználtuk: Gortvay György : Az újabbkori magyar orvosi művelődés és egészségügy története. I. köt. Bp. 1953. Egyéb irodalomra a megfelelő helyen jegyzetben hivatkozunk. 2 Varga Lajos: Flór Ferenc. OTK, 1961. 21-22. sz. 294.