Századok – 1976
Közlemények - Kiss Erzsébet Fábiánné: A magyar egészségügyi szakigazgatás szervezete és problémái 1848–1850-ben 294/II
A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁS 1848/49-BEN 295 Az egészségügyi irányítás 1848 előtt3 Az egészségügyek legfőbb magyarországi irányítója a Helytartótanács volt. Kezdettől (1724 óta) az volt a szokás, hogy egészségügyi döntések előtt orvosok véleményét kérték ki; az első időben pozsonyi városi orvosokét, ahol kezdetben a kormányszók is székelt, majd a nagyszombati egyetem orvosi karáét. A szaporodó ügyek intézésére a bizottsági ügyintézés sem mutatkozott elegendőnek (1738-ban állították fel az egészségügyi bizottságot, amelynek szintén volt állandó egészségügyi tanácsosa), és ezért II. József 1 786-ban életrehívta a Helytartótanács állandó egészségügyi szaktanácsadói tisztségét, az országos protomedicusi hivatalt. 1787-ben kelt utasítása szerint a protomedicus felügyelte és igazgatta az egyetemi orvoskar munkáját; részt vett a tanulmányi és kegyes alapítványi bizottságok ülésein; járványos betegségek esetén irányította a törvényhatóságok védekezési munkáját; szakvéleményt adott egészségügyi kérdésekben a Helytartótanácsnak, amit korábban a bizottság egészségügyi tanácsosa, majd az orvoskar készített. Utóbbi feladata jelentette a törvényhatóságok jelentéseinek átnézését; a gyógyszertárak évi ellenőrzéséről küldött jelentések tanulmányozását; az egészségügyi alkalmazottak minősítési táblázatainak ellenőrzését stb. A protomedicus véleményének felhasználásával hozta meg döntését a Helytartótanács egészségügyi osztálya, de sürgős esetekben az országos főorvos közvetlenül is levelezhetett a helyhatóságokkal. 1803-tól végezte az orvosi könyvek cenzúrázását is. 1818-tól az országos főorvost helytartótanácsi tanácsossá léptették elő, és egyben az egészségügyi osztály munkáját is irányította. A két funkció egyesítése után is intézkedett önállóan az országos főorvos pl. szakkérdésekben a törvényhatósági orvosok munkájáról. Erre vonatkozóan a protomedicusnak saját iratai voltak a helytartótanácsi egészségügyi osztály iratanyagától függetlenül, ezeket azonban később részben megsemmisítették, részben az osztály irataihoz sorolták. Ma a megmaradt iratok különválasztva, mint az országos főorvos iratai találhatók a helytartótanácsi levéltárban.4 Orvosi testületek, egyesületek Az orvosok hosszú ideig egymástól elszigetelten működtek; egyesületek alakítása iránt csak a 18. sz. végén kezdtek érdeklődni. Magától értetődően adódott a megoldás az egyetemi orvostestületben, amely nemcsak az egyetemi tanárokat, az ún. belső orvosi kart jelentette, hanem az egyetemi végzettségű orvosdoktorokat is, az ún. külső tagokat. Utóbbiak a kari üléseken is megjelenhettek és a szigorlatokon mint cenzorok működhettek. Az orvosi kar ezen két része között éles ellentét fejlődött ki amiatt, hogy 1816-ban a Helytartótanács csak külső tagnak engedte meg az orvoskari dékáni tisztség viselését. Ez a rendelkezés osztrák ihletésű volt; a bécsi egyetem ily módon kívánt enyhíteni a professzorok elfoglaltságán. 1848-ra ez az ellentét elmélyült, és a kültagok valamint az egyetemi orvoskar nyílt harcot vívott egymással. A harchoz elegendő okot szolgáltattak az egészségügy rendezetlen kérdései, amelyek megítélésében e két tábor véleménye különbözött egymástól, valamint a minisztérium eljárása, amely nem a kellő figyelemmel fordult a közegészségügyi szervezeti kérdésekhez, és még inkább összekuszálta az amúgy is zavaros helyzetet. 3 Erre vonatkozóan felhasználtuk: Felhő Ibolya—Vörös Antal: A helytartótanácsi levéltár. Bp. 1961. (A M. O. L. kiadványai I. Levéltári leltárak 3.) 626-529. 4 Jelzete: OL. Helytartótanácsi Levéltár, Acta protomedici regni (Az országos főorvos iratai). (C 135). 1787 — 1848. 6 csomó, 5 kötet. Az ismertető leltár 1849-i iratokat is feltüntet az évkörben, ilyen iratok azonban itt nem találhatók. 8*
